Kettőezer-tizenöt

2014.12.30.
Olvasták: 702

2015_i
Ezekben a különös hangulatú napokban, amikor véget ér egy naptári év és elkezdődik egy másik, nemcsak a mögöttünk hagyott időszakról szokás számvetést készíteni. Ilyenkor a jövő brokátfüggönye mögé is megpróbálunk bekukucskálni, hogy kikövetkeztessük, milyen örömökre és/vagy megpróbáltatásokra számíthatunk az új esztendőben. Régebben, amikor a jóslás még széles körben elfogadott, mindennapi gyakorlatnak számított, ez a fajta jövőbe leskelődés egyáltalán nem okozott problémát. Az ember adott néhány garast a cigányasszonynak, ő pedig belenézett a delikvens tenyerébe, és megmondta, mekkora szerencséje lesz a munkában vagy a szerelemben. Más gyakorlatilag nem is számított. A politika száz éve még ha nem is esett kívül az egyszerű emberek érdeklődésének hatósugarán, de ehhez a mostanihoz képest jóval távolabbi pályán keringett. A fontosabb eseményeket a maguk akkurátus módján az újságok rendben föltálalták, aztán meg – hogy ennél a hasonlatnál maradjunk – jött a nyomtatott sajtóhoz képest szinte már nagyüzemi étkezdének számító rádió, később pedig a luxuskiszolgálást hozó televízió, és ebben a történelmi léptékben csak tegnap óta a svédasztalos  internet. Ordenáré nagy közhely, de attól még igaz, hogy ma már az a legnagyobb kunszt, ha ebben a félelmetes információáramlásban valaki tájékozatlan képes maradni. Szinte lehetetlen kikerülni a híreket – akár a bulvár, akár a politika történéseit vesszük alapul –, mert kullancsokként tapadnak ránk, és követnek bennünket mindenhová.

És ez az, ami olyannyira megnehezíti a jóslást, hogy szinte el is lehetetleníti. Nem véletlen, hogy a közelmúlt nagy gazdasági válságait még a legnagyobb szaktekintélyek sem látták előre, pedig nekik aztán bőven állt rendelkezésükre a bonyolult folyamatokat is villámgyorsan modellezni képes informatikai háttér. Egész egyszerűen arról van szó, hogy a rengeteg információ és adat megannyi ismeretlennel terheli a jövőbelátás alapképletét, és a velük foglalkozó, okoskodó, kíváncsiskodó kutató gyakorlatilag elvész a részletek között.

De a jóslás – vagy ha ez túl póriasnak tűnő kifejezés, akkor nevezzük inkább jövőkutatásnak – alapvető célja nem is annyira a globális trendek és folyamatok előjelzése, hanem sokkal inkább a magánemberek megnyugtatása. Ha tudnánk, melyik sarkon fogunk megbotolni és hasra vágódni, nem mennénk oda. A világ a maga összességében mintha nem igényelne ilyesféle tudást. A politika úgy csörög-zörög a maga vályúsra taposott útján, mintha más járatokon nem is közlekedhetne. Mindenki tudja, látja, hogy a háborúk és a háborúval fenyegető konfliktusok alapvetően az emberi csökönyösségre vezethetők vissza, és ha nem szítaná őket az a megint csak önös gazdasági érdek, amelynek úgy általában semmi értelme sincsen, gyorsan és egyszerűen meg lehetne tőlük szabadulni.

Nem tudom, készített-e valaha valaki olyan kimutatást, hogy a globális híráramnak vajon hány százaléka optimista, és hány százaléka pesszimista jellegű, de így, laikusként mintha az utóbbi lenne túlsúlyban. Könnyű elképzelni, hogy e szerint a képlet szerint miként alakulhat körülöttünk a nem túl távoli jövő, ezért inkább ne is tudjunk róla semmit. Valahol azt olvastam, hogy a trianoni elcsatolást követően voltak olyan erdélyi falvak, ahol még évek múlva sem tudták, hogy egy másik országba kerültek. Aztán egyszer csak megjelentek a román katonák, és hozták az infót.

De bármilyen szorongással, óvatos bizalmatlansággal is nézünk rá, már itt van az új, 2015-ös esztendő a kertjeink alatt, és akár bebocsátjuk, akár nem, hamarosan átveszi fölöttünk a hatalmat. Nem tudom, mit szokás erre mondani: bánjunk vele emberségesen, hogy ő is így bánhasson mivelünk? Bizony megmosolyogtató emberszámba venni valamit, ami csak egy héj, vagy inkább keret, mert az idő valahol nem több ennél: mi pakoljuk tele és nehezítjük el, kötjük a földhöz, mint fát a gyökér azzal a sok örömmel, fájdalommal és természetesen információval, ami most még a jövő fentebb emlegetett brokátfüggönye mögött rejtőzik. Ha ebben a mérhetetlen kavargásban megtaláljuk az egyensúlyt, akkor elmondhatjuk magunkról: sikeres esztendőt zártunk. Mához pontosan egy évre.

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Ne hagyja ki ezt sem: