A virtuális ismeretségekről némi túlzással többet tudunk, mint a valódiakról, de léteznek olyan ember-ember kapcsolatok is, amelyek méltán érdemlik ki a látens jelzőt. Azokról a találkozásokról van szó, amikor számunkra teljesen idegen alakokkal egymás után többször is összefutunk, és egy bizonyos idő elteltével már nem is érezzük őket teljesen idegennek. Ilyen látens ismeretségi köre mindenkinek van. Nem tudjuk, kik ők, mi a nevük, mivel foglalkoznak, minek örülnek és miért búslakodnak, de mert ritmusos ismétlődéssel keresztezik az útjainkat, olyan határozottan fészkelik be magukat a köreinkbe, mintha családtagjaink lennének.
Tévedés ne essék, ezek a látens ismerősök nem akarnak tőlünk semmit, és az sem egyértelmű, hogy ez a viszony, amit irántuk táplálunk, kölcsönös. Nem vagyok például biztos abban, hogy reggel, a Batyin velem együtt metróba szálló, műanyag kávéscsészét tartó hölgyemény vice versa alapon a látens ismerősének tart engem. Azért figyeltem fel rá, mert a testalkatával és a műanyagpohárral egy minieposzt testesít meg. Addig az egy megállóig, amíg együtt vonatozunk, elképzelem, milyen nehezen vakarja össze magát reggelente, és mennyire vágyik erre a Batyi aluljárójában megvett kávéra, amit addig kortyolgat, lassan élvezettel, amíg be nem ér a munkahelyére. Kicentizett műveletről lehet szó. Hogy meddig utazik, arról fogalmam sincs, mert az én metrózásom a Kossuthon véget ér, ő pedig robog tovább. Sosem fogom megtudni, hová.
A másik ismerősöm az a figura, aki a Batthyány örökmécsesnél minden reggel keresztezi az utamat, kedves uramnak szólít és megpróbál lejmolni tőlem néhány forintot. Az alkoholtól kicserepesedett arcú, liláskék bőrszínezetű figuráról van szó, egyszer talán le is fog majd ütni azért a pár soha meg nem kapott forintért, mert látens ismeretség ide-vagy oda, nem adok neki semmit. Ő sem vont be a saját látens körébe, vagy nem is igen tarthat embernek, mert annak ellenére próbálkozik, hogy egyetlen válaszszóra sem méltatom. De az ismeretségünk ettől még látens.
Ugyanilyen reláció fűz a Vadász és a Báthory utca sarkán lévő kisközért fiatal eladónőjéhez, akitől a reggeli sportszeletemet szerzem be, és bár ő rám se hederít, én minden alkalommal megtapasztalom, hogy mérhetetlenül gyűlöli a munkáját. Fiatal korához képest katonásan érces hangon, szinte parancsolóan mondja ki a vásárolt cikk árát, az aprót lelketlenül pengeti vissza a kis műanyagtálcába, és úgy biggyeszti hozzájuk az elköszönésre rendszeresített univerzális viszlát formulát, hogy az első két betűt lenyeli. Szlát – köszönök én is, és a boltajtóra aggatott műanyagszalagok között utat törve inalok kifelé. Ennek a látens ismerősömnek az egész alkarját csicsásan cifra tetoválás díszíti. Olyan boltoskisasszonyos.
Irigylésre méltóan jó a kapcsolatom azzal a derék bártulajdonossal is, aki a Medve utca sarkán lévő Pöttyös kávézót működteti. Évekkel ezelőtt egyszer úgy hozta az élet, hogy a Pöttyös teraszán kávézgatott valamelyik ismerősöm, akivel megálltam néhány szót váltani. A tulaj erre odajött, és megkérdezte, hozhat-e nekem is valamit. Azt válaszoltam, sajnos sietek, csak a barátomat szerettem volna üdvözölni. Ettől a pillanattól látens ismerősök lettünk, ami abban nyilvánul meg, hogy minden reggel ott vonulok el a Pöttyös előtt és köszönünk egymásnak. Fogyasztani azóta sem fogyasztottam ott semmit.
A példák a végtelenségig sorakoztathatók: bolti eladók, hivatali ügyintézők, háziorvosok, közelben lakó kutyasétáltatók, mesteremberek, mind-mint ezt a fura gyűjteményt gazdagítják, amelynek éppen úgy semmi haszna, mint a jóval népszerűbb és elismertebb virtuális ismerősségnek. Erről az utóbbiról sokan azt tartják, egyfajta póteszköze a sokkal macerásabb valódi kapcsolatépítésnek, mert virtuális ösmerőseinkkel ugyebár interakcióban vagyunk. De hogy ki, mit és miként árul el magáról az már vita tárgya. Lehet, hogy ezek a látens ismerőseink, akikkel tényleg az égvilágon semmi közünk sincs egymáshoz, őszintébbek és nyíltabbak azoknál, akiket a közösségi médiában lájkolunk. Ám ez csak hipotézis, vagy ami még ennél is gyanúsabb: egy újabb elemző értekezés tárgya.
