Legyen ön is zombi!

2022.02.16.
Olvasták: 416

Riasztó jeleket vettem észre magamon, és nem is tegnap óta, de csak most merem bevallani: egy furcsa, globális fertőzésnek estem áldozatául. Nem a Covidról van szó, ezt egyelőre megúsztam – bal kézzel, deszkán, alulról fölfelé gyorsan lekopogom –, hanem arról a jelenségről, amit az újabb kori filmek ki a váltanak ki a tudatalattiban.

Kicsit távolabbról kell indulnom, hogy megmagyarázhassam, mire gondolok. Azt ugye, önök is észrevették, hogy a környezetünkben soha nem látott mértékben elszaporodott az őrület. A jónép minden pitiáner ügy miatt egymásnak esik: vaddisznóként viselkedünk az utakon, a bevásárlóközpontokban, a szülői értekezleten, vagyis mindenütt, ahol egyébként józan, közösségi emberhez méltó módon kéne képviselnünk az általunk megtestesített homos sapienst. A pszichológusok ezt egyértelműen a Covid számlájára írják, mondván: az embereknek elegük van abból az abszurd élethelyzetből, amelybe a vírus belekényszerítette őket, így nem csoda, hogy az agyuk időnként lehajigálja az ékszíjat, és nekimennek a buszsofőrnek vagy büntetőfékezéssel egybekötött országúti verekedések formájában kutatják az elvesztett szabadságot.

Nos, kérem, ez mind mellébeszélés. A valódi ok ugyanis a filmekben keresendő, különös tekintettel a kinematográfia legújabb alkotásaira, amelyek egyszerre naturálisak, erőszakosak és véresek. A 21. századi filmgyártás nagyjából 80-90%-át érintő jelenségről van szó. Krimi, szuperhősös, thriller, horror mind az elborzasztó látványra megy. Ha akarjuk, ha nem, szembe találkozunk ezzel, például úgy, hogy este, lefekvés előtt tévézünk egy kicsit. Természetesen ennek során megadatik a választás: eldönthetjük, hogy könnyed, családi vígjátékot, vagy lövöldözős, vértől fröcsögős produkciót nézzünk, de mert az előbbiektől pár perc után kiolvadhat az agyunk, marad a második lehetőség. Ezekbe alszunk bele, és válunk részeivé annak a folyamatnak, amelyet jobb híján Majoros-féle jelenségnek neveznék (minden szentnek maga felé hajlik a keze), ami abból áll, hogy az elalvás előtt nézett film beleég a tudatalattinkba, és borzalmas hatást gyakorol a szellemi képességekre. Magamon kísérletezve többször is észrevettem például azt, hogy ha elalvás előtt ilyen szennyet nézek, éjszaka horrorszerű zagyvaságokat álmodom. Nemrég megnéztem pl. egy vadiúj filmet – aránylag neves színészek sorakoztak benne –, ami arról szólt, hogy egy fiatal menyasszonyt az új családja megpróbál eltenni láb alól, és ő menekülés közben beleesik egy dögkútba, ahol az korábban elintézettek hullái rothadnak. Természetesen kijut onnan, de a jelenet brutálisan gusztustalan, és mint kiderült, maradandó károsodást is okoz: aznap éjjel én is ilyen dögkutas, hullás valamit álmodtam.

Mindezek után egyenes ágú a következtetés: annak érdekében, hogy a spontán fellépő, megmagyarázhatatlan őrületrohamokat kigyomlálhassunk az életünkből, kerülni kell a modern filmeket. Nem számít, hogy horrorról vagy komédiáról van szó, mindegyik egyformán káros az egészségre, éspedig azért, mert kisüti az elmét, hogy olyas valamivel tölthesse fel, amelytől a patás ördög is émelyegne.

Mondhatnám azt: olvassunk inkább könyveket, de nem mondom, mert ne essünk túlzásokba. Főleg annak tükrében, hogy a filmnézés sem teljesen reménytelen, csak az 50-es, 60-as évekig vissza kell menni. Az akkori kínálatban könnyűszerrel találunk olyan produkciókat, amelyek a fent vázolt folyamatnak éppen az ellenkezőjét váltják ki bennünk. Néhány hete például ráfutottam egy kedves olasz vígjátékra, amelyben a fiatal, talán első szerepével próbálkozó Gina Lollobrigida tündökölt. Kár, hogy utána sajnos nem ővele álmodtam.

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.