Az Úr 2009-ik esztendeje, szeptember havának huszonkilencedik napján Abe Kontó, japán kimonóárus nehezen ébredt. Más napokon ilyen tájban már ott gőzölgött a gyékénymatraca mellett a frissen főzött mennyei kávé, hála a felesége szorgalmának és gondoskodásának. Itt jegyezzük meg, hogy Abe Kontó a kimonók mellett bemonókat is árult, de azokat nem vette meg senki, ami miatt emberünk állandó feszkóban élt, és szelek kínozták.
Erre, mármint a szelekre volt remek gyógyír a kávé, mert bár a tudomány nem tesz róla említést, sok egyéb hasznossága mellett a szelet is hajtja. Abe Kontó minden áldott reggel megivott egy nagy ibrik jóféle japán kávét, ami semennyiben nem különbözik a sváb meg a héber kávéktól, csak a hagyomány tartja japánnak.
Azon a bizonyos reggelen minden így, vagyis a hagyományok szerint alakult, leszámítva azt az apróságot, hogy amikor Abe Kontó fölkönyökölt a gyékényén, és jobb kezével a kávésfindzsa után kezdett tapogatózni, csak a semmit markolászta. Nem hitt a kezének, ezért bele is szimatolt a levegőbe, de nem érzett semmit. Mivel már fölvett három Covid-elleni vakcinát, kizártnak tartotta, hogy a vírus miatt elveszítette a szaglását. Kidörgölte hát a csipát a szeméből, és ekkor vette észre, hogy a kávé nincs ott a fekhelye mellett!
Azt a rémületet, ami keresztülnyargalt rajta, most nem részletezném, mert akkor az írás fölé ki kéne tenni a 18-as számot tartalmazó piros karikát. A derék kibemonó árus azonnal fölpattant, és rohant a konyhába, ami csupán két lépésnyire volt a hálószobától, tekintve, hogy arrafelé a lakások inkább tubusra hasonlítanak, mint haciendákra. Meglepetését tovább fokozta, hogy a konyha is üres volt. Hiányzott belőle a kredenc, a sparhelt és az automata robotgép, ami újrahasznosít és kenyérre kenhetővé tesz minden hulladékot.
A derék Abe Kontó most már direkt elképedt. Mi történhetett itt az éj leple alatt? Ufó garázdálkodtak? Pláne annak fényében, hogy a berendezéssel együtt a feleségének is nyoma veszett.
Ám ekkor a meglepett Abe Kontó a földön észrevett egy cetlit, amelyen a legszebb japán kalligrafikus betűkkel ez állt: Megszöktem egy svéd turistával, aki tökéletes biztonságot ígért nekem a távoli Malmöben. Aláírás: Hokkaida, a (volt) nejed.
Hősünk ábrázata előbb megnyúlt, aztán elkerekedett. Kicsit távolabbról úgy nézhetett ki, mintha mosolyogna, és közelről ez a sejtés átment bizonyossággá.
Nem is olyan rossz üzlet ez, mormogta, majd amikor lement az utcára presszókávét venni, ezt a gondolatot továbbfűzve hozzátette: ha már így alakult, miért ne lehetne ez a kávé világnapja?
És lőn.
