Jó bor-e az óbor?

2023.01.26.
Olvasták: 193

Létezik egy üvegpalack, amely a máig fennmaradt legrégebbi boritalt foglalja magában. A hozzáértők szerint az értékes kincs úgy 325 körül folyt ki a szőlőprésből, és a németországi Speyer város közelében egy sírban fejezte be a pályafutását. A megtalálása csak azért nem lett világszenzáció, mert már 1867-ben rábukkantak, de valamilyen homályos ok miatt egész mostanáig jegelték. A sírból egyébként rengeteg borosüveg került elő, de csak ez az egy maradt sértetlen, vagyis a Speyeri Lé – nevezzük így – tényleg páratlan a maga műfajában.

A kérdés, ami a tudományos tényfeltárást azóta izgatja, nem valami pitiáner eredettörténet – mert hiszen erről a borról tudjuk a korát, a kinézetét, meg talán azt is, milyen szőlőből készült –, hanem hogy milyen lehet az íze. A megkóstolására ugyanis nem akad vállalkozó, mert arra való tekintettel, hogy a rómaiak annak idején mindenféle oda nem illő dolgot – így mézet, olajakat, stb. – kevertek a boraikba, a Speyeri Lé úgy fest, mintha valaki egy pöcegödörből merítette volna ki szutykos vödörrel.

Nincs tehát olyan legény a gáton, aki azt kurjantaná: kocsmárosné, aranyvirág, ide a speyeri borát! Egy emberként lapítunk, mint szauron harcos a fűben, mert olyasféle sokkhatás ért bennünket, mint amikor hátulról szemügyre veszünk egy ringó járású fehérnépet, de amikor az áldott megfordul, kiderül, hogy szakálla van.

Mintha ennek a bornak is szakálla lenne, de talán ez a legkisebb hibája. Ott szunnyad benne az elmúlt bő másfél évezred minden hányattatása, ami odáig vezetett, hogy a bor ma már nem is szőlőből készül. Ha ezeket a mostani színes, szagos, vegyipari kombinátokban gyártott kreációkat betennék egy sírba, és a kései utódaink, mondjuk, háromezer körül kiásnák onnét, ugyanilyen állapotban bukkannának rájuk mint amilyenben jelenleg tartózkodnak. A műanyag ugyanis nem megy tönkre, ezt mindenki tudja.

Azért merem ezt ilyen pökhendi magabiztossággal kijelenteni, mármint hogy a bor, amit ebben a furcsa korban megihatunk, jórészt mesterséges alapú, mert egy másik cikkben meg azt olvastam: bele kell törődnünk, hogy a jövőben sem a hús, sem a bor nem abból fog készülni, amiből gondoljuk. De legalább a főzelék rózsaszínű lesz – teszi hozzá a cikk írója, mintha ez engem megnyugtatna.

Azt is mondják, hogy a borhoz többé-kevésbé mindenki ért. Külön tudomány épül rá, sőt, filozófia, amit Szentkuthy Miklós egyik könyvében ki is bontakoztatott, de az alapok mégis tükörsima módon egyszerűek. Alapjáraton háromféle bor létezik: jó, közepes és lófingató. Kissé finomítja a témát, hogy a lófingató és a közepes közötti demarkációs vonal eltolódhat, vagyis ez afféle mozgószabály az ivászatban. Egy bizonyos maligánszint fölött nem fog érdekelni bennünket a bor származása, csak az, hogy sok legyen belőle.

De bárhogy is működik a világ, egy biztos: a Speyeri Lé italként nem vonzó számunkra. Tény viszont, hogy ha nagyon száraz a szánk, és nincs a kezünk ügyében innivaló, hajlamosak vagyunk meginni a fáradt olajat is, ha van benne alkoholtartalom. Ez legalább akkora tudományos tény, mint hogy a kiváló minőségű chilei, dél-afrikai vagy a kaliforniai borokat olajszállító tankerekben fuvarozzák Európába. Az is tény, hogy a kőolaj nyomát vegyszerrel tüntetik el a tartályokból. A következtetésem tehát az, hogy a bor tekintetében közel sem vagyunk annyira finnyásak, mint a csúnya lányokkal, úgyhogy a Speyeri Lé szerintem túl van misztifikálva.

Igyunk erre, amíg megtehetjük!

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Ne hagyja ki ezt sem: