Megjelent egy cikk az on-line médiában, hogy egy újabb nagymúltú, veretes irodalmi orgánumot fenyeget a megszűnés veszélye. A Jelenkorról van szó. A helyzet- és tényfeltáró elemzés arról szól, hogy a lap körül ijesztő mértékben halmozódik az adósság (nyomadi költségek, honorárium, stb), és hogy a lap vezetősége az előfizetők számának növelésében – és valamilyen szponzor felbukkanásában – látja a kiutat.
Azt is mondja a cikk, hogy „az olvasók támogatása nélkül nem tud fennmaradni semmilyen folyóirat”, ami jól hangzik, de nem teljesen igaz. Ezért is érdemes egy gondolatfutam erejéig bekapcsolódnunk ebbe a fejtegetésbe. A helyzet ugyanis az, hogy a magyar irodalmi folyóiratoknak gyakorlatilag nincs olvasótáboruk, mégpedig azért, mert unalmasak, belterjesek és ezoterikusak. Ha majd a folyóiratok olyan tartalmat kínálnak, amelyet egy átlagos érdeklődésű, közepesen művelt ember is szívesen olvasgat a metróban, lehet majd beszélni olvasótáborról, de ez a mostani helyzet, ami az irodalmat körbelengi, nem egyéb, mint a napi politika lecsapódása. A magyar irodalmi folyóiratok időtlen idők óta a politika talaján próbálnak közlekedni, magyarán: szolgaian próbálnak követni valamilyen politkai eszmerendszert, amely természetéből adódóan egyáltalán nem törekszik egyetemességre. A valódi, tősgyökeres irodalomkedvelő olvasókban emiatt hasonló érzés alakul ki ahhoz, amit a kínai piacon fedeznek föl magukban az olcsó pénzért megvett tornacipő megvásárlásakor. Az olvasók tudják, hogy a minőséget – tornacipőben, politikában, irodalomban – máshol kell keresniük.
Az olvasás nem ment ki a divatból, de tény, hogy a könyv- és pláne a folyóirat-vásárlási kedv erősen visszaszorult. A kortárs irodalom erősen polarizált volta hosszú távon azokat is kiábrándítja, akik az adott orgánum által kiszolgált eszmei-politikai rendszer elkötelezett hívei. Ösztönösen mindenki univerzális irodalmi értékekre vágyik, olyan olvasnivalóra, amelyhez nem kap semmilyen útmutatást, hogy ezt vagy azt a művet ezért vagy azért kell elolvasnia.
A hagyományos, nyomtatott folyóiratok napjai mindenképpen meg vannak számlálva. Azért a néhány szakemberért, akik hivatásból kénytelenek elolvasni minden magyarul megjelent irodalmi szöveget, nem érdemes ezeket a drága kiadványokat fenntartani. Meg kéne már érteni mindenkinek, aki az írás, az irodalom körül forgolódik, hogy az utóbbi tíz, tizenöt évben olyasféle forradalom zajlott le az írott szó közzététele, terjesztése körül, mint amilyen annak idején a nyomdagép feltalálása volt. Nem kétséges, hogy a hagyományos könyvek még mindig népszerűbbek az e-book olvasóknál, de a folyóiratok egyre inább felköltöznek a világhálóra. Az pedig nem kerül semmibe, ha tét nélkül történik.
