Az egyik magyar kereskedelmi csatorna nemrég műsorára tűzte minden idők legrosszabb mozgóképes alkotását, ami történetesen egy sci-fi. A 9-es terv az űrből 1959-ben készült, és aki látta, megerősítheti: tényleg olyan rossz, hogy szinte már jó. Az ember vinnyogva röhög minden egyes képkockáján, miközben azon álmélkodik, hogy ezt a fertelmet valaha, valakik pénzzel támogatták, nem beszélve az előállításba feccölt munkáról.
De semmilyen dicsőség nem tarthat örökké. Egy vadiúj sci-fi, nevezetesen a Sean McNamara által rendezett Robosapien az ékes példa rá, hogy egy kis jóakarattal bármikor lehet olyan csapnivaló mozit készíteni, amely akár még a 9-es tervet is letaszíthatja a trónról.
A Robosapien az amerikai nézők szája íze szerinti családi movie, bár a kutyát érthetetlen okból kihagyták belőle. Főhőse egy robotgyerek, aki egyfajta keveréke a Rövidzárlatokból meg a Spielberg által rendezett, mesterséges intelligencia terén máig felülmúlhatatlan A.I.-ból ismert figuráknak. A sztori sem sok eredetiséggel büszkélkedhet: van egy tudós, aki az erre szakosodott kutatóintézetben létrehozta a teljesen intelligens robotgyereket, de a gonosz vezetők ezt a kedves kis eszközt katonai célokra szeretnék használni. A mindezt ellenző tudósnak és a robotjának innentől menekülnie kell, mert ki tudja, miért, el akarják őket pusztítani. A hajsza közben az alkotás elszakad a mesterétől, ráadásul a robot meg is sérül, de a szerencsés véletlennek köszönve pont egy zsenigyerek talál rá, aki egy éjszaka leforgása alatt megjavítja. A történet innentől a szokványosnál is szokványosabb formát ölt: a kis robot új barátjának és családjának kedvence lesz, és egyfajta mindenhatóként teljesen átformálja az életüket. Ám ahogy az Hollywoodban lenni szokott, a gonoszok rájuk találnak, és kis híján végre is hajtják a robot elpusztítására szőtt ördögi tervüket. Végül természetesen minden jóra fordul és jön a happy end.
A lényeg tömören ennyi, mert ahhoz nincs kedvem, hogy felsoroljam azt a rengeteg klisét és logikai buktatót, amelyen a film szinte minden percben elhasal. A látvány pazar – jó szolgálatot tett neki a zöld háttér –, ám egy idő után már a robotgyerek pergését, figurázását sem tudjuk élvezni. A kis tudószsenit megformázó Bobby Coleman az egyik legmenőbb hollywoodi gyerekszínész napjainkban, de sajnos olyan tehetségtelen, mint egy hajas baba. Az érzelgős jeleneteit durván túljátssza, amikor meg természetesnek kéne lennie, teljesen eszköztelen, bár ezért a rendező is hibáztató.
Összegzésképpen elmondható, hogy kár ezért a filmért, pontosabban a ráfordított rengeteg pénzért és munkáért, mert nem jött össze benne sem a humor, sem a meglepetés. Már az elején tudjuk, mi lesz a vége, és ez a film nézése közben az elviselhetetlenségig fokozódik. A 9-es számú terven legalább hahotázni lehetett, a Robosapienen még azt sem. Az IMDB-n négyesre taksálják, ami már bőven a nézhetetlenség kategóriáján belül esik, de ha nincs a számítógépes látvány – ami azért valljuk be: megfelel a modern kor követelményeinek –, tényleg odaver a sokat emlegetett 9-es tervhez. Senkinek sem merem ajánlani, de aki ezek után még kíváncsi rá, a saját felelősségére cselekedjen. Én szóltam.