A kicsit kifordított hamleti kérdésre nem kétséges a válasz. A statisztikák szerint a magyarok roppant mód szeretnek vásárolni / soppingolni /. Gondolom más népek is, de most róluk nem. Persze egy angol biztos többet, mint a brazil őserdő mélyén boldogan éldegélő törzs tagjai – akik effektíve semmit. Ehhez a tényhez meg még felmérést se kell csinálni, sok emberest, sok pénzért, mert egyértelmű, sőt ha elegánsan akarjuk mondani: evidens.
Vásárolni régen azért ment el az ember valami ruhaneműért a vásárba/bazárba/üzletbe, később már áruházba, mert kellett neki vagy a családból valakinek valami. Mondom, kellett. Szüksége volt rá, mert kihízta / kinőtte / elkopott / tönkre ment, tehát venni kellett. Egyet. Ami jó volt / strapabíró / tartós / és az se ártott – főleg asszonyi holmi esetén –, ha díszlett is.
Megnézték / felpróbálták / összehasonlították / megbeszélték / visszamentek / kifizették / megvolt.
Mai napság ez kicsit bonyolultabb / egyszerűbb – nézőponttól / helytől függ. Meg pénztől. Meg társadalmi helyzettől, munkahelytől, kortól, súlytól, férj / barát / élettárs beosztásától, barátnői körtől, szabadidő eltöltésétől. Meg a gardrób méretétől.
Van hely, ahol még mindig dívik a régi mondás: „Hadd korogjon, csak ragyogjon!” / Spórolj a kaján, ha új cuccot akarsz venni – ezt jelenti, csak mennyivel szebben mondva. /
Szóval nézzük csak, hol vásárol a női nem ruhát – a teljesség igénye nélkül.
Apró kis falvakban néha megjelennek az erre szakosodott árusok egy-két sátorral, és beszerezhetők az aktuális évszaknak és munkának megfelelő ruhaneműk. Gumicsizma, kötény, melegítő, otthonka, munkásruha, télikabát, kiskosztüm, fejrevaló.
Városokban van butik, kínai üzlet, turkáló. Utóbbi exkluzív is lehet – nem kilós –, ezt hívhatják underground second hand shopnak is, nem mintha így sok értelme lenne, de rohadt drága. Hazánk amúgy az egy főre eső turkálók számában az világ éllovasai közé tartozhat. (Ahol nincs turi, ott térkő meg szökőkút se lesz, a település megáll a fejlődésben.) Régen más levetett holmiját esetleg családon belül, pirulva. Ma már nem szégyen, sőt turikirálynők olyan darabokat fognak ki fillérekért, hogy az összes barátnőt eszi a penész.
Aztán ami igazán kúl, az az online rendelés. Hisz mi másra valók a webshopok és áruházak, e-üzletek? Egy egész kirakat megjelenik a monitoron, már csak választani kell, kosárba bele, és egy-két nap, már hozzák is. Persze ehhez is érteni kell. A számozáshoz például. Meg meg kell fizetni a tanulópénzt is egyszer-kétszer. Gondoltam én is egy nagyot – haladni kell a korral –, és rendeltem roppant jutásonyosan hármat egy áráért. Gondoltam, küldenek – a fotón ugye úgy szerepelt –: egy kéket, egy feketét, és egy szürkét –, és jó lesz. Küldtek három szürkét. Nem lett jó.
Holnap bemegyek egy turkálóba. Vagy egy kínaiba. Butikba nem. Veszek egy szürkét – mert amúgy tetszik –, remélem, találok a méretemben.
