Jani János, avagy a magyar John Wick (4)

2023.04.12.
Olvasták: 291

A rettegett böllér eközben már otthon tartózkodott, és ismerve az öreg Pilácsot, pontosan tudta, mi vár rá. Nem tehetett mást, mint hogy lement a pincébe, és egy hatalmas samukalapáccsal nekiesett a betonpadlónak, amit saját kezűleg öntött ki affölé a katonaláda fölé, amelybe a böllérszerszámait és vagy harminc guriga vécépapírt rejtett. Az utóbbi egyfajta univerzális fizetőeszköz volt abban a szakmában, amelyben tevékenykedett.

Miközben hősünk hatalmas ütéseket mért az annak idején cementollal gazdagon elegyített betonra, a Kerékgyártó György utca felől sötét alakok lopakodtak a brutalista stílusban épült családi háza irányába. Közben este lett, így a félelmetes konda szakasztott úgy nézett ki, mint egy ördögökből verbuválódott szabadcsapat. A jószágok szeme vörösen izzott, miközben az orrukból mozdonyt idézve tört elő a bosszú egyetemleges mércéjének számító kékes páragőz. Nem csoda, hogy aki csak élt, riadtan behúzódott a hajlékába, és miután eltorlaszolta az ajtót, egymás után háromszor keresztet vetett, majd felekezettől függetlenül elmormolt egy Miatyánkot.

A sereg mögött Pilács Zolika lépdelt, nagyokat suhintgatva egy nevetségesen vékony fűzfavesszővel. Láthatóan előre élvezte azt a percet, amikor ez az ármádia le fogja rohanni Jani János főhadiszállását. A siker több volt, mint garantált, hiszen a böllérnek már nem volt kutyája, hogy ugatással jelezze a rajtaütést. Talán így is történt volna minden, ha a beton nem olyan cudarul kemény, és Jani János nem szomjazik meg, mielőtt feltörte volna. De mert nagyon is megszomjazott, felment a konyhába, hogy kivegyen egy sört a hűtőből. Pontosan ekkor, a kuglipályaszerűen hosszú folyosón szembe találta magát egy kétszáz kilós disznóval.

Az állat úgy nézett ki, mintha az öreg Micsurin egy bölényt keresztezett volna egy gőzmozdonnyal, és ezt alátámasztó módon azonnal támadósebességbe kapcsolt. Jani Jánosnak csak arra futotta, hogy félreugorjon, és a cipőtartó zsámolyról felkapja a postaláda kulcsát. Amikor a disznó a folyosó végére ért, és a szűk helyen beszorulva nem tudott megfordulni, Jani János hátulról ráugrott, kicsit megtöcskölte, majd a postaláda kulcsát beledöfte az állat bal tökébe, amitől az felbőgött, és olyan erővel ugrott neki a falnak, hogy azonnal elkábult. Jani János ekkor behozta a konyhából a kenyérvágó kést, és gyorsan kinyuvasztotta vele az állatot, majd szétbontotta karmonádlinak meg apróhúsnak.

Már a kolbásztölteléket gyúrta egy irdatlan nagy vájdlingban, amikor négy újabb coca rontott be a lakásába. Jánosunk félretette a vájdlingot, és egy marék őrölt borsot fújt az állatok szemébe, amitől azok megtorpantak. A következő pillanatban már élettelenül hevertek a leszedett ajtókon, amelyek fölött Jani János egy hajszárítóból és butángáz-alapú dezodorból hevenyészett perzselővel bűvészkedett.

A megpörkölt, és lecsutakolt disznók csülkeiről lefeszegette a körmöt, majd a kenyérvágó késsel szétbontotta mindegyiket. Mire az újabb hullám, öt másik disznó befutott, már vagy egy tucat sonka lógott a ruhaakasztókon, szabályosan besózva, füstölésre előkészítve.

Talán mondani sem kell, hogy az újabb attak is lábasokban, kondérokban végezte, és mert ezek jobbára zsírdisznók voltak, Jani János a konyhában nekilátott, hogy a szalonnájukból tepertőt süssön.

De mielőtt még ezt a nemes műveletet befejezhette volna, megjött a minden korábbinál nagyobb és veszélyesebb ármádia. Valóságos disznó roham söpört végig a házon, felborítva mindent, ami az útjába került. Tönkrement a kanapé, a tévé, minden, de Jani János nem ingott meg. Amit talált, azzal aprította vagdalthússá a támadókat. Ha történetesen vágóeszköz került a kezébe, a bontás simábban ment, mint amikor egy a feleségétől rámaradt plüssállattal kellett a százhatvan kilós hízót kivéreznie, de az utóbbival is elboldogult. Közben arra is figyelt, hogy a hurkába kerülő belsőségek közé ne keveredjen csontszilánk, mert az a kóstolásnál beláthatatlan következményekkel járhat.

