Szellemek árnyéka

2023.03.10.
Olvasták: 696
Harmincharmadik, befejező rész

Miután a bevetési egység a foglyokkal együtt elhagyta a szigetet, rövid konzultáció után Kanizsai Ödön elintézett néhány telefont és elintézte, hogy őrizetbe vegyék azt az unszimpatikus Deli őrmestert és a vízi király Eleket is, majd mindannyian, megegyeztünk abban, hogy Sándor leégett háza kertjében találkozunk egy kis lazításra, miután tisztába tettük és kipihentük kissé magunkat. Dezső Nivájával a falu felé vettük az irányt, és legnagyobb meglepetésemre, ám őszinte örömömre a kocsma előtt Andit láttam toporogni az út mellett. Szőke haja lobogott az éjszakai szellőben, így igazán tündéri látvány nyújtott. Miután Dezső mosolyogva lefékezett a lány mellett és én a karjaimba zártam, könnyes szemmel tapogatott végig.

– Jól vagy, nincs semmi bajod ?

– Jól vagyok semmi bajom – válaszoltam szerelemmel telve, és miután kölcsönösen biztosítottuk egymást a szerelmünkről megkértem, hogy a délelőtt folyamán Sándor udvarán tartandó gyűlésre, készítsen majd valami kis vendégvárót a főnökömnek és Dezsőnek, amivel ezt az ügyet lezárni szándékoztuk lélekben.

Miután búcsút vettünk egymástól beszálltam a Nivába és elindultunk a szállásom felé hogy felfrissítsem magam kissé.

Másnap délelőtt Sándor kertjében gyűlt össze a kis csapat, akiknek köszönhetően sikeresen lezártuk ezt az ügyet, viszont mindenkiben felmerültek kérdések, amiket meg ellett válaszolnom, már csak az illendőség kedvéért is. Andi kitett magáért, hiszen az ízlésesen megterített kert asztalon, amik körül műanyag székek sorakoztak jobbnál jobb borok és házi sütemények pompáztak. Kanizsai Ödön, Dezső, Sándor, Lajos bácsi valamint jómagam volt a kis brigád, akire ez a sok finomság várt. Miután helyet foglaltunk az árnyas fa hűvösében, és kézbe fogtuk a gyöngyöző borral teli poharainkat Ödön megkért rá, hogy nagyvonalakban vázoljam, mi is történt itt tulajdonképpen.

Néha-néha csapongva térben és időben, de megpróbáltam összefoglalni a történéseket:

– Tudjátok, alapvetően teljesen homályban tapogatóztam egészen addig, amíg nem utaztam Szlovákiába, illetve a vízikirály lakát nem látogattuk meg. Annyit tudtam addig, hogy több emberrel végeztek valószínűleg csáklyával, viszont nem találtam sem összefüggéseket, sem indítékot. Egészen addig, míg Deli őrmesterről ki nem derült, hogy az Ököl néven tisztelt maffiózó rokona, bár már előtte gyanús volt, mert csak ő tudta rajtatok kívül, hogy rendőrnyomozó vagyok. Valaki kiszivárogtatta ezt az információt és vélelmeztem, hogy nem közületek került ki az áruló.

Mosolygós arcok néztek rám, kivéve a főnökömet, aki a homlokát ráncolva nézett rám és szinte utasított:

– Ennyit el is várok tőled, folytasd!

– Szóval ott hagytam abba, hogy ez az Ököl nevű figura gyanúm szerint könyékig lehetett az ügyben, ugyanis polgári foglalkozása szerint bűnöző – folytattam, ahogy mélyen tisztelt főnököm kérte. – Ezért döntöttem úgy és kértem rá engedélyt, hogy Szlovákiába utazzam tanulmányútra, amire az engedélyt meg is kaptam remek főnökömtől.

Nyaltam kicsit Ödönnek, akinek erre valamiért meg is rángott kissé a szája széle.

