Lépcsők

A rádió naponta bemondja, hogy lehetőleg délelőtt tizenegy órától délután háromig ne tartózkodjunk a meleg, tűző napon.

Dani bácsi pedig ekkor megy sétálni, jól esik öreg csontjainak a meleg. Tesz egy nagy kört a lakótelepen, ráérősen sétálgatva, majd leül a park egyik árnyékban lévő padjára és onnan figyeli az utca meglehetősen gyér forgalmát, s amikor elunja, előveszi könyvét és a pápaszemét, olvas egy órácskát.

Két óra körül hazaballag, megmelegíti az ebédjét, kényelmesen elfogyasztja és lepihen. Alszik négy óráig, majd uzsonnázik, nehogy megéhezzen a klubban, tusol, kicsípi magát, majd pontban ötkor benyit a pinceklubba, ahová pontosan tizenkét lépcső vezet le.

Nem szeret lépcsőzni, csikorognak az ízületei, mintha valaki homokot szórt volna közéjük, de minden fáradságot megér a Dóra asszonnyal való találkozás. Amolyan töltött galamb asszonyka, a hatvanas évei közepén, még sincs több ránc az arcán, mint egy ötvenévesnek. Gyermektelen özvegyasszony, s öltözködéséből, megjelenéséből ítélve jómódban él.

Húsz éve elvált a magas, vékony férfi, mert feleségével kihűlt a házasságuk. Legalább is ezt mondják mindenkinek, a valóság persze egészen más. Felesége megismerkedett a piacon egy agglegénnyel, egymásba habarodtak. Fiuk már rég kirepült, megosztoztak a vagyonon, nem volt nehéz, s közös megegyezéssel, csendben elváltak útjaik.

Dani bácsi nyugdíjazásáig sokat utazott, gyakran vitte magával az unokáit is, ám Balázs, a fia, savallta az öreg ilyetén költekezését, mondván, hogy az ő örökségét mulatja el az apja, ahelyett, hogy anyagilag segítené a gyereke családját. Nem, mintha rászorultak volna az öreg pénzére, de az mégsem járja, hogy az unokák a nagyapjukat istenítik, aki kinyitja előttük a világot, megmutatva nekik Párizst, Londont, Berlint, Barcelonát, Helsinkit, Prágát, Brüsszelt, és hiába kamaszok a fiúk, apjukkal feleselnek rendesen, bezzeg a nagyapjuknak elég egy pillantása, máris tudják, hol a határ.

Menye sem bánik kesztyűs kézzel, az öreggel, ezért megharagszik Dani bácsi, nem megy hozzájuk, hanem az unokák járnak hozzá hetente két délután, amikor helyükbe jön az angol és a franciatanár, és tanulnak a nagypapa költségén. Nagy a tét, mert ha leteszik érettségi előtt mindkét nyelvből a középfokú nyelvvizsgát, akkor kiviszi őket egy hónapra Amerikába.

A televízió nézés, az olvasás és a keresztrejtvényfejtés egy idő után unalmassá vált és akkor gondolt egy nagyot Dani bácsi, bement az önkormányzathoz, megtudakozandó, hol található a lakóhelye környezetében nyugdíjas klub, ahol a magaféle öregekkel lehetne múlatni a napot, beszélgetéssel, sakkozással, kártyázással. Ajánlottak is neki azonnal három lehetőséget, s már az elsőnél leragadt. Reményein felüli jó társaságra lelt, hiszen itt mindenki életvidám, bölcs, tervekkel teli szép korú. Havonta a harmadik vasárnapon hátizsákos kirándulást szerveznek, szombatonként zenés, táncos estet tartanak, hétköznapokon pedig délután öttől este nyolcig szabad foglalkozás van, aki éppen arra jár, bizton talál magának partnert társasjátékhoz, beszélgetéshez, vérre menő kártyacsatákhoz.

Dani bácsit hamar befogadja a nyugdíjas klub törzsközönsége, mert mindenkihez van egy jó szava, képes meghallgatni mások problémáit, s nem adja tovább, amely nagy kincs ebben a korban.

Hétfőn, szerdán, szombaton jár a klubba, és soha nem mulasztja el a kirándulásokat.

