Ezzel a címmel írt Szilágyi Ferenc 1987-ben egy nagyon érdekes könyvet. Mert a nevek érdekesek. Nagyon is. „Nomen est omen” – mert már a régi latinok is, miszerint a név figyelmeztető, intő jel. Sőt végzet, ha kicsit teátrálisok akarnánk lenni. A neveknek történetük/jelentésük/hagyományuk van, fűződik hozzájuk babona/szokás, idő és egyéb jósló szerepük sem elhanyagolható. /Gondoljunk most a kicsit pajzánnak ható „Ha Dorottya szorítja, Julianna tágítja” népi bölcsességre. S legyünk aktuálisak: „Sándor, József – s egy nap késéssel – Benedek zsákban hozza a meleget” – ezt várjuk, sőt elvárjuk tőlük, s hiába az energia árának csökkentése és annak reklámja, mi mégis jobban bízunk a három zsákos férfiúban. (Amúgy kisebb könyvtárnyi gyűjthető össze hangya szorgalommal a nevekről szóló irodalomból, lehet szakdolgozatot, kis- és nagydoktorit írni – ez utóbbiakat később az utókornak esetleg klónozni. Vagy csak úgy csapongva elmélkedni, egy kicsit.) Hogy vannak ősmagyar utónevek, máshonnan beszivárgók és nyelvünk szabályaihoz alkalmazkodók. Költőink/íróink is alkottak – főleg női vonalon – nagyon szépeket. Aztán jöttek a divatos – mai napság meg „kúl” – sorozatok, és hozták magukkal hordalékként a csodaszereplők csoda megszólításait. Aztán ahogy telt az idő, ahogy az már szokása – névlegesen és névileg is –, listába szedték, megszámolták, statisztikák láttak napvilágot, népszerűségi listát is lehet böngészni. Szakértők lebontották – diagramizálták – korosztály és vidékek szerint, összehasonlították, hogy régen miért és most miért nem. Vannak ajánlottak és elfogadhatók, több ezer. Meg olyanok, amik még nincsenek, de a szülő szeretné, mert már nem elég, nem tud/nem akar a listázottakból válogatni. Nem bizony, az ő gyereke hordjon egyedi nevet, majd ő talál neki olyat. Kitalál. Aztán kéri, nagyon kéri/kérvényezi, indokolja, miért is szeretne olyat, amit más még nem. Engedik. Ha megfelel bizonyos kritériumoknak, akkor igen. Sőt! Bizonyos idő után már hivatalossá is teszik, és akkor már más is lehet Fehér, Színes, Balzsam, Sudár, Remény, Áldás, Móka, Ében, Létó, Fahéj, Gesztenye. Régen azért könnyű volt. Babakocsiban talpig rózsaszínben fülbevalós babóca. – Ó, de édes kislány! És hogy hívják? Kékben pompázó? – Karakán kisfiú! Mi a neve? Mai napság bézsben kis fülbevalós, aki Hárs, Küne, esetleg Március.
Mert sokféle a név. És sokféle a magyarázatja.
