Sosem fordult még elő, hogy egy film azért kapott díjat, mert jó volt a címe. Dominik Moll rendező különleges alkotása, a Lemming kifejezetten élővé teszi ezt a szabályt: alig hihető, hogy a kommerszfilmek imádói ráfigyeltek volna. Nekik sokkal bombasztikusabb inspirációra lett volna szükségük ahhoz, hogy beüljenek a nézőtérre, de ha jobban belegondolunk, így jártak jól. A bizonytalan műfajú Lemming tudathasadásos állapotba kergette volna őket.
Régi igazság, hogy a művészetben minden mindennel összefügg. A Lemming című francia filmdráma előzetesét böngészgetve szinte lehetetlen nem észrevenni a fordulaton alapuló szerkesztésmódot: Alain Getty (Laurent Lucas) és fiatal felesége, Bénédicte (Charlotte Gainsbourg) egy este meghívják vacsorára a főnöküket, Richard Pollockot (André Dussollier) és felségét Alice-t (Charlotte Rampling). A vendégek sokat késnek és valami furcsa feszültséget hoznak magukkal. A vontatott, udvariassági formulákra szorítkozó beszélgetést Alice egyszer csak megszakítja, és a fiatalok legnagyobb döbbenetére mindent kitálal a nőcsábász férjéről. Hatalmas botrány kerekedik, és miután a főnökék elkotródnak, a fölzaklatott, elaludni képtelen Alain kihalász a konyhai mosogatóból egy félholt lemminget.
Ez a kis rágcsáló kizárólag Skandináviában él, és arról nevezetes, hogy bizonyos időközönként csapatostól fölkerekedik és valamely útjába kerülő folyóban, vagy tóban tömeges öngyilkosságot követ el. Mivel a lemming meglelése egybeesik a főnökék botrányos látogatásával, szinte logikus, hogy a fiatal pár otthonába is beköltözködik a gonosz. Másnap a főnök öregedő, idegbajos felesége kikezd a munkahelyén túlórázó Alainnel, majd miután az kissé vonakodva bár de visszautasítja, elmegy Bénédictéhez, és beszámol neki a férjével tett kísérletéről. Alice olyan, mint egy két lábon járó múmia: viselkedése abszolút kiszámíthatatlan, és csak sejteni lehet, hogy valami régi, nagy megaláztatás a felelős a jelenlegi állapotáért. Bénédicte legnagyobb ámulatára fölvonul a vendégszobájukba, és lefekszik aludni. Még akkor is ott van, amikor Alain hazaér, sőt az ajtót sem hajlandó kinyitni. A fiatalok tehetetlenül hallgatják, amint a bezárt ajtó mögött pozdorjává töri az egész berendezést, majd pedig főbe lövi magát. Alain ekkor rátöri az ajtót, és Bénédicte végignézi a tágra meredt szemmel őt bámuló Alice haláltusáját.
A film ettől a pillanattól letér a realizmus csapásvonaláról, mert az a pillantás mintha átadott volna valami földöntúlit Bénédicte-nek. A halott nő kísértete, és a vendégszoba falán virító vérfolt a szó átvitt és valóságos ételmében is kísérteni kezdi a fiatalokat. Bénédicte furcsán megváltozik, néha döbbenetesen előtünedeznek rajta a halott Alice tulajdonságai, de Alaint is állandó rémképek gyötrik, sőt egy alkalommal, amikor a főnökével üzleti tárgyalásra megy, a felsége helyett Alice hisztérikus hangja szól neki vissza a mobiltelefonba. Azonnal kocsiba vágja magát és háromszáz kilométert autózva ér haza, ahol igazi hitchocki horrorjelenet fogadja: a felsége békésen alszik, miközben a konyhában százával tobzódnak a lemmingek.
Alain a konyhából kihátrálva lezuhan a lépcsőn, és a kórházban tér magához. Kiderül, hogy szó sincs a rágcsálók inváziójáról, valójában autóbalesetet szenvedett. A realitás ez után még inkább kifordul a sarokpontjáról: a hisztérikussá, elutasítóvá lett Benedicte elhagyja Alaint, és odaköltözik a főnökhöz, ám előtte ugyanazokat a mondatokat suttogja a döbbent Alain fülébe, amit az Alicetől hallott azon a rossz emlékű túlórázós estén. Nem tudjuk, hogy az autóbaleset, vagy a lemming hozta rontás, esetleg a valós események következtében, de tény: a ténylegesen is kísérteteket látó Alain végül gázrobbantást szimulálva meggyilkolja a főnökét.
Ettől a pillanattól, Bénédicte ismét a régi lesz, mintha ez az egész meg sem történt volna, és mert a lemming is megdöglik a pincében, a gonosz kipenderül a Toulon környéki házból. Epilóguskét azt is megtudjuk, hogy a lemminget a szomszéd gyereke hozta haza Skandináviából, ám az apja annyira felbőszült ezen, hogy a kis állatot egyszerűen beledobta a csatornába.
A film készítői remek érzéssel adagolták a feszültségfokozás elemeit, de ami a horrorkliséket illeti – sötét folyosón tapogatózó, egy bezárt ajtó felé igyekvő árnyékalak – a kevesebb több lett volna. A végére minden kis mozaikkocka a helyére kerül, legalábbis látszólag, ám a szokásos rendezői csalafintaság most is működik, mert Dominik Moll szinte már dokumentarista eszközökkel mutatja be a valóságból a vizionáltba vezető utat, ami eleve több értelmezési lehetőséget teremt. Épp úgy hihetünk a misztikus gonoszban, mint az autóbaleset okozta hallucinációkban, sőt a bosszúálló, féltékeny férfi szinte törvényszerű metamorfózisában is, mert a Lemmingben ez mind bekövetkezett. A jól felépített, feszültségfokozáson alapuló történet nem kívánt operatőri csúcsteljesítményt, de remek színészi játékot annál inkább. A minden szerepében kiváló Charlotte Rampling most is brillírozott, Lauren Lucas átalakulása pedig maga volt a döbbenet. Charlotte Gainsbourg szerpe a kitchenwife-től a démonig – és vissza – terjedt, André Dussoller átlagon felülien alakította a kurvapecér nagyvállalkozót.
A Lemming műfaja – már csak a fent emlegetettek miatt is – erősen kérdéses. Talán a pszichológiai thrillerhez áll legközelebb, de csaknem teljesen hiányoznak belőle az ehhez szükséges sablonelemek. Néhol egészen közel kerül a horrorhoz is, ám ez is csak illúzió, mert mindenre, még a horrorklisékre is létezik ésszerű magyarázat. Az amerikai nejlonfilmek kedvelői biztosan megküszködtek vele, de hogy csalódottan álltak fel a székükről azt nem hiszem. Az viszont nagyon valószínűsíthető, hogy nem hagyta őket nyugodni ez a film, és talán hozzásegített ahhoz a felismeréshez, hogy itt, Európában nemcsak minőségi luxusárut, hanem jó filmeket is tudunk még készíteni.
Lemming, színes, magyarul beszélő, francia filmdráma, 129 perc, 2005
Rendező: Dominik Moll; forgatókönyvíró: Dominik Moll, Gilles Marchand; zeneszerző: David Whitaker; operatőr: Jean-Marc Fabre; jelmeztervező: Virginie Montel, Isabelle Pannetier
producer: Michel Saint-Jean; vágó: Mike Fromentin.
Szereplők: Laurent Lucas (Alain Getty), Charlotte Gainsbourg (Bénédicte Getty), Charlotte Rampling (Alice Pollock), André Dussollier (Richard Pollock); Jacques Bonnaffé (Nicolas Chevalier), Véronique Affholder (Francine), Fabrice Robert (Bruno).
Értékelés: 4