Egy csobánkai kiránduláson találkozik Dóra asszonnyal, és képtelen elhinni, hogy még ebben a korban is létezik szerelem az első látásra.

Enyhe szédülést érez, ahogyan lépeget lefelé a lépcsőkön, mintha vonzaná a mélység, már amennyire mélynek tekinthető a tizenkét lépcső. Valóban meleg az idő, még mindig huszonnyolc fokot mutat az utcai hőmérő. Dóra asszony hatnál hamarabb nem ér ide, és ez most jól jön, gondolja magában, legalább nem látja, mint imbolyog az első székig.

– Szervusz, Dani bátyám! Rosszul vagy? Hívjak orvost?

– Szervusz… nem, nem kell! Vizet kérek…

Az alacsony, kövér ember gumilabdaként pattan fel ültéből és rohan a hűtőszekrényhez, kristályvízért. – Parancsolj jó hideg

– Köszönöm, Palikám… már jobban vagyok!

Pali, aki szakmáját tekintve műbútorasztalos, alig fiatalabb Dani bácsinál, mégis dolgozik otthon, a kis családi műhelyében. Azzal viccelődik, hogy a munka menti meg az asszonya szájától, amely állítólag be nem áll soha, legfeljebb, ha alszik. Csak szerdánként jár a klubba, mert akkor a felesége a barátnőivel múlatja az időt, s nem szeret egyedül lenni, mert hiányzik neki a felesége zsémbelése. Itt, a klubban pedig jókat beszélget a többi öregúrral. Módszeresen kerüli az asszonynép társaságát, mondván, neki az otthoni egy is több a kelleténél.

Rajtuk kívül csak a klubvezetőt helyettesítő népművelő szakos egyetemista fiú téblábol a klubhelyiség túlsó végében, fülében fülhallgatóval, melyből majdnem idáig hallatszik a zene dübörgése. – Dani bátyám, ha meg nem sértelek, mondanék én neked valamit.

– Mondd, Palikám.

– Ugye, teszik neked a Dóra asszony?

– Hova gondolsz, Pali!

– Hát, amit én gondolok, az egy dolog, amit viszont a Dórika mond a hátad mögött, az meg más dolog.

Szédülése elmúltával Dani bácsi érzékszervei élesebben működnek. Megérzi Pali hangjában az aggódást, szíve nagyot dobban, figyelmezteti, vigyázz, most meg fogsz lepődni!

– Mondd csak, ha már elkezdted.

– Szóval, véletlenül hallottam a múlt szerdán, amit Dórika mondott a Vámosnénak, tudod, annak festett szőkének, hogy te egy gazdag, tehetős ember vagy, Amerikába akarod vinni a középiskolás unokáidat, és csak azért nem jársz Mercédesszel, nehogy kilógj az itteniek sorából.

– Badarság.

– Mármint mi badarság?

– Tudod, hogy nem vagyok tehetős ember! Szóval a pénzem kell neki!

– Nem én mondtam!

Dani bácsi mélyet lélegzik. Szóval, így állunk!

– Palikám, segíts nekem!

– Parancsolj velem!

– Ha megérkezik Dóra asszony, kölcsönkérek tőled egy milliót, te meg rám akarsz tukmálni másfelet, nehogy zavarba jöjjek, ha fizetnem kell. Rendben?

– Rendben. De adhatok kettőt is, ha kell. Elméletben nem sajnálom, a gyakorlatban sem, csak nem tudnék annyit adni. Legfeljebb százezret. De azt szívesen.

– Akkor snapszerezünk?

– Ottóka! – kiált Pali az egyetemistának, – kérünk egy pakli magyar kártyát! –közben erősen gesztikulál is hozzá.

Ottó gyerek ez utóbbit veszi észre, hiszen a vad, dübörgő zenétől még az égindulást se venné észre. Nem igazán boldog, hogy itt kell lennie és nem kinn, a standon lóg a többiekkel, de az államvizsga dolgozathoz adatok kellenek. Igaz is, ideje lenne összeállítani a kérdőívet és kiosztani az öregeknek. Viszi az öregeknek a pakli kártyát, és leül hozzájuk beszélgetni. Ha igaz, akkor Dani bácsi hites könyvvizsgáló, Pali bácsi műbútorasztalos, rajtuk érdemes lenne kipróbálni a félig kész teszteket.