Brkvics AlojzNálam aztán senki sem gyűlöli jobban az atomenergiát. Ha szembe jönne velem, élből leköpném, és még rá is taposnék a lábára, sarokkal. Utálom, mint a bűnt, akkor lássam, amikor a hátam közepét, és akkor tapsoljak neki, amikor a halotti torán a kedvenc nótáját trombitálják. Kibírhatatlan, erőszakos alak, kísértetiesen hasonlít bizonyos magyar politikusokhoz, akiket bár lehúztak a vécén, magabiztosságuk dicsfényében sütkérezve előbújnak a pöcegödörből és a képünkbe nevetnek.
Ezt teszi most az atomenergia a németekkel. Nemrég páros lábbal rúgták ki a fészkes nihilbe, most pedig ki kell tárniuk előtte az ajtót, és a kabátját, kalapját levéve be kell invitálniuk az ország megmentőinek elitklubjába. Az történt ugyanis, hogy az áram, amit az atomenergia csak úgy lazán szellentget magából, szóval az áram e nélkül a szörnyeteg nélkül olyan képtelen mértékben megdrágult, hogy az már elviselhetetlen. Hiába rakták tele a németek az autópályáik környékét napelemekkel, hogy az egész világ lássa: itt bizony zöld az energia, és hiába dózeroltak le nem egy középkori műemléktemplomot, hogy az olcsó lignithez hozzájussanak, az áram ára egyre csak kúszott fölfelé.
Most tehát – hacsak német barátaink nem mondanak le a meleg vízről, a légkondiról és a korlátlan internet-használatról – le kell flexelniük a lakatot a bezárt atomerőművekről, és rá kell dobni néhány lapát friss hasadóanyagot az épp hogy csak pislákoló atommáglyára. A haszon ebből nem csak az lesz, hogy az áramért kevesebbet kell majd fizetni, az újranyitott atomerőművek remek munkalehetőséget kínálnak a betelepülőknek, ugyanis biztos forrásból tudom – egy vendégmunkás ismerősöm villanyszerelőként dolgozott az egyik ilyen német létesítményben még a 70-es években –, hogy volt olyan török származású erőművi alkalmazott, akinek minden reggel végig kellett mennie bizonyos folyosókon. Amikor visszatért a kiindulópontra, a német mérnökök körbenyargalászták a Geiger-Müller számlálóval és már mehetett is haza. A török ezzel a semmi melóval több, mint ezer márkát keresett havonta, így rettentően boldog volt.
Talán ez a pozíció ismét felkínálkozik majd a beilleszkedésre váró betelepülők előtt, bár kétlem, hogy tolonganának érte. Most már más idők járnak, másként süt a nap és másként fúj a szél, és ha a német kívánalmak szerint alakítjuk az elvárásainkat, akkor oda is eljutunk ebben az okfejtésben, hogy nem eléggé erősen. Jön tehát velük szembe az atom, az a mocskos, szemközt köpni való, és szakasztott úgy viselkedik, ahogy az eddig következetesen félretolt, populista lózungnak tekintett valóság.