– Az utazásom el is érte a célját, hiszen annyit megtudtam hogy az Ököl néven tisztelt illető csempész és egyúttal egy aviatikai cég tulajdonosa is. Arra gondoltam, és helyesen, hogy az éjszakai fényeket esetleg csempészésre használt drónok adják. Megjegyzem ez remek ötlet, viszont a drónok által cipelt motyót valahogy be is kell gyűjteni, és itt jönnek képbe a vízi kísértetek, amikkel addig nem tudtam mit kezdeni, ameddig nem látogattunk el Elekhez. Eleve gyanússá tette őt hogy, igaz nem bizonyítottan, bűnözéssel tartja el magát és csapatát. Mikor megláttam a festékes flakonokat, és hangosító berendezéseket a fészerében össze is állt a kép. A babonás emberek félelmét használva fedezéknek űzték bűnös játékaikat, foszforeszkáló festékkel festették be esőkabátjaikat és a kikötő bokrainak a rejtekében hangszórókról adták a síri hangokat. Valóban nagyon félelmetes előadás, tapasztaltam én is.

– És mi ez a csáklya mizéria? – kérdezett rá Sándor joggal.

– Nagyon egyszerű, azok segítségével halászták ki a vízből a csempészett drogot, vagy drágaköveket és sajnos a gyilkosságok elkövetésénél is hasznát vették.

– De miért kellett ölniük? – kérdezte Dezső.

– Sajnos az áldozatok rosszkor voltak rossz helyen és ezért kellett meghalniuk. Gondoljatok csak szegény Jancsikára, akit a kikötőnél öltek meg, valószínűleg mikor a hangosító berendezést állították fel megláthatta. A kocsmába is azért csempészték be hogy a misztikus jellegét erősítsék a gyilkosságoknak. Nagy vonalakban ennyi, viszont a nyomozó kollégáknak még sok mindent tisztázniuk kell a jövőben mind Magyarországon, mind Szlovákiában – fejeztem be a monológomat.

Néhány perc csend után mindenki kortyolt a borából egy kicsit és Sándor rákérdezett arra, amit még nem mondtam.

– Mond fiam, a házamat és a Rózsáét minek gyújtották fel?

– Sajnálom hogy ezt kell mondanom de miattam, azért hogy elriasszanak az ügytől – mondtam.

– Szép munkát végeztél – merte mondani főnököm –, ezért a jutalom sem marad el, a főkapitánnyal konzultálva úgy döntöttünk, hogy osztályvezetői kinevezéssel honoráljuk az erőfeszítéseidet, de még mielőtt a székemből kilöknél nem az életvédelmi osztály vezetését kapod meg. Arra jutottunk hogy létrehozunk egy osztályt, név szerint a különleges esetek osztályát, és ennek a vezetője leszel te.

– Pompás! – mondtam nem túl lelkesen. – Valójában az apparátus hány főből állna?

– Jelenleg csak egy, te magad de a jövő hozhat még bármit. Apropó hallottál már a Bakonyháti kőzúzó rémről? Nem? Akkor nézz utána hamar, mert a következő ügyed az lesz. Ez a rém eddig csak ijesztgette a környékbélieket, viszont most meggyilkolt valakit.

Ránézett a komor arccal néző Andira és hozzátette:

– Viszont most kapsz egy hét rendkívüli szabadságot, töltsd kellemesen!

Este kéz a kézben sétálgattunk a fűillatú szigeten Andival, és azt terveztem valahogy majd magammal viszem Bakonyhátra, bár ő nem szeretett volna elmenni, viszont mindig várni fog rám mondta. A szemébe néztem és hittem neki, csókot váltottunk és elindultunk a falu felé. A kompkikötő felől állatbőgést és emberi sikolyokat hozott magával az északi szél…

 

(vége)

Alex Forestter

Teljes nevén Alexander S. (Samu) Forestter 1988-ban a magyarországi Tenyerestalpason született, egy amerikai szőkítőszereket forgalmazó cég utazó ügynöke és egy helyi kozmetikuslány egyetlen gyermekeként. Általános iskolai tanulmányait a pusztabeneki egyetemen végezte, majd apja vállalkozásban mint kisegítő helyezkedett el. Így került az USA-ba, ahol egyszeriben érdekelni kezdte az írás. Az amerikai átlagfogyasztóknak szánt, tipikusan magyar környezetben játszódó krimijeit manapság úgy veszik, mint a cukrot. Er(d)ősen vonzódik a rejtélyhez, a természetfelettihez és ezt ügyesen S(ándor)olja bele fordulatos írásaiba. A jövő nagy tehetségeként tartják számon.

Ne hagyja ki ezt sem: