Az olasz filmekről kialakult sztereotípiák még mindig tartják magukat. A lármás dialógusok, a teátrális érzelmi kitörések és a háttér lélekölő sivársága a tradicionális olasz moziban olyan fűszerként működik, amely nélkül az itáliai film úgyszólván elképzelhetetlen.
Az átlagos magyar mozinéző számára nem túlságosan ismert Dainele Ciprí Volt egyszer egy család című produkciója nemcsak magán viseli ezeket a márkajelzéseket, hanem mintha még ki is szidolozná őket. A helyszín Palermo, ahol a hattagú Ciraulo família rozsdás hajóroncsok bontásából tartja fent magát, de Nicola, a családfő a legkeményebb munkával is csak annyit tud előteremteni, amennyi az éhhalál elkerüléséhez szükséges. A siralmas anyagi körülményeikhez képest harmóniában élnek, például kijárogatnak a tengerpartra piknikezni, és a pénztelenség ellenére is hisznek a becsület és az erkölcs erejében. Egy napon aztán a kislányukat, Serenellát eltalálja egy eltévedt maffiagolyó. A tragédia még az erős, határozott Nicolát is megtöri, de csakhamar megtudja, hogy létezik egy törvény, amely szerint a maffialeszámolások vétlen áldozatait a kormány bőkezűen kárpótolja. Ám ez nem annyira egyszerű: a pénzt egy egész sor bürokratikus akadály teszi elérhetetlenné, de a millióktól megszédült Cirauloék már elkönyvelik maguknak a bevételt, aminek következtében teljesen eladósodnak. Amikor a kártérítés nagy sokára megérkezik, már szinte éheznek, és ahogy Móricz Tragédia című novellájában Kiss János a lakodalmi ebéddel, ők sem tudnak mit kezdeni ezzel a fura, kétes értékű szerencsével. De Nicolának támad egy remek ötlete: vesz egy Mercedest, hogy Palermóban mindenki láthassa, ki a király.
Azt gondolhatnánk, hogy az eddig inkább csak fanyar humorral pöfögő mozi ettől a pillanattól heves száguldozásba kezd, és fergeteges módon figurázza ki az önnön lehetőségeit rosszul fölmérő, aránytévesztett kisembert, de ez az út a középszerűségbe vezetne. Kétségtelen tény, hogy ennek a történetnek nem lehet happy endje, hiszen a státusszimbólum bűvkörébe került Ciraulóék ott ragadnak abban a szívszorongatóan sivár környezetben, ahol az új Mercedes olyasféle hatást kelt, mint egy szeméttelepen mutogatott, makulátlanul tiszta báli ruha. A végkifejletet illetően bármire tippelhetünk – hogy a kocsit majd éppen a maffia lopja el tőlük, vagy, hogy totálkárosra verik már az első útjukon –, de az mind olcsó poén lenne ahhoz a meglepő fordulathoz képest, amivel a film befejeződik. Mindazon túl, hogy a Volt egyszer egy család egyik nyilvánvaló üzenete az, hogy a hirtelen jött gazdagság szinte törvényszerűen szétbomlaszthatja az addig minden gond ellenére összetartó családot, van egy másik, zordabb közlése is, amely szerint az életösztön bizonyos szint alatt – vagy fölött? – a legerősebb kapcsolódásokat is fölülírja. A címadás is metaforikus, hiszen egy az egyben Sergio Leone két legendás mozijára, a Volt egyszer egy Vadnyugat és a Volt egyszer egy Amerika cseng ki belőle, ám itt nem grandiózus, mítoszteremtő próbálkozásról van szó, hanem ennek éppen a fonákjáról, vagy inkább az ellenpontozásáról.
A moziból kifelé ballagva már nem nagyon tudunk derülni azon, amit láttunk, mert nyilvánvalóvá válik, hogy mindaz, ami Nicolával és családjával történt, hasonlóan univerzális, mint Márquez híres regénye, a Száz év magány. Nem is kell túlságosan erőlködnünk, hogy egy kicsit magunkat meg a környezetünket is fölismerjük ebben a produkcióban, amelynek a biztos kezű rendezés csak az egyik erénye. Ugyanilyen vonzó és élményt adó a szinte már költészetté lényegülő kameramunka. Történetesen ez is Daniele Cipri érdeme, olyannyira, hogy a 2012-es Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb operatőrnek járó díjat. Nézzék meg a filmet, hogy meggyőződhessenek róla: megérdemelte.
Volt egyszer egy család (É stato il figlio) színes, feliratos, olasz játékfilm, 90 perc, 2012
Rendező: Daniele Cipri; forgatókönyvíró: Roberto Alaimo, Daniele Cipri, Massimo Gaudioso; operatőr: Daniele Cipri
Szereplők: Toni Servillo (Nicola Ciraulo), Alfredo Castro (Busu), Giselda Volodi (Loredana Ciraulo), Fabrizio Falco (Tancredi Ciraulo), Aurora Quattrocchi (Nonna Rosa), lessia Zammitti (Serenella Ciraulo), Benedetto Raneli (Nonno Fonzio). Értékelés: 5
