,,Hát kérem, ez eddig halvány volt, kérem. Mint mezei pillangó hányása a zöld rétre, annyi nyomott hagyott a labdarúgás történelemkönyvében. Gyenge volt, mint kilencvenéves apáca a kemoterápián, berúgva. Én még a mérkőzés előtt eldöntöttem, hogy lesz ami lesz, a szünetben nem fogok ordítozni magukkal. Minek idegesítsem magam? Az orvos is azt mondta, Géza bácsi, ne szívja mellre. De maguk úgy döntöttek, szívatnak ma. És ha szívatnak, kérem, nekem mondhatja a híres szívprofesszor, Adamits, hogy ne szívjam mellre, hát hová szívjam? Hová szívjam, Dezsőfalvi? Nem hallom!… Kedves voltam én magukhoz a mérkőzés előtt? … Mondja, Asztalos! … Vagy Szűcs, tessék. Magának még a feje búbját is megsimogattam, hogy ,,hajrá fiúk, mutassák meg, mit ér a magyar labdarúgás!”. Így volt-e? Ne hüppögjön, mondja érthetően! Itt kell nagyfiúnak lenni, nem amikor a bírónak szólunk be, egy vacak bedobás miatt.
Magát Horváth csak azért hívjuk be minden fontos válogatott meccsre, mert olyan jól mutat a himnusz-éneklés alatt, azzal a kackiás bajuszával. Maga a magyar árja itt, kérem szépen. De hát felhatalmazza ez magát arra, hogy szögletet akarjon beívelni a kapu elé? Hogy ott legyeskedjen a szabadrúgásnál a labda körül? Mit mondtam én magának minden meccs előtt, Horváth? Énekelni, labdával nem matatni, így van-e? Még egyszer lássam meg pontrúgás előtt akár csak a labdára nézni, személyesen megyek be a hordággyal és azzal töröm el a két térdét, és miközben kifelé hozzák, sebtapasszal fogom letépni a bajuszát, megértette?
Ráduly, hol van? Ne sunyítson ott, mert látom. Hát hogy képzelte maga? Ketten jönnek magára, kifut a kapuból és skorpiórúgással szabadít fel? Amikor Balogh a balszélen éppen üresen áll, készen egy ellentámadásra? Maga jön, Ráduly, és belerondít munkám gyümölcsöstáljába? Skorpiórúgással? Ezt az egyet jegyezze meg, Ráduly, magától egyébként is többet vár el mindenki, egy kapus mintha olvasottabb lehetne, egy kicsit műveltebb, van ott hátul szabad ideje bőven, olvasgathatna, ahelyett, hogy kesztyűs kézzel az orrát piszkálná, vagy agy agyát vakarná, vagy mivel szokott olyankor foglalatoskodni, szóval egy annyit, Ráduly drága, hogy a skorpiórúgásos rondítás a háta közepén fog díszelegni, maga idétlen, ott fog bűzölögni az egyes számon az egész mérkőzésen, Ráduly, rondítani szépen, megroggyasztott térdekkel, ha már rondítani akar, az én munkámba, az én utasításaimba.
Apropó, utasítás. Na, csapat, híres magyar csapat. Mit jelent ez a szó, hogy utasítás? Mi ennek a szinonimája, Kelemen? Javaslat? Esetleg felvetés? Ezt jelenti az utasítás? Opcionális ötletelés? NEM! Az utasítás, az parancs, ezt jól jegyezzék meg! Pa-rancs! Mint a narancs, csak pével, ha olyan nehéz ezt megjegyezni. Ha azzal a bikkfa fejével ott áll a pálya közepén a labdával, például kedves irányítónk, Losonczky, és azon gondolkodik, hogy most hazaadjon Ráduly kartársnak, a kapusnak, vagy csavarjon jobbra, a felsprintelő Balázsy kolléga elé, akkor eszébe jut, hogy hoppá, erre Géza bácsinak volt egy gyümölcse, pével. És mi is volt Géza bácsinak a pés gyümölcse erre? Pínye? Pörte? Pilva? Peresznye? Parancs, maga idióta! És hogy szólt a parancs? Támadni! Támadni! Támadni!”
(Kiszivárgott felvétel a 2030-as Magyarország – Brazília világbajnoksági döntő szünetében elhangzott magyar edzői fejmosásról, a híres berlini beszéd, amikor Czinege Géza, a Barcelona és a magyar válogatott edzője kiakadt a 43-ik percben négy nullás vezetésnél elkönnyelműsködött helyzetből kialakult elkeseredett brazil ellentámadás miatt, ami akár egy becsületgól bekapását is jelenthette volna. Mint tudjuk, ez volt az a beszéd, ami felrázta nagyképű arroganciájukból a fiúkat és végül minden idők legnagyobb gólkülönbségű döntőjét eredményezte.)
