Jani János, avagy a magyar John Wick (5)

2023.05.10.
Olvasták: 258

Az előző rész tartalmából:

Miután Jani János sikerrel likvidálta az otthonát megtámadó kondát, a Kapatosokba ment, hogy kipihenje a fáradalmait, mielőtt Pestre utazna, hogy az öreg Pilácson és kompániáján bosszút álljon. A kocsmában tudta meg, hogy nem kompatibilis vágási technikák alkalmazása miatt az EU vérdíjat tűzött ki a fejére, aminek nyomán vadásznak rá az ÁNTSZ-esek.

 

– Csókolom a pici orcádat, drága, egyetlen Rafaellám! – búgta a telefonba Bücs Feri olyan negédes hangon, amilyenen csak lehetett.

– A legszebb álmomból ébresztettél fel, te nyomorult! – hallatszott egy mérges hang a telefonból. – Mit akarsz?!

– Képzeld, idejött Jani János és oltalmat kért – mondta a kocsmáros, remélve, hogy ez meghatja a dühös Rafaellát.

De ki is volt valójában ez a nő? Ha azt mondjuk: egyike a legjobb női bölléreknek a föld hátán, akkor sovány magyarázattal szolgálunk. Kolompár Rafaella arra született, hogy disznókat irtson, és ezt kiváló tehetséggel végezte. Azt mondják, a női böllérek sokkal jobbak a férfiaknál, mert nem isznak, nem csipkedik a háziasszonyok fenekét és nem hencegnek a kalandjaikkal. Ehelyett dolgoznak, mint a gép: gyorsan ölnek, perzselnek és bontanak, akár még karmonádlinak is. A munkájuk mindig alapos, és megbízható, csak sajnos kevés van belőlük, mert a közhiedelem szerint ez férfiszakma.

Rafaella erre a szabályra már olyan sokszor rácáfolt, hogy össze sem lehetne számolni. Jani János is tisztelte, bár azért volt közöttük némi rivalizálás. De mert Rafaella nő volt, működött benne az irigység ősi ösztöne. Bücs Feri jól tudta, hogy szeretne egyszer úgy megmérkőzni Jani Jánossal, ahogy a böllérek bibliájában írva vagyon: egymással szemben állnak a Nagy Mészárszék arénájában, közöttük pedig ott röfög egy egész konda, amelyből véres hurkát meg svarclit kell gyártani. Rafaella meg volt róla győződve, hogy egy ilyen viadalban porig alázná Jani Jánost, de az alkalom mindeddig váratott magára.

– Ez egy vicc? – élénkült meg a nő hangja a telefonban.

– Ha igen, akkor a lehető legkomolyabb – mondta a kocsmáros. – Idejössz, besurransz hozzá, a nyakába akasztasz egy karika hurkát, aztán lefényképezed a mobiloddal. Egy fotó elég is lesz. Föltesszük a közösségi médiába, a linket meg elküldjük Brüsszelbe, és máris miénk a vérdíj!

– Nem bánom – mondta Rafaella rövid hallgatás után. – Tíz perc és ott vagyok.

– Addig felteszem a kávét – zárta a beszélgetést a kocsmáros.

A privát életben neki nem volt semmi baja Jani Jánossal, de mostanában nem ment jól az üzlet, és egy csomó kiadás várt rá. Korszerűsíteni kellett volna a vécéket, mert még pottyantósok voltak, ami már a Balkánon sem divat, és szeretett volna hozatni egy madagaszkári sztriptíztáncosnőt, mert azt hallotta, azok a legjobbak ebben a műfajban.

Amíg erről ábrándozott, megérkezett Rafaella. Egy frissen füstölt húsos hurkát tartott a kezében.

– Fegyver gyanánt ezt tudtam szerezni. Megfelel? – kérdezte.

– Abszolút – mondta a kocsmáros. – Remélem, a mobilod kevés fényben is képes jó képet gyártani.

– Mi az hogy! Én csak kínai ölőkést és ugyanolyan mobilt használok! – jelentette ki Rafaella sértődötten.

– Bölcsen teszed – bólintott a kocsmáros –, de ugye, ismered a mondást, hogy több kéz többet vág?

– Hol a leendő áldozat? – forgolódott Rafaella.

– A kóterben. Húzza a lóbőrt. Battery low állapotba került a Pilácsék kondájától.

– Úgy látszik, már nem a régi – állapította meg Rafaella, aztán ellenőrizte a mobiljában a töltöttséget.

