Történt egy napon, hogy a Jóisten megelégelte a földlakók prasnyálkodását, és utasította a legügyesebb angyalát, hogy menjen le a terepre és tegyen rendet. A feladat nem tűnt bonyolultnak, ráadásul a megbízott – a továbbiakban nevezzük őt Kevinnek – szabad kártyát kapott. Magyarán: azt csinált, amit akart.
Kevin tehát leszállt a földre. Forgolódott, nézelődött, és csakhamar észrevett egy kocsmát. Igazi, békebeli csehó volt, kívülről is látszott, hogy tobzódik benne a bűn. Bement hát, leült az egyik sarokba, és felmérte a helyzetet.
Mindenütt kétes alakok vedeltek, tobzódtak és hangoskodtak. Fog ez menni, konstatálta Kevin, majd odaintette a pincérlányt, akit Julinak hívtak, és rendelt egy rumédest.
Juli kihozta a rumédest, letette Kevin elé, aztán visszament, hogy szétválassza az italpult előtt dulakodókat. Kevin úgy vélte, éppen eleget látott. Volt nála egy kütyü, amit, ha ráirányított valakire, a szenzor leolvasta az illető adatait, és meghatározta, milyen típusba tartozik. Alapvetően három típus létezett: béketűrő, billegő és bűnöző. Kevint sem a béketűrők, sem a billegők – alkalom adtán lehetett belőlük béketűrő is, meg bűnöző is – nem érdekelték. Határozottan és egyértelműen a bűnözők voltak azok, akiktől meg kellett szabadítania a világot.
Kipécézett hát egy rossz arcú alakot, aki a műfaj minden jellemvonását magán viselte. A műszert ráirányította az ipsére, és megnyomta azt a gombot, amely minden hasonló paraméterrel rendelkező emberszabásút eliminált a Föld színéről.
A kocsma egy pillanat alatt megváltozott. Édes, mennyei nyugalom költözött a sok mocskot és még több verekedést látott terembe, ami megelégedéssel töltötte el Kevint. A jól végzett munka örömével éppen felhajtani készült a rumédesét, amikor előtte termet Juli, a pincérlány.
– Ugye, maga csinálta ezt az egészet? – kérdezte paprikás hangulatban.
Kevin elcsodálkozott, Juli pedig folytatta:
– Trükközik itt valami lézerrel, ami elkápráztatja az embert, és amikor újra lát észreveszi, hogy a vendégek egy része fizetés nélkül távozott.
– Ez nem trükk! Az eltávozottak a Purgatóriumba kerültek, és a szakszolgálatra várnak – jegyezte meg Kevin barátságosan.
– Mit bánom én, hova kerültek! A lényeg az, hogy olajra léptek, és nem rendezték a cechet! – toppantott Juli mérgesen.
– Megértem, hogy zabos egy kicsit – tárta szét a karját Kevin –, de ez a parancs: el kell távolítanom a Földről azokat a mihasznákat, akik miatt az emberiség zsákutcába jutott. Maga is végzi a dolgát, én is végzem az enyémet, remélem, megért.
– Ez egy kocsma, itt egyedül én dolgozhatok! – jelentette ki Juli ellentmondást nem tűrően. – Ha bűnözőkre vadászik, miért nem megy ki a parkolóba a kamionosok közé? Ott aztán van minden. Drog, migránsok, kurvapecérek, amit csak akar.
– Ők is csak bejönnek néha ide, meginni egy féldecit – mosolygott Kevin.
– Nem erről van szó! – emelte föl a hangját Juli. – Akiket eltüntetett, mind a törzsvendégeim voltak. A valódi nehézsúlyúak olyanok, mint az a jól öltözött pacák ott, az ajtó mellett. Az egy mindenre elszánt ügyvéd. Mellette, a másik asztalnál az a nyakkendős meg egy könyörtelen banktisztviselő. Ketten együtt több bűnt követtek el, mint az összes többi együttvéve.
Kevin föltápászkodott.
– Azt akarja mondani, hogy akiket elvitettem, csupán billegők voltak?!
– Barázdabillegetők, ha magának így tetszik.
– Ó, a francba! – sziszegte Kevin, mert megcsörrent zsebében a szolgálati mobil.
– Ez a főnök lesz, bocs, de föl kell vennem – pislogott Juli felé, majd előhúzta a zsebéből a lehallgatásbiztos mennyei távbeszélőt.
Juli hallotta, hogy a Kevin füléhez nyomott telefonból ingerült tücsökciripelés hallatszik.
– Ajaj, nagy a baj! – mondta Kevin, amikor letette a telefont. – A Purgatóriumban akkora a tömeg, hogy a kollégák nem győzik a munkát. Fölment minden billegő, és lent maradtak a megrögzöttek.
– Na látja! – mondta Juli diadalmasan. – Eltüntette a jóvendékeket, és meghagyta a rosszakat. Mit kezdek a sok jogásszal, bankárral meg cégtulajdonossal?! Ők nem isznak spirituszt, sem pancsolt bort, nem beszélve a cukrozott pálinkáról! Minőség kell nekik még a kávéból is!
Kevin elgondolkodott.
– Ha így áll a dolog, csak egyet tehetünk – mondta. – Visszahozok mindenkit, és fölküldöm a jogászokat meg a pénzügyeseket. Mit szól hozzá?
– Az sem lenne jó – rázta a fejét Juli.
– Vajon miért?
– Mert az maga lenne a Kánaán. És ugyan ki akar búfelejteni, azaz kocsmába járni egy teljesen normális világban?
