Legyőzhet-e bennünket az AI?

2023.01.27.
Olvasták: 217

Ebben a kérdésben én végtelenül optimista vagyok, ezért azt mondom: igen is, meg nem is. Olyan területeken, ahol racionális döntéseket kell hozni, és ezek terén fő szempont a gyorsaság, a mesterséges intelligencia egyértelműen nyerésre áll, de ahol az emóciók is szerepet játszanak, az esélye erre gyakorlatilag zéró.

Most biztosan azt mondják: mi érelme az érzéseket belekeverni a kis és nagy sorsformáló döntésekbe, hiszen ezek inkább ártanak, mint segítenek, ha a ránk váró feladat sokismeretlenes?

A mesterséges intelligenciának az a legnagyobb előnye, hogy villámgyorsan átfut a lehetőségeken, és a legjobbnak tűnő megoldást választja. Mindez az alkotás folyamatára is érvényes, mert az is javarészt rutinfeladat, és ebben az AI brutálisan hatékony. Bármelyik művész stílusát képes utánozni, és játszi könnyedséggel hozzáteszi azokat a technikai elemeket, amelyekkel mi, emberek a legtöbbet bajlódunk. Ha egy Leonardo stílusában készült festményt a hatvanas évek színvilágába kell átkonvertálnia, pillanatok alatt legyártja a képet, és mi csak bámulunk. A legképzettebb, legtehetségesebb festők sem lennének képesek ilyen teljesítményre, és főleg, nem ilyen rövid idő alatt, úgyhogy az alkotásban az AI egyértelműen nyerésre áll. Már ha ezt a folyamatot alkotásnak nevezzük, nem pedig magas szintű iparosmunkának, mert alaposabb vizsgálódás után kiderül, hogy ezekben a termékekben ott lapul a modorosság. A mostanában felfutó Mindjourney képeiről például hamar kiszűrhető, hogy azokat gép gyártotta, és ha lehántjuk róluk a technika kínálta tökéletességet, valahol mind egyformák, vagy legalábbis kiábrándítóan hasonlítanak egymásra.

Talán azért, mert az AI túl tökéletesnek akar mutatkozni, és mi, emberek pontosan tudjuk, hogy ami tökéletes, az hosszú távon olyan lesz, mintha nem is létezne. Isten is ebből indulhatott ki, amikor megteremtette az életet. Köztudott, hogy a földi élet első fázisa, a sztromatolitok korszaka közel másfélmilliárd évig tartott, és ebben az időszakban nem volt semmi fejlődés. Talán így is maradt volna minden, ha nem jön közbe egy ismeretlen eredetű hiba, ami megváltoztatta az ős-baktériumok genetikai kódját.

Az AI ilyen hibára sohasem lenne képes. Mindig tökéletesen látja el a feladatát: megmondja helyettünk a tutit, kiveszi a kezünkből a festőecsetet vagy a kalapácsot, és pont akkora erővel, olyan irányban ügyeskedik vele, ahogy az a matematikai képletekben írva vagyon. Ha pedig fejlődésre állítjuk, mert azt is lehet, akkor a bonyolultnál is bonyolultabb formákat, berendezéseket, eszközöket és műalkotásokat hoz létre, miközben a kérlelhetetlen racionalitás mindig fellelhető lesz az eredményen. Ugyanolyan ez a tökéletesség, mint amilyen a sztromatolitoké volt, akik nyilván remekül léteztek a maguk világában, de ha nem következik be egy apró malőr, és a fejlődés nem fordul új irányba, egy idő után evolúciós zsákutcában találták volna magukat.

A fejlődés alapfeltétele, a hiba, úgy tűnik, csak nekünk, embereknek adatott meg. Hibát hibára halmozunk, és a csodálatra méltó eredményeinket jószerével lenullázzák a szégyenteljesek. Nem ritkán érzelmi alapon hozzuk meg a döntéseinket, mondjuk dacból, vagy mert hajt bennünket valamilyen megmagyarázhatatlan bizonyítási kényszer, de ezekből olykor-olykor valami rendkívüli is kikerekedhet. A mesterséges intelligencia ezzel a képességgel nem rendelkezik, vagy ha mégis beleprogramozzuk, akkor a gyorsasága miatt önnön vesztét fogja okozni. Lefut a program, és beáll egy szándékosan vállalt hibába: képzeljük el, milyen eredménnyel járna mindez.

Az AI számára tehát nincs más út, mint a tökéletesség vállalása és követése, hiszen erre a pályára állítottuk rá. Mi ugyanis irtózunk attól, hogy tökéletlenek vagyunk, ám ez megkérdőjelezhetetlen tény, sőt, ez az egyik legfőbb erényünk. A tökéletesség olyan, mint egy kő, ami bár évmilliókig változatlan formában fennmarad, verset írni sohasem lesz képes. Istenhez senki és semmi nem érhet fel, és ha minket erre a pályára állított, amelyen jelenleg bukdácsolunk, bizonyára okkal tette. Meglehet, a mesterséges intelligenciával végzett küszködésünkön is csak mosolyog.

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.