Az emberiséget ősidők óta égeti az a kérdés, hogy milyen a jó húsvéti sonka. Már a középkori alkimisták is azon fáradoztak, hogy ennek nyomára jussanak, de mert snassz volt kimondani, hogy az ideális húsvéti sonkát kutatják, azt hazudták: aranyat próbálnak előállítani. Így érték el azt, hogy békén hagyják őket.
Később, ahogy világosodott az elménk, nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy könnyebben tudunk egy marék homokból aranyat gyártani, mint megtalálni az univerzális húsvéti sonka receptjét. Nincs még egy téma, ami ennyire megosztaná a keresztény világot, mert a muszlim világ ugye, ezen az ügyködésen csak mosolyog. Nekik aztán édes mindegy milyen a jó húsvéti sonka, de mi képesek vagyunk a végsőkig vitázni, olyannyira, hogy háborúk is törtek már ki a húsvéti sonka miatt, igaz, ezek nem terjedtek túl a konyha felségterületén.
Vannak, akik érveik alátámasztáshoz a modern tudományt hívják segítségül, és vannak, akik a szomszéd asszonyt, mert ő az anyjától tanulta, meddig kell pácolni és főzni ezt a finomságot, mielőtt az asztalra kerül.
A következtetés tehát az, hogy húsvéti sonka tekintetében óriásiak a különbségek. A magyar belpolitikai helyzet nem annyira megosztó, mint ez a téma. Hiába a rengeteg közvélemény kutatás, hiába a szaktanulmányok végeláthatatlan sora, most is csak annyit tudunk erről az ennivalóról, amennyit az őseink: a húsvéti sonka akkor jó, ha húsvéti. Egy nappal korábban, nagyszombaton például bűn lenne róla még beszélni is, nagypénteken meg pláne, nem is szólva nagycsütörtökről meg nagyszerdáról, hogy a nagykeddet és a nagyhétfőt ne is említsük. Aki teszem azt, nagyhétfőn húsvéti sonkát vesz magához, úgy elűzi a rítus varázsát, mint a pinty. Hiába ügyeskedett, hiába környékezte a szomszédasszonyt a receptért, a nem húsvét napján befalt sonka lesüllyed a közönséges, bolti húsáruk szintjére és ott is marad.
Mindebből már kitalálható, hogy a jó húsvéti sonka időhöz kötött, és bár az elkészítése is fontos szempont, az csupán másodlagos. Tapasztalati tény, hogy az ideális húsvéti sonka mindig a mi tányérunkon van és nem a szomszédén, vagy nem két utcával odébb. Ha mások által gyártott húsvéti sonkát kóstolunk, kötelező azt megdicsérni, bár ezen a téren nem szabad túlzásokba esni, mert hiszen a sztereotip vélekedés szerint az mind szétfőzött vagy éppen rágós, esetleg mócsingos, és pláne sós. A közvélekedés ugyanekkor mélyen egyetért abban, hogy a jó húsvéti sonka akkor válik rendkívülivé, ha olyan kiegészítő elemek társulnak hozzá, mint amilyen a torma, a főtt tojás, a puha kenyér, és az innivaló. Régóta tart a vita, hogy a húsvéti sonka mellé sör vagy bor dukál, de hogy előtte pálinka, abban a nagy többség egyetért.
Muszáj tehát megállapítanunk azt, hogy mi sem vagyunk okosabbak az alkimistáknál, ám a tudomány mégiscsak jutott valamire, mert ma már kimondható, hogy a jó húsvéti sonka akkor tölti be a neki szánt szerepet, ha gusztusos. Ránézünk, megkívánjuk, és nekiesünk. Onnantól pedig minden mindegy, mert a magyar ember, ha eszik, nem beszél.
