Máris megtörtént az első magyar följelentés kutyamegkötéses ügyben – adta hírül a honi sajtó. A tájékozatlanabbak kedvéért csak annyit érdemes mindehhez hozzáfűzni, hogy az EU frappáns rendeleteinek sorában 2016. január 1-től a kutyák láncon tartásának tilalma is szerepel. Gondolom, derék, szomszédgyűlölő honfitársaim csak erre vártak, mert hiába kimeríthetetlen a följelentések tárháza, az új ürügyek mindig kapóra jönnek. Falun pedig az emberiség java része, ha nem is állandóan, de időnkét azért megköti a Bodrit.Nem azért, mert hajlamos az állatkínzásra, hanem mert ez a dolgok rendje. Nem mindegyik kutyus éri el IQ-ban az EU-s törvényhozók szintjét, közöttük is vannak csalfák, hamisak, hogy ne mondjam, alattomosak. Némelyik úgy tesz, mintha szundikálna, aztán se szó, se beszéd, megkapja az ember bokáját. Nem egyszer jártam így gyerekkoromban. A hamis kutya mindig a támaszkodó lábat kapja meg, azon belül is az achilles inat, amiért le a kalappal előtte.
A kutyalánc ebből a nézőpontból egyfajta prevenció. A gondos házigazda akkor folyamodik ehhez, ha attól tart, a kutyusa kellemetlenkedni fog a hozzá érkező vendégekkel. Megeshet például, hogy az eb idegenkedik a jövevényektől, és acsarogni kezd rájuk – ehhez joga van. Ilyenkor, pláne, ha az érkezők közt kisgyerekek is vannak, könnyebb rácsattintani a láncot a kutya nyakára, mint leadni neki egy nevelő célzatú szpícset.
A másik fontos szempot a kutya helyben tartása. Előfordul, hogy az ebre rájön a fajfenntartás ösztöne és koslatni kezd. Ebben a speciális esetben képes kiásni magát a kerítés alatt, vagy lyukat robbantani a betonfalon. Nem számít neki, hogy a ház őrzésével kapcsolatban alapvető kötelességei vannak, úgy nekiiramlik a határnak, hogy szinte porzik utána az út. Egy jól méretezett lánc sokat segíthet az effajta krízishelyzet leküzdésében.
Szinte látom magam előtt azt az EU-s törvényhozót, aki urbánus lényként ezt a rendeletet kiötlötte. Garantálom, hogy a lakásában tartja a kutyáját, akinek nem holmi ételmaradékot, hanem drága konzerveket ad táplálékul, és úgy általában többet költ rá – kozmetika, állatorvos, tápszerek, hangulatjavítók, stb. – mint az EU-s átlagpolgárok többsége a tulajdon édes anyjára. Ebből a perspekítvából – luxuskivitelű bőrkanapén ülve vakarászni a kutyuli bozontos buksiját – nagyon ésszerűnek tűnik egy lánctiltásos törvény, de a helyzet az, hogy van, aki falun, sőt tanyán él a kutyáival.
Ez a rendelet az önálló döntéshozatalra képtelen idióták tömegébe préseli be azokat is, akik józan gondolkodással meg tudják ítélni, mi a jó és mi a rossz a kutyájuknak. Biztos vagyok benne, hogy minden horrorsztorival ellentétben még mindig ők vannak többségben, azokkal a gonosztevőkkel szemben pedig, akik kínozzák a kutyájukat a törvény rendelkezései nem sokat érnek.
De mi magyarok legalább örülhetünk az újabb önmegvalósítási lehetőségnek.
