A marketingesek a szokásos hétindító értekezletre gyűltek össze a főnök ovális irodájában, ám ez a megbeszélés sokkal izgalmasabbnak ígérkezett a korábbiaknál. Mindenki tudta, hogy a rájuk váró feladat óriási, de igyekeztek nyugodtnak mutatkozni. Ebben a szakmában ez alapkövetelmény.
– A mai napon egy forradalmian új terméket dobunk a piacra, ami nem más, mint a szar – kezdte a megbeszélést a főnök.
– Már megbocsáss, de ami mostanában piacra kerül az mind szar. Miben különbözik a miénk a konkurenciáétól? – emelgedett szóra valaki az ovális asztal bal hátsó csücskénél.
– A kérdés jogos – tolta föl az orrán a szemüvegét a főnök. – Tény, hogy, ami boltban megvehető, az mind szar, de csak metaforikusan. Mi viszont valódi, elemi szart fogunk árulni a maga naturális tisztaságában. Ehhez kéne valami jó szlogen.
– Talán a szagból kéne kiindulni – mondta egy bátortalan hang. – A szar ugyanis erről ismerszik meg leginkább.
– Pontosan! És ezt a kozmetika igyekszik minél jobban ellenpontozni: szabdulj meg a szagoktól, győzd le a szagot meg hasonló tételmondataink vannak. Mi lenne, ha mi ennek az ellentétét tűznénk a lobogónkra? Például azt, hogy: vállald föl büszkén a szagodat!
– Jó az irány – bólogatott a főnök. – De a szag csak egy részeleme a termékünknek. Ott van még az állaga, a tapintása és nem utolsó sorban az íze is. Ezzel is foglalkoznunk kell.
– Az állaga és a tapintása nem gond, de az ízével föl van adva a lecke – szólt közbe egy érdes hang. – Evett már valaki a termékünkből?
A teremben vágni lehetett a csöndet.
– Sejtettem – bólintott a főnök. – Gondolkodtam is, hogy rendezek egy kis termékbemutatót, de a mintadarabokat a takarítónő kidobta a frizsiderből. Kénytelenek leszünk a fantáziánkra hagyatkozni.
– Ezek szerint a terméket élelmiszer-kiegészítőként kell reklámoznunk? – jelentkezett megint az ovális asztal csücskén ülő alak.
– Nem kifejezetten. Az benne a trükk, hogy ez a matériát a vásárlók gyakorlatilag mindenre használhatják, vagyis semmire. Rá kell venni őket, hogy vegyék, vigyék, mert ez most a trendi – magyarázott a főnök.
– Értem már – mondta az iménti karcos hang. – A szar eladását eddig mindenki metaforikusan értette. Különféle termékeket, anyagokat állítottak elő, amelyekről elhitették, hogy jók, tartósak és hasznosak, pedig alapból mind szar volt.
– Mi pedig megléptük azt, ami eddig hiányzott a kereskedelmből: valódi szart árulunk valódi szarként – tolta föl ismét a szemüvegét a főnök.
– Akkor a dolog egyszerű – mondta az ovális asztal csücskén üldögélő. – Mondjuk azt, amire mindenki vágyik: vegyen szart, mert ez a valóság, és ez a jövő.
– Igen, ez találó – tűnődött a karcos hang. – Egyszerű, érthető és könnyen megjegyezhető. Van viszont egy kis gond a további marketingeléssel.
– Éspedig? – emelte rá a pillantását a főnök.
– A termékelhelyezéssel meg fog gyűlni a bajunk. A városi kutyák ezt még megoldják a falak tövénél meg a kapualjakban, de hogyan működik majd ez a hollywoodi szuperprodukciókban? Nem várhatjuk el a világsztároktól, hogy telekulázzák nekünk a vásznat.
– Azt nem is – mondta egy újabb hang. – De ha minden jegy mellé adunk egy kalapot, a nézők ösztönösen tudni fogják, mit tegyenek bele, ha megnézték a legújabb munkákat. Ezek mindegyike ugyanis egy nagy, öblös kalap után kiált.
– A globális divatba is könnyű lesz visszahozni a khaki színt…
– A kakaóról pedig a nyelvészek segítségével lefaraghatunk egy ó-betűt…
– A kakadut pedig átnevezhetnénk…
– A szaracénről alól semmi perc alatt kibökhetnénk a cé-betűt…
– Szarkofág mellől eltanácsolhatnánk a kofákat. Áruljanak máshol…
– Kofágról van szó, nem pedig kofákról, te marha!
– Tök mindegy.
– Kezdetnek nem rossz – emelkedett föl a székéből a főnök. – Mára ennyi talán elég is lesz. Ja és még valami: bölcs vezetőségünk döntése értelmében mostantól természetben fogjuk kapni a bérünket, mégpedig beszerzési áron, ömlesztve. És most megbocsássatok, rohanok a pénztárba, terméket elhelyezni.
