Galilei és az Isten

Itt: Szösszenet
galileo

Aki önmagából indul ki, könnyen rájön arra az ősi igazságra, hogy ha egy hatalom adott képviselője a tyúkszemünkre lép, többé már nem nagyon hiszünk abban az eszmerendszerben, amit az adott hatalom képvisel. Ez történhetett Galileo Galileivel is, miután 1616. február 22-én – pontosan négyszáz évvel ezelőtt – az akkori világ ura, V. Pál pápa fölszólította, hogy ismerje el, tévedett a tudományos állításait illetőleg. Galilei volt olyan bölcs, hogy abból induljon ki: okos enged, a bolond meg szenved, ezért nem ment el a végsőkig, mint nem sokkal előtte, Giordano Bruno.

Cudar idők voltak azok: az egyház hasra csapásos – értsd: dogmai – alapon kihirdette az egy és igaz valóságot, és aki ettől eltért, megnézhette magát – már ha a kínvallatás után még maradt neki mivel. Szerencsére ma már nincs így, azt mondhatunk, amit akarunk, de csak ha nem hallja meg olyas valaki, akinek az érdekeit, vallási vagy egyéb meggyőződését a filozófiánk sérti. Nem tudom, mi lett volna Galileivel, ha abbahagyja a száraz, tudományos tények kutatását és áttér az irodalomra, olyasféle tanmeséket gyártva, mint száz egynéhány évvel később Jonathan Swift. A Gulliver utazásairól fiatal fejjel azt hittük, gyerekeknek szánt bohókás iromány, pedig kőkeményen beolvasott az akkori józan észnek és a korabeli tudománynak. Galilei nem vetemedett ilyesmire, és azt is csak hipotetikus alapon feltételezhetjük, hogy az ominózus esete után, amikor csak hajszál választotta el a máglyától, már nem nagyon hitt Istenben sem.

Furcsa, de tény, hogy Istent a tudomány egyre távolabb terelte az emberek világától. Már az is elgondolkodtató, hogy addig, amíg a hétköznapok szerves részeként mindenre hatást gyakorolhatott, a nép csupán csak bemondásos alapon hajlandó volt elhinni az abszolút uralkodását. Galilei minden bizonnyal komolyan meginoghatott az istenhitében, bár ezt csak feltételezés. Miközben a bolygókat tanulmányozta, rá kellett jönnie, hogy azok a szent szövegek, amelyek Isten birodalmát körvonalazzák szintúgy fikciók, mint az irodalom. Nincsenek mögöttük mért eredmények vagy olyan kísérletek, amelyeknek adott feltételek mellett ugyanazzal a végeredménnyel megismételhetők.

A tudomány előretörésével Isten olyan homályos és hipotetikus területekre szorult vissza, ahol az emberi elme csak tapogatózik. Ilyen például a psziché meg a lélek, amivel a tudomány mind a mai napig nem tud mit kezdeni. Logikus, hogy ez a két terület Isten hatósugarán belül van, nem pedig a természettudományokén.

Jó volna tudni, hogy a házi őrizet magányában Galilei tűnődött-e ilyen kérdéseken, vagy csak az addig megszerzett tudás állagmegóvásával foglalkozott. Éjjelente az ablakhoz húzott karosszékéből kémlelte az eget, és azon tűnődött, miféle titkok és talányok bújnak még meg a csillagok között. Talán az is eszébe jutott, hogy Istennek nincs is tudomása az emberek létezéséről. Ez a bonyolult rendszer, amelyet csak úgy játszásiból megalkotott, mégsem működik olyan önjáró üzemmódban, ahogy azt feltételeztük. Hol itt pukkan szét egy csillag, hol ott megy egymásnak két égitest, a furcsa, ámde veszélyes sugárzásokról nem is beszélve. Lehet, hogy a fekete lyukakról és a gravitációról is volt valami képzelgése, de hogy ezt összefüggésbe hozta volna Istennel, az erősen kétséges.

Nekünk, kései utódoknak jutott az a feladat, hogy ezt a hiányt betöltsük, és a megismerhetetlenség tartományáig eljutva mintegy új rezervátumot jelöljünk ki Istennek. Jelen állás szerint a legalkalmasabb hely erre a fekete lyukak belseje volna, mert, hogy mi van ott, azt megtippelni sem tudjuk.

Talán rajtuk keresztül tart szemmel bennünket a Mindenható.

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.