Misztikus irodalomra mindig lesz igény. Már az ősember is misztikus novellákat gyártott azzal, hogy rányomta a sáros mancsát a barlangja falára, mert amikor később, a tűz mellett ücsörögve nézegetni kezdte ezt az ábrát, az sejtelemes árnyékként életre kelt. A misztikus irodalomnak minden országban megvannak a maguk apostolai, így nekünk, magyaroknak is, nem csoda hát, hogy időről időre elementáris igény jelentkezik valamilyen misztikusirodalmi antológia közzétételére.
Az Éjfél című gyűjteményes novelláskötetet ez az igény hívta életre 1917-ben, amikor az emberek – ismert történelmi okokból – úgy érezhették: valamilyen furcsa irracionalitás lépett a valóság helyére, amelynek sokkal több köze van egy nyomasztó lázálomhoz, mint a józan, kiszámítható történéseiről ismert ébrenléthez.
Az Éjfélt a gyomai Kner nyomda készítette és a korabeli magyar novellisztika színe-java képviselteti magát benne. Az olyan nagyságok mellett, mint amilyen Babits, Csáth vagy Kosztolányi természetesen a kisebb mesterek is fölvonulnak, ami cseppet sem meglepő, mert a háborús hátország nyomasztó díszletei között senkinek sem eshetett nehezére misztikus novellát írni. A megfelelő lelkiállapot mellett még ma is olvasható – sőt, szórakoztató – gyűjteményből Ujhelyi Nándor Távozás a halott városból című paraboláját emeltem ki, amely annak ellenére, hogy a szerző elsősorban ponyváiról ismert, költőien lüktető, látomásos nyelvezetet mondhat magáénak.
Maga az írás annak a metaforikus, víziószerű állapotnak a leképezése, amely 1917-ben a valódi rémképektől elgyötört öreg kontinens minden országát jellemezte. A narrátor egyszer csak arra eszmél, hogy a városban, ahol lakik mindenki meghalt. A csoda egy szempillantás alatt megy végbe: két mozdulat közben megdermednek az emberek, a lovak és minden más hús-vér élőlény. Ez maga a téboly, mert hiszen élő a halottal nem osztozhat semmiben, ezért a főhősnek menekülnie kell. A mai rémfilmekre emlékeztető kétségbeeséssel iszkol ki a városból, a nyomasztó, pokolbéli állapotoktól mentes, virágzó természetbe, és meg is találja azt a katartikus boldogságot, amelyet az elhagyott, morbid díszletek közt úgy tűnt, végleg elveszett.
Ujhelyi novellája nem számottevő írás, nekem is csak a baljós cím miatt irányult rá az érdeklődésem, de a kortárs magyar novellákra túlnyomórészt jellemző nyelvi igénytelenség üdítő módon hiányzik belőle, és már ez is élvezhetővé teszi. Ha nem foglalkozunk a szimbólumrendszerével és az utalásaival, amelyek – mint jeleztem – lényegüket tekintve a világháborús közhangulat irodalmi lecsapódásai, hanem úgy olvassuk, ahogy a thrillereket szokás, a megoldás iránti olvasói vágy, kitarthat az utolsó mondatáig. Ennél sokkal kevesebb nyersanyagból is készítettek már filmet Hollywoodban.
