Kaland a repülőtéren

A két jóbarát, Kövecs és Bélai aznap úgy döntött, kimegy a katonai reptérre, és nézegeti a gyakorlatozó gépeket. A kifutópálya végén, a drótkerítés mellett leültek a fűbe, és a magukkal hozott söröket iszogatva békésen nézelődtek. A fejük fölött hatalmas robajjal húztak el a felszálló vadászgépek, úgyhogy ha akartak sem tudtak volna beszélgetni. Aztán csönd lett, talán mert a pilóták ebédszünetet tartottak, de bárhogy is volt, egyszer csak megjelent mögöttük egy dzsip és kiszállt belőle egy ezredes.

– Üdv fiúk, tetszik a látvány? – kérdezte mosolyogva.

– Nagyon! – mondták kellő tisztelettel.

– Ugye tudjátok, hogy ezért a nézelődésért főbe lövetés jár? – mosolygott tovább az ezredes.

A fiúk egyből félrenyelték a sört, amit az ezredes harsány röhögéssel nyugtázott.

– Nem kell megijedni, csak vicceltem – mondta. – De ha már itt vagytok, muszáj megkérdeznem: nem akartok esetleg pilóták lenni?

– De…öö… akarunk… – nyögték a fiúk szinte egyszerre. Úgy érezték, ha ellentmondanak, magukra haragítják ezt a tisztet.

– Látszik is rajtatok – mondta az ezredes. – Éppen ma hirdettük meg a legújabb pilótakurzusunkat. Kövessetek!

A fiúk beszálltak a dzsipbe és rövidesen egy hangárban találták magukat, mégpedig egy ormótlan, régi típusú vadászgép előtt.

– Ez a mi gyakorlógépünk, egy MIG-21-es. Na, melyikőtök szeretne vele repülni?

– Az bizony csúcsszuper lenne! – lelkesült fel Bélai.

– Egy körre én is elmennék valami jó oktatóval – tette hozzá Kövecs.

– Nem oktatóval gondoltam, hanem egyedül – komolyodott meg az ezredes.

– Úgy tudom, az rengeteg idő – komolyodott meg Kövecs is. – Több év tanulás meg minden.

– Francokat! – legyintett az ezredes. – Öt perc az egész! Megmutatom, hol a gáz, a kormány, a többi megy szinte magától. Egy idióta is fel tudná emelni ezt a gépet, nem hogy ti, akikről sugárzik az értelem. Nos, mi legyen?

– Nem is tudom… – vakarózott Bélai.

– Én sem – mondta Kövecs.

– Inkább jöjjön a főbelövés? – szigorodott meg az ezredes.

– Dehogyis! Felszállunk! – kiáltották a fiúk riadtan. – Mutassa meg, hol a gáz, a fék, meg minden!

– Nagyon remek – bólintott az ezredes. – Öt perc alatt képbe hozlak benneteket, aztán jöhet a próbarepülés. De előtte kötelező az orvosi vizsga.

Bementek egy kabinba, ahol egy fehér köpenyes férfi megmérte a fiúk vérnyomását és belenézett a torkukba.

– Ő nem alkalmas – mondta és Kövecsre mutatott. – Be van gyulladva a mandulája. De ez a másik mehet.

Így adódott, hogy Bélai rövid idő múlva a MIG-21-es pilótakabinjában találta magát. Csak azt tudta, hol a gáz, és miként működik a kormány, de a torony már kiadta az ukázt a felszállásra.

– Nem kell betojni – recsegte az ezredes a fülhallgatóban. – Ez a gép szinte magától is felszáll.

Így is lett. Bélai addig nyomta a gázt, amíg a gép fel nem emelkedett, aztán behúzta a futóművet, és a kormányrudat oldalra döntve lágy körívbe fordult a repülőtér fölött. Már érezte a repülés örömét.

„Atyaisten, ez én vagyok, egyedül repülök egy MÍG-21-esben! Ha ezt a fiúknak elmesélem!” – lelkendezett.

Ám ekkor eszébe jutott, hogy a leszállás titkaiba elfelejtették beavatni. Megkérdezte az ezredest a rádión.

– Nos, a leszállás az más tészta – mondta az ezredes. – De nincs ok riadalomra, ezzel a géppel még senki nem maradt a levegőben.

„Ócska, régi vicc” – gondolta Bélai, aztán a gép orrával megcélozta a kifutópálya szürke szalagját. Ösztönösen csökkentette a sebességet, majd kiengedte a futóművet, és találomra változtatott a felhajtóerőt szabályozó lapátok dőlésszögén. A talaj egyre közelebb jött, aztán egy halk csikorgással a kerekek betont értek.

Bélai ekkor teljesen levette a gázt, és erősen megnyomta a féket. A gép megszelídült, és mint a betört csikó megnyugodva leállt. Igaza volt az ezredesnek, az egész sokkal könnyebb volt, mint gondolta.