Időben is és térben is egyre távolabb sodródunk a 2019-es könyvhéttől, és ahogy visszanézünk rá, úgy tűnik egyre kisebbnek. A nagy, rideg és félelmetes univerzum hamarosan végleg el fogja nyelni ezt a kicsiny, színes és élettel teli könyvvilágot ezért semmi elhamarkodottság nincs abban, ha összegezzük az ott jártunkkor szerzett tapasztalatainkat.
Az első megállapítás talán az lehet, hogy ezen a fesztiválon évről évre forróbb a levegő. Nem azért, mert a két alkotótábor – ebben egyedülállóak vagyunk a világon – egyre nagyobb vehemenciával zörgeti a másik irányába a pajzsot, hanem mert a klímaváltozás ezt a rendezvényt sem kíméli. Idén például rekordhőség volt, és ez a vásárlókedvet is lehervasztotta. Nagy melegben az ember valahogy nem könyvet, hanem fagyit vagy a sört szeret venni, ki tudja, miért. Másfelől az is igaz, hogy a könyvek drágák. Hol vannak már azok az idők, amikor a könyvheti kiruccanás után degeszre tömött hátizsákkal mentünk haza, és még lelkifurdalásunk sem volt a költekezés miatt. Ma már jó, ha egy-két kötet zörög a táska alján, és otthon az is gyorsan a feledés homályába kerül.
Érdekes lenne utánajárni annak, hogy a könyvhéten megvett könyveket mennyien olvassák el és mennyien teszik csak úgy félre, ahogy az Aliexpressen rendelt kacatok többségét. Talán azoknak a kiadványoknak van legtöbb esélyük az olvasói érdeklődésre, amelyek vékonyak, és a mai ízlés szerint íródtak. Nem új fölfedezés az irodalomban – mert most erről beszélek és nem a politikai vagy az értekező prózáról –, hogy a fejlődés útja a rövidség felé vezet. A Háború és békét ma már büntetésből sem olvasná el senki, de az egy-két oldalas szövegekből álló prózakötetet talán igen. Főként, ha ez a prózakötet egy olyan világról ad képet, amelyet nem ismerünk, és amely a maga abszurd valóságával újszerű lehet számunkra.
Ezt a hosszas bevezetőt azért mondtam el, hogy felhívjam a figyelmet, a kárpátaljai – beregszászi – illetőségű Shrek Tímea első novelláskötetére, a Halott föld ez című kiadványra, amely minden elemében megfelel a fentebb említetteknek. A fiatal írónő lényegében azt a környezetet mutatja be, amelyben él és dolgozik. A híradásokból talán nekünk, laikusoknak is lehet némi fogalmunk arról, milyen mostanában a kisebbségi élet Kárpátalján, de irodalom kell ahhoz, hogy ezt a hírekből látott és meglehetősen elnagyolt képet megformálja és kiélesítse. Nem áll szándékomban részletes kritikát írni erről a könyvről, mert annak ezen a felületen nem volna semmi értelme, de nem állhatom meg, hogy nem mondjam el, nekem miért tetszettek meg Shrek Tímea novellái.
Az első érvem az, hogy az írószakma folyvást a megújulásról, a fejlődés szükségszerűségéről beszél, miközben nem képes megmagyarázni, hogy pontosan mit ért ezalatt. Sokáig a posztmodern (a szövegirodalom) testesítette meg ezt a kívánalmat, utat engedve a végtelenül szabatos formai kísérletezésnek, miközben a megélt élet teljesen kiveszett az írásokból. A mai magyar írók, költők döntő többségének fogalma sincs az életről. Az ő valóságuk az, ami Budapest belvárosában történik, attól távolabbra még a fikció szintjén sem merészkednek.
Velük ellentétben Shrek Tímea munkáiból szinte süt a megélt élmény hitelessége, és ezt nem is leplezi olyan nagyon. Tanítónőként dolgozik, egy cigánygyerekeket oktató iskolában, ami érthetővé teszi és indokolja a témaválasztását. A bűn, a tragédia, a kiszolgáltatottság jellemzi ezt a világot, amelyben mérgező indákként hatolnak bele a globalizáció kétes értékű vívmányai. Mindezek alapján teljesen természetes, hogy a kötet novelláinak határozottan föllelhető szocio-jellege van, mert egy kisebbségi, ráadásul kárpátaljai cigány közösség ügyes-bajos dolgainak bemutatása kapcsán ez kikerülhetetlen. De Shrek Tímea nem sulykol belénk sem szánalmat, sem empátiát a hősei iránt, arra pedig végképp nem vállalkozik, hogy minősítse ezt a világot. Figyelemkeltően röviden, és talán kissé túl tömören is ír, így hiányzik belőle az a törekvés, hogy a fikció és a valóság elegyítésével irodalmi magasságba emelje az írásait. A tragédiák így anekdotikusak maradnak, a figurák pedig kidolgozatlanok. Ettől függetlenül Shrek Tímea nagyon tehetséges, az írásai pedig korszerűek és figyelemkeltőek. Nekem ő volt az idei könyvhét legnagyobb meglepetése. Biztosra veszem, hogy még sokat hallunk róla.
