Majoros SándorA fél internet azon kacarászik, hogy a szerb elnök különgépe egy kiborult kávéscsésze miatt megszakította a Vatikán felé vezető útját és visszafordult.
A történet mókás, de csak annak, aki nem ismeri a balkáni népek kávéivási szokásait. Amíg minálunk a kávét két lépés közt szokás behajítani, addig a Balkánon az ilyesmi maga a megtestesült társasági élet.
A kávé lassúdad, érzelmes kortyolgatása olyan rítus, amely alól a Balkánról származó pilóták sem lehetnek kivételek. El tudom képzelni, hogy a csinos stewardess az utastérben külön erre a célra rendszeresített rezsón zuborogtatja a vizet egy a szarajevói Bascsarsiján vett rézdzsezvában, aztán annak rendje-módja szerint belerakja a kávét, kétszer megfuttatja a tűzön, majd kis tálcára téve, pohár vízzel, kocka ratlukkal kiegészítve beegyensúlyoz vele a pilótafülkébe. Kissé bonyolítja a helyzetet, ha a pilóták crnagorac nemzetségűek és az egyik keserű a másik pedig édes kávét kér, mert a crnagorac módon megfőzött kávéba már a víz forralásakor beleteszik a cukrot. Ezért ha az egyik pilóta édesen, a másik keserűn kívánja ezt a finomságot, a csinos stewardessnek kétszer kell végigcsinálnia a rítust.
Ha mindezen túl van, szabályszerűen beviheti az itókát a fiúknak, akik ezt már úgy várják, mint szent Jován a szerb karácsonyt. És innentől pofonegyszerű kikövetkeztetni azt is, mi okozta a galibát: mivel a főpilóta kávéja előbb készült el, mint a másodpilótáé, volt közöttük némi hőfokbeli különbség, viszont egyszerre kapták az ölükbe a tálcát. A másodpilóta látta, hogy a társa minden további nélkül belekortyol az ő adagjába – talán ez volt az, amelyike nem került cukor – és abból kiindulva, hogy a sajátja is iható, mohón a szájához emelte a csészét.
A történet folytatása közismert, de azt már nem szellőztette meg a sajtó, hogy a forró ital által megégett szájú pilóta egy ősi albán káromkodást hallatva dobta el magától a csészét: „csívsa nona rabbajde!” kiáltotta, mert öregebb évjárat volt, még a polgárháború előtt volt katona, ahol együtt szolgált szerb, horvát, szlovén, macedón, albán, magyar és bosnyák. Ahogy a régi jugoszláv hadseregben mindenki, ő is megtanult néhány univerzális albán káromkodást, amit előszeretettel alkalmazott a privát életben, ámde itt, az elnöki gépen ez nem csak egy egészséges kifakadás volt, hanem tömény politika. A csinos stewardess vitte is a hírt az elnöki testőrség vezetőjének, aki éppen a miatyánkot gyakorolta ólatin kiejtéssel – ne felejtsük: a különítmény éppen Vatikánba készülődött. A marcona főtestőr szeme egyből kikerekedett, majd pedig kidülledt, ő maga pedig a minden bizonnyal szőrös talpától a feje tetejéig elvörösödött. Azonnal lecsapta a tanulmányozás céljából fogva tartott imakönyvet, és Zastava márkájú maroklőfegyverét előkapva berontott a pilótafülkébe.
Az, hogy a gép visszafordul, innentől nem lehetett kérdés. Szegény öreg, nyugdíjazás előtt álló pilóta sorsa azóta ismeretlen, de hogy a világ színe előtt hihetőbb színben tűnjön föl ez a sztori, az elnöki kommunikáció kitalálta ezt a mesét a véletlenül megnyomott riasztógombról meg a leállt harmadik motorról. Egy csésze zaccos kávé a Balkánon ugyanis mindenre képes.
