A jólétbe és a dekadenciába nyakig belesüppedt Európát szinte egyik pillanatról a másikra bizonytalanságba döntötte egy korábban soha nem látott válság: a világ hosszú időn keresztül kizsákmányolt és gyarmati sorba taszított részeiről hatalmas tömegek indultak meg, hogy a politikai és gazdasági bizonytalanság elől menekülve, itt, az öreg kontinensen keressenek maguknak élőhelyet. Nem először fordul elő ilyesmi, mert a perzsáktól a punokon át egészen a törökökig nagyon sok náció próbálta már bekebelezni ezt a különleges vidéket, amely bár nem annyira tágas, mint Ázsia és nem bővelkedik úgy ásványkincsekben, mint Afrika, lakóinak sokszínűségével, és az ebből eredő szellemi termékenységével mindig kiemelte a kátyúból a civilizáció megrekedt szekerét.
Néhány évvel ezelőtt még senkinek sem jutott volna eszébe, hogy mindez akár egy új válság célpontja is lehet, de aztán kivirágzott az arab tavasz, és egy nagyon furcsa hódító hadsereggel megjelent a kontinens valójában nem is létező határainál az iszlám.
A francia sikeríró, Michel Houellebecq ezt a szituációt ragadta meg, és változtatta át politikai fikcióvá Behódolás című regényében, amely az utóbbi évek egyik legvitatottabb könyve lett Európában. Az első kiadás megjelenése idején a magyar kulturális sajtó is afféle „jól odamondogató” könyvként kezelte, merthogy kendőzetlen nyíltsággal beszél az iszlám európai, pontosabban a franciaországi hatalomátvételéről. Látatlanból tehát olyan politikai-filozófiai okfejtést várunk tőle, amely laza történetvezetéssel alakul át profi módon összerakott bestsellerré. Feltételezéseink szerint egy ilyen könyvben az elmélet éppen csak annyi teret kaphat, amennyit az átlagolvasó a napi hírek háttéranyagaiból még hajlandó befogadni, de Houellebecq más utat választ. Egy középkorú egyetemi tanár sorsának alakulásán vetíti elénk az elkövetkező néhány év franciaországi eseményeit. A könyv legélvezetesebb és egyben legizgalmasabb epizódjai azok a fejezetek, amikor Houellebecq abszolút logikusan levezeti Franciaország iszlamizálódásának fatális elkerülhetetlenségét. Nem csoda, hogy a körülményesebb, szégyenlősebb és nem utolsó sorban politikai korrektséghez szokott európai közgondolkodás fölkapta a fejét ettől a szemtelen merészségtől, ami ráadásul nem is annyira túlzóan groteszk, mint nálunk Spiró György komolyan vehetetlen Feleségversenye volt néhány évvel ezelőtt. A Behódolás tárgyilagos és precíz munka. Olvasása közben képtelenség elhessegetni magunktól azt a gondolatot, ami ebből a könyvből előmerészkedik, hogy a behódolás nem egyfajta szükségmegoldás, hanem a boldogság alapfeltétele.
Ilyen értelemben a Behódolás tehát valóban provokatív, de minden porkavaró hatása ellenére is felszínes munka. Az első személyben beszéltetett egyetemi tanár figurája panelekből épül fel, rajta kívül pedig nincsenek olyan szereplők, akik árnyalhatnák az összképet. Houellebecq lényegében azt mondja el, amit mindnyájan tudunk: a régi, keresztény Európa napjai meg vannak számlálva.
Kifejezetten érdekes az a rész, amikor Houellebecq kifejti, hogy a hatalomra kerülő Iszlám Testvériség miként szerzi meg magának a franciaországi oktatás felügyeletét, és hogy ezt az ottani bal- és jobboldal miért kénytelen teljesíteni. Az a szakasz viszont már mesterkélt, amikor a főhős saját identitását a hagyományos, keresztény értékekhez próbálja igazítani. Nem értjük sem a motivációját sem a gyors és végérvényes kudarc valódi okát, de ugyanilyen funkciótlanok azok a pornográf betoldások is, amelyek az elbeszélő kapcsolatainak kiüresedését hivatottak ábrázolni. Ezek nélkül sodróbb, élvezetesebb és egységesebb lehetett volna ez a regény, amely így, bestsellerre vett figurában azért mégiscsak megmaradt közepesnek.
Houellebecq elbeszélője végig az 19-ik században alkotó Joris-Karl Huysmans munkásságát veszi alapul – mint köztudott, Huysmans nevéhez fűződik Európa kultúrtörténetének talán legkiválóbb összefoglalása –, őhozzá hasonlítgatja magát, párhuzamokat vagy ellentéteket keresgélve kettejük között. Az írói szándék talán az lehetett, hogy Huysmans példájával érzékeltesse: ez a korszak immár végérvényesen lezárult, és az Európai kultúrtörténet keresztény szakaszának végére is pont került.
Összegzésként elmondható, hogy a Behódolás nagy rutinnal összerakott, politikai meggyőződéstől függően hol bosszantó, hol pedig lelkesítő darab, de nem kihagyhatatlan. Ha követjük a híreket és megpróbáljuk belőlük kirakni ezt a millió darabra tört mozaikot, amelyből az általunk ismert Európa képe kialakult, lehet, hogy nélküle sokkal többre jutunk.
