Sosem hittem volna, hogy eljön az idő, amikor meg fogom utálni a görög ábécét. Nem kétséges, hogy erről az éppen aktuális vírusmutáció, az omikron tehet, de ugyanilyen kétes egzisztencia volt a delta is, meg a többi, amelyre már nem is emlékszem, csak az dereng, hogy valami közük van a görög írásbeliséghez.
Az elv az, hogy a covid mutánsokat ne a felbukkanásuk helyével stigmázzuk, mert az rossz fényt vet pl. az indiaiakra, dél-afrikaiakra, meg a többi érintett országra. Az emberi ostobaság útjai ugyanis kifürkészhetetlenek, így az is előfordulhat, hogy a vírusmutációk iránt érzett gyűlölet átcsap az adott mutáció megjelenési helyszíne iránt érzett gyűlöletbe. Ha ezt a szélsőséget félretesszük és elfogadjuk, hogy a görög ábécé betűinek használata megóv bennünket ettől a kínos következménytől, egy idő után óhatatlanul eljutunk oda, hogy a görög betűket kezdjük utálni. Mindezt azért, mert a fogalom, amelyet az adott kifejezés megjelöl, cseppet sem válik szimpatikusabbá. A pejoratívnak tartott „cigány” identitásmegjelölés helyett ezért kezdtük el használni a politikailag korrektebbnek vélt „roma” kifejezést (a cigányok szerint is pontatlanul), aminek nyomán ma már a „roma” szó is pejoratívvá vált. Ugyanez érvényes a durva és megbélyegző „néger” helyébe lépő „afroamerikaira” is, mivel az elkerülni kívánt sztereotípiák egyáltalán nem tűntek el. Az „afroamerikai” jelző emiatt hamarosan csaknem annyira sértő lesz, mint a „négerezés” volt.
Félő, hogy a görög ábécével kapcsolatban is eljutunk erre a szintre. A deltát már egy életre megutáltuk, és most ugyanez a sors fenyegeti az omikront is. Ettől pedig már csak egy aprócska lépés az, hogy a csökött gondolkodásúak eljussanak addig, hogy a világjárvány folyton változó nyűgét egybekapcsolják a görögökkel, és nekimenjenek, mondjuk az ókori klasszikusoknak. Homérosz, Szophoklész, Euripidész, meg a többi nagyság tehát komoly veszélyben van, mert ami késik, az nem múlik, csupán halasztódik.
A megoldás talán az lenne, hogy a vírusmutációk megjelölésére olyan kifejezéseket kéne gyártani, amelyek egyetlen nyelven sem bírnak jelentéssel. Ide illő példa a „Kodak” márkanév, ami köztudottan mesterséges kreáció. George Eastman hozta létre, és a szempontjai között csupán az az elv létezett, hogy a kifejezés a világon mindenütt könnyen kimondható legyen. Ez iránymutató lehet arra nézvést, hogyan kellene az egymás után felbukkanó covid-mutációkat kezelni. Esetleg valamilyen nemzetközi nyelvész szövetséget is be lehetne vonni ebbe a munkába – ha egyáltalán létezik ilyen tömörülés –, mert ők biztosan tudják, melyik hangsor az, amelyeik a kínaitól a héberen át az arabon keresztül egészen az indogermán nyelvekig mindenütt elfogadható.
Ám ha ez a feladat ezen a módon megoldhatatlan, esetleg az is megfontolandó, hogy az összes pejoratívnak tartott nemzetközi kifejezést áttehetnénk eszperantóba. Az pedig egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy idővel – szigorúan spontán módon – létrejön majd egy „Covid-nyelv” is, amit a járvány teremt meg azokból a kifejezésekből, jelölőkből és egyéb szakszavakból, amelyet ez a nehéz időszak hozott be a közbeszédbe. Meglehet, ez, vagyis a türelmes kivárás a legjárhatóbb út. Főként annak tükrében, hogy ha jobban belegondolunk, járványügyi, virológiai szakkifejezésekben már most is szinte mindannyian nyelvészprofesszorok vagyunk.
