Semmire sem lehet olyan biztosan számítani, mint a magyar helyesírás időnként bekövetkező reformjaira. A sivatagi vádi sem telik meg kiszámíthatóbban vízzel a száraz időszak végén, mint hogy avatott szakemberek egyszer csak hozzányúlnak a csonttá keményedett helyesítási szabályokhoz, és pennáikkal friss barázdákat szántanak közöttük.
Az átlagfogyasztónak, aki a helyesírást munkája vagy egyéb nyavalyája következtében napi rendszerességgel elővenni kényszerül, ez visszás érzés, mert bár érti, hogy a nyelv változásai miatt szükség van az ilyen korrekciókra, emberi lényként mélán undorodik is tőle.
Más nyelveket leszámítva kétségtelen, hogy a magyar helyesírás a legnehezebb a világon. Sokkal bonyolultabb, mint például az óegyiptomi, amelynek szabályait szó szerint kőbe vésték, és ha jól tudom, cirka ötezer évig nem is változtatták. Aki az életben egyszer megtanult Anúbiszt helyesírni, ezt a tudását a kései utódaira is ráhagyományozhatta. Ezzel szemben itt vagyunk, mi magyarok, akik folyton ide-oda tologatjuk a kötőjeleinket, hol megkettőzzük, hol szétbontjuk a páros mássalhangzóinkat, nem beszélve a szabályaink közé biggyesztett egyéb logikátlanságainkról.
A kérdés csupán az, hogy vajon megéri-e mindez a fáradságot? A netes érában, mióta a csetelés divatba jött, többségünk nem vet arra, hogy kisbetű és nagybetű között különbséget tegyen, a hasonulásról, meg a mássalhangzó tolulásokról nem is beszélve. Összevonunk, egyszerűsítünk, ahol csak lehet, de bármilyen torz szövegtöredékekkel is bombázzuk egymást, szemernyi gondunk sincs a megértésükkel.
Ez meri kimondatni velem a következtetést: nem kéne hagyni ezt a dolgot is – mint a nyelv folyamatos alakulását – hogy menjen a maga útján? Az irodalom már úgyis autonómiát élvez ezen a téren, a többi pedig csak sietség és plengyuhaság kérdése. A közlés érdemi részét viszont nem ártana alaposabban is megvizsgálni, és kidolgozni egy olyan követelményrendszert, amely szerint csak olyan szövegeket lehetne közzétenni, amelyeknek van valami értelmes mondanivalójuk.
Szép, tiszta, szövegmentes lenne körülöttünk a világ.
