Két epizód Klaus Molotovval

2024.04.22.
Olvasták: 37

Túl az éjszakán

 

Nappal még valahogy kiviselkedtük magunkat Klaus Molotovval és Erika Fullmoonnal, de nem volt kedvünkre való térdelni, vonulni zászló alatt, tüntetni, hidakat lezárni. Zaklatottak voltak a nappalaink, pedig törekedtünk a békességre. Molotov szerzett magának egy üveg konyakot, lement a Lámpásba, s aktívan részt vett a Pink Flamingo zseniális koncertjén, így lett a Nemzeti Örökség része a Rumbach Sebestyén utca.

A Flamingo-lányok selymes hangja, a konyak íze és ereje, a koncerten szintén fellépő Kígyóember meghitt és bensőséges mozgáskultúrája nyugtatólag hatott Klaus idegeire, így rá nyugodt éjszaka várt az idegtépő nappal után. És mi vár rám és Erika Fullmoonra? A közpénzen fizetett megélhetési vámpírok kiszívták minden energiánkat, de csak azért, mert Muszka után Bulapesten sem találták meg Pelevint, Szorokint, de Jerofejevet sem. Szóval, így jártunk. Erikával összekapaszkodtunk és otthon próbáltunk túlélni, aludni, dánul álmodni, hátha reggel omlettet ehetünk Hamlettel…

Erika már mélyen aludt, én továbbra sem tudtam. Hangokat hallottam a fal mögül. Mintha valaki énekelt volna. Átmentem a másik szobába, hogy ne zavarjam Erikát, s ott is hallottam az éneket. Volt valami tapéta a falon, azt letéptem. A falra tapasztottam fülem, továbbra is hallottam az édes hangot. A hanghoz akartam eljutni. Rajzoltam egy ajtót a falra, fölé írtam, hogy Hanglak, s ekkor hirtelen valaki a másik oldalról kinyitotta az általam előbb rajzolt ajtót.

Egy bájos tündérke repkedett előttem, énekelt hihetetlen, ősi dalokat az életről, s arról, hogy az élet nem az, amit megálmodsz magadnak, hanem az, ami annyival több az álmaidnál, hogy minden küzdelmes hétköznapod, minden lélegzetvételed valami szentebbé nemesül: egy életté, egész életté.

 

 

Molotov megbecsülése

 

Klaus Molotov valaha vagány volt. Semmi alázat, csak élni akart. Tisztelni az életet? Egyáltalán nem lényeges. Mármint szerinte és régen. Ahogy múlik Molotov ideje, s tulajdonképpen elmúlik Ő maga, minden, ami lényegét adja, múlik vele, úgy múlik a habzsolás, a dőzsölés. A nagyképűség, a nagyszájúság.

Elmúlik az én, s helyét átveszi valami ismeretlenebb, de igazabb. Klaus régebben alig tudott értékelni valamit.

Fiatalon átszáguldott életén. Mint valami gyorsvonat vagy önvonat. S ha kinézett volna az ablakon, csak összemosódott fákat, házakat, a tájat látja. A hely ahol élünk, 5 másodpercbe sűrítve. Nem értett, nem érzett volna semmit.

Most viszont, hogy megtanulta tisztelni az életet, önmagát, így belassult minden, visszapörgette emlékeit, egyesével elemezte a képkockákat, az élet titkát kereste.

Ha el is mosódott minden, ha lassítva vagy kimerevítve is nehezen értékelhető minden, de minden megvan. És igazán semminek sem lett úgy igazán vége, csak egy másik életszakaszában máshogy nyert minden értelmet.

Mert mindennek mindig csodálatos értelme és célja volt és van életében.

 

 

Barnás Márton

Talán csak akasztott ember nem voltam, de nem spórolnám ki a kötelet a sztoriból, ha úgy kívánná, ami csak késik. Fejben már minden kört megfutottam, ami Ingmar Bergman filmjeivel kezdődött, s Ferlinghetti, Auster, Platón könyveivel, a Tool zenéjével még korántsem futott ki. A történet lélegzik helyettem. Szóval, mindezt majd megírom pontosabban is.

Ne hagyja ki ezt sem: