Van úgy, hogy a legnagyobb fölfedezéseket véletlenül teszi meg egy közönséges nímand. Élte az életét, és anélkül, hogy belegörcsölt volna, eszébe jutott egy briliáns ötlet. Lehet, hogy a kör négyszögesítésére is egy matematikai analfabéta jön majd rá, de ne menjünk ilyen messzire, maradjunk a konkrét hasznot hozó találmányoknál. Rögtön itt van például a relativitáselmélet és a kvantummechanika egységesítése, ami köztudottan a legnagyobb elméket is feladásra kényszeríti. Egyszerűen nem megy, még ha belepistulnak is. Halvány reménysugár, hogy állítólag szuperszámítógépen már sikerült ezt a dolgot szimulálni, vagyis egy féreglyukat létrehozni, aminek egyik végén bement egy kevés információ, és a másik végén változatlan formában elő is bukkant. Sokan vélekednek úgy, hogy ez lesz a megváltás a kozmikus űrutazásra, de a pragmatikusan azt mondják: lassan a testtel. Más az elméket, és más a gyakorlat, mert az tény, hogy szuperszámítógéppel meg lehet hajlítani a virtuális teret, na de próbálja meg ezt valaki a valóságban is.
A gondot az úgynevezett összefonódás okozza, amiről egy kiscsoportos óvodás is tudja, hogy maga a megtestesült rejtély. Senki nem érti, miért és hogyan, de előfordul, hogy egymástól távol lévő részecskék úgy kezdenek viselkedni, mintha szinkronizálva lennének. Az egyik mondjuk, itt van a Tejútrendszerben, egészen pontosan az én kávéscsészémben, a másik pedig az Androméda köd egyik bolygóján, ahol egy lila fejű ipse ugyanúgy kávét – vagy kávénak látszó italt – bütyköl, ahogy én itt a Földön. Nos, az összefonódás következtében az ő csészéjében lévő részecske szakasztott úgy kezd viselkedni, ahogy az enyémben lévő, vagyis, ha én megkeverem az italomat, az a több millió fényévre lévő másik ital ugyanúgy kezd forogni, ahogy az enyém. Persze mindez csak részecske szinten, de a kvantummechanikában talán nemcsak a távolságok, hanem az arányok is mellékesek.
És itt rejtőzködik a lényeg, amire ma reggel kávéfőzés közben rájöttem. Ha ez a dolog a kvantumszámítógéppel meg a féreglyukkal laboratóriumi körülmények között működik, akkor simán működhet a valósságban is. Főként, ha figyelembe vesszük a kvantumelmélet lényegét, ami azt mondja, a legfontosabb mindig az információ. Ez határozza meg az anyagot, nem pedig az atomok szerkezete. Kell, hogy legyen információm arról, hogy léteznek atomok, és hogy ezek anyaggá állnak össze, mert ha ezt nem tudnám, nem volna semmi körülöttem. Mivel pedig létezik ez a dolog az összefonódással, nem muszáj feltétlenül fényéveket utaznom a világűrben ahhoz, hogy egy másik világba megérkezzek, elég, ha az összefonódást használva elküldöm magamról az információkat.
Maguk most biztosan azt gondolják, hogy ezzel jottányit sem vagyunk beljebb, mert ha csak ide, a szomszédba, az Afla Centaurira szeretném magamról elküldeni az infókat, az is több évig utazna rádióhullámok formájában. Úgy tűnhet ezzel véget is érhet a kalandos utazás, pedig még el sem kezdődött. Hiába fonódunk össze információs vonalon azzal a távoli világgal, ott nem mozdíthatunk meg egy kávéskanalat sem.
De semmi nincs vesztve, hiszen nem szabad megfeledkeznünk egy adottságunkról, ami szintén információt tartalmaz. Ez pedig nem más, mint a gondolat. Emlékezzen csak mindenki, amikor gyerek korában abban versenyezett, hogy mi a leggyorsabb a világon. Nem a rakéta, nem az ágyúgolyó, és nem is a fénysebesség, hanem a gondolat. Elég rágondolnom arra a lila fejű alakra ott, az Androméda ködben, hogy magam előtt lássam, amint megkeveri a kávéját és már ott is vagyok. Áthidaltam több millió fényévet egyetlen gondolattal, és közben betartottam a fizika törvényeit az egyidejűségről, meg az összefonódásról. Informatív vonalon az is nagy segítséget nyújthat ebben, hogy a legújabb kutatások szerint nem három, és nem is négy dimenzió létezik, hanem csak egy. Ám ez már nekem is magas, éspedig függetlenül attól, hogy itt a Földön vagy a szomszéd galaxisban kevergetem a kávémat. Mert az minden kételyt és féreglyukas bizonytalankodást kizáró módon egész egyszerűen finom.
(Az írás alapjául ez a cikk szolgált)