A kertben ácsorgó Pilács Zolika mindebből csak azt látta, hogy odabent tobzódnak az árnyékok, miközben mindent felvet a disznósivalkodás, meg a csörömpölés. Végül arra eszmélt, hogy nem maradt egyetlen bevethető katonája sem, viszont a ház felől egyre erőteljesebb kolbászillat árad. Ekkor úgy vélte, jobb lesz, ha menekülőre fogja a dolgot, mert ez ellen a démon ellen a disznók úgy tűnik, semmit nem tehetnek. Sarkon fordult hát és nagy mérgesen hazaindult, így nem láthatta, hogy egy a munka hevében levert gyertyától lángra lobban a leölt állatok csutakolására használt szalma, amelyről a tűz villámgyorsan átterjed a függönyökre meg a bútorokra.

Jani János csak az utolsó pillanatban jutott ki a szabadban, ahol egy farönkre ülve tehetetlenül nézte végig a birodalma pusztulását. Az éjszakába borult tájat vörösre festették az épületből magasra csapó lángok, miközben az egész környéket betöltötte a frissen sült disznóhús páratlan illata. Nem csoda, hogy a település összes kóbor kutyája odasereglett Jani János mellé, és vonyítva, szűköve sajnálkozott, hogy hiába a csábító illat, a lángok minden finomságot megsemmisítenek.

Hajnal felé, amikor a tűz átadta helyét a megfeketedett, üszkös romoknak, Jani János szétrugdalta a törmeléket, és a meglelt járaton leereszkedett a pincébe. A beton megvédte a kincseit a pusztulástól, így miután a padló áttörését végre befejezte, és a katonaládát kicibálta a szabadba, felmérte, milyen eszközök állnak rendelkezésére a folytatást illetőleg.

Volt egy príma, vödörfülacélból gyártott böllérkése, ezt beletűzte a gatyája korcába, de a kétkezes taglózó kalapácsot, a míves hurkaöltőt és a szabályozható csóvájú gázpörkölőt ott kellett hagynia, mert biciklin ezekkel nem közlekedhetett, vagy ha mégis, úgy nézett volna ki, mint egy karácsonyfa. De magához vett vagy egy tucat guriga vécépapírt.

Így indult a Kapatosokba, hogy védelmet kérjen.

A kocsma ezen a korai órán zárva volt, de mint máskor, Bücs Feri most is ott bóbiskolt a söntésben. Min örökké éber, jó gazda, fél szemmel a tévét, fél szemmel az ajtót leste.

– Kéne egy szoba Ferikém – mondta Jani János, és letett egy guriga vécépapírt a pultra.

Bücs Feri ezt diszkréten becsúsztatta a pult alá majd megkérdezte:

– A hátsó sufni megfelel? A múltkor is oda fektettünk, amikor olyan durván bebasztál.

– Tökéletes – mondta a böllér és már indult is volna a sufniba, de Bücs Feri utánaszólt.

– Ugye, azt tudod, hogy az ÁNTSZ-esek rád vannak mozdulva? Mi több, azt hallottam, hogy az EU vérdíjat tűzött ki rád, nem hignikus vágás miatt.

– A kurva anyjukat! – sziszegte a foga között böllér.

–Ez van, baszod! – vonta meg a vállát a kocsmáros. – Egymilliót kap, aki feldob, vagy szelfit készít veled, amikor bontasz.

– Sejtettem, hogy így lesz – mondta Jani János. – Mostantól szarni sem mehetek nyugodt lelkiismerettel.

– Így van: az EU tálcán kéri a tökeidet – vigyorgott a kocsmáros – Nekem is jelentenem kéne, hogy láttam a disznószar szagú ábrázatodat, de a régi barátságunk miatt adok neked egy órát. Menj be a kóterbe, szundíts egyet, aztán menekülj. Pontosan tizenegy órakor szétküldöm az sms-t, hogy itt baszakodsz a faluban. Ne haragudj, Janikám, te is tudod, hogy ez a szabály a mi köreinkben.

– Nem haragszom, de baszódj meg – vetette oda a böllér. – Hol van most az öreg Pilács? Gondolom, már elhúzott a faluból.

– Jól gondolod. Egy órával ezelőtt láttam, ahogy távