Revizorok a kórházban

Belebotlottam egy cikkbe, amely szerint a kórházakban várható lesz a revizorok felbukkanása. Ellenőrzik majd az orvosokat, ami teljesen rendjén van, és ugyanígy a betegeket is, amit nem értek. A hivatalos magyarázat szerint utóbbira azért van szükség, mert a kórházak csak akkor kapják meg az ellátottak utáni finanszírozást, ha a páciensek az egyes beavatkozásokhoz előírt időt bent töltik az intézményben. A modern eljárások ugyanis már nem igényelnek hosszú ápolást, ezért gyakran hazaengedik a betegeket a kórházból, miközben papíron még bent fekszenek. Például kiveszik az ember fél veséjét, vagy a gyomra kétharmadát és másnap hazaküldik lábadozni, mondván, ha maradna, úgyis csak feküdne, ami a visszaélések melegágya.

Nem tudom megítélni, hogy ezzel javul-e majd az egészségügyi ellátások színvonala, de attól tartok, ez a revizorkodás nem futhat ki jóra. Képzeljük csak el, hogy fekszünk a kórházban, élet és halál között, ahogy illik, amikor kinyílik az ajtó, és nem a mama lép be egy nagy üveg dunszttal, hanem sok fürkészdarázs tekintetű ember. Kertelés nélkül rá is térnek a lényegre:

– Maga beteg vagy orvos?

Mondjuk, hogy az előbbi, mire jön a válasz, hogy akkor B2-es nyomtatványt kell kitölteni. Meg is kapjuk a papírt, és rajta sorjázódnak a kérdések, hogy mikortól, miért vagyunk itt, és hogy bűnvádi felelősség terhel bennünket, ha hamis adatokat adunk meg.

De a jó revizor nem éri be ennyivel. Ki kell ugrasztania a nyulat is a bokorból, ami jelen esetben az álbetegség ténye és valósága. Jönnek is a keresztkérdések, hogy mi a betegség pontos diagnózisa, és hogy reggel megvolt-e a szükséges székletmennyiség. Mindenre válaszolni kell, és mert a tét óriási, mármint olyan értelemben, hogy ha az ember nem betegként, hanem üdülési szándékkal hever a kórteremben, és ez kiviláglik, akkor olyan büntetést szabnak ki alá, hogy ahhoz képest a végbéltükrözés gyerekzsúros móka. Nem csoda, hogy a fekvőbeteg ettől az eljárástól villámgyorsan idegállapotba kerül, és függetlenül attól, hogy a veszélyeztetettek közé tartozott-e, vagy sem, rövid úton megüti a guta.

A revizor ezt könnyű kézzel nyugtázza, majd továbbmegy. Ugyanaz a löket hajtja, ami a parkolóőröket is kocsiról, kocsira: ha ott a cetli az üveg mögött, vagy ha a rendszámot beszkennelve csippen egyet az applikáció, nem termelődött bevétel. De nem bosszankodik. A másik utcában, betegszobában biztosan több szerencséje lesz.