– Azért legyél óvatos. Jani egyszer úgy darabolt fel egy göbét, hogy közben az igazak álmát aludta.

– Tudok erről a legendáról – mondta Rafaella távozóban. – De hiszem, ha látom.

Bücs Feri pajkos csókot dobott a nő után, aztán papírt meg ceruzát vett elő, hogy kiszámolja a várható hasznot. Biztos volt a sikerben.

Ami ezután történt, az egyszerre rémes és végzetes. Rafaella óvatosan kinyitotta a kóter ajtaját, ami szerencsére nem nyikorgott, így észrevétlenül beosonhatott a szűk helyiségbe. Rögtön hozzá is fogott, hogy egyértelmű helyzetbe hozza a díványon hanyatt fekve hortyogó Jani Jánost, akin a rászáradt gané nyomai még mindig látszottak. Rafaella egyik kezében a hurkát, a másikban a mobilját tartva óvatosan megközelítette az alvó böllért, de amikor már majdnem ráhelyezte a disznóságot, megnyikordult a talpa alatt a padló, és Jani János fölriadt.

Azonnal fölfogta, hogy egy bérböllér készül a szakmai becsületére törni, ráadásul Rafaellát olyan jól ismerte, amilyen jól csak lehetett. Talán még a szelet is csapta neki egykoron, bár ebben, ennyi év után nem volt teljesen biztos. Most viszont meg kellett küzdenie vele, ami abban a kiszolgáltatott helyzetben nem volt egyszerű. A hurkát Rafaella Jani nyaka köré tekerte, és már csak egy apró mozdulat hiányzott ahhoz, hogy a fénykép is elkészüljön, de Jani János ekkor kiütötte a nő kezéből a mobilt. Birkóztak az ágyon, a padlón, és végül az ágy alatt. Hol az egyik, hol a másik ragadta meg a mobilt, vagy a hurkát, de olyan, hogy egyszerre volt mind a kettő egyvalakinél, soha nem következett be.

A kocsmában Bücs Feri egyre növekvő balsejtelemmel hallgatta a kóterből kihallatszódó lármát, aztán hirtelen csönd lett. Idegtépő várakozás után lépéseket hallott. Súlyos, vészjósló lépések voltak, cseppet sem nőiesek. Aztán az ajtókeretben megjelent Jani János. Ha azt mondjuk bosszús volt, snassz módon egyszerűsítjük le a valóságot.

Bücs Feri kapásból összepisálta magát.

– Janikám… én… én… – hebegett.

– Ne dadogj itt nekem, te pöcs! – csapott a pultra a böllér mind a két kezével. – Elárultál! Tudod, mi jár ezért?!

A kocsmáros bólintott és imára a kulcsolta a kezét, ám ekkor Jani János mögött felbukkant a hurkatölteléktől maszatos arcú Rafaella.

– A legenda sajnos igaz – mondta, és aléltan összecsuklott.

– Janikám, csak szólok: a Kapatosokban tilos a gyilkolászás – rimánkodott a kocsmáros.

– Ki a fene akar itt gyilkolászni? – horkant fel a böllér. – Nekem a bicajod kell! Mert ha már így alakult, hogy nem hagytok aludni, azonnal indulok Pestre.

A kocsmáros nem tehetett mást, a zsebébe nyúlt, és elővette a garázsban tárolt luxusbicaja kulcsát.

– Érzékeny a váltója. Csínján bánj vele – mondta aggodalmaskodón.

– Ez csak természetes – mondta a böllér, és távozott.

Bücs Feri nem sokkal ezután egy hatalmas reccsenést hallott az udvarról.

– Ez a barom nem tudja, mi az, hogy váltós bicikli – morogta, de úgy vélte, még így is olcsón megúszta ezt a kalandot.

 

(folytatjuk)

Bustenák Dezmond

1992., Alsócsököny, Kiváló prózaíró, a modern akcióregény megteremtője és mindmáig legnagyobb mestere. Szabadszájú, durva szövegeitől a gyengébb idegzetű olvasók hajlamosak kiütést kapni, ezért nekik ezeket a műveket nem ajánljuk. Írásaira a lendületes cselekmény és a kompromisszumokat nem ismerő megoldások jellemzőek. Publikálni nem szokott, műveit inkább füstös kocsmák zárt szeparéiban olvassa fel a rajongóinak. Honlapunk pénzt és italt nem kímélve végül meggyőzte, hogy ezt a folytatásos regényét a rendelkezésünkre bocsássa, vélhetően a műértő közönség legnagyobb örömére.

Ne hagyja ki ezt sem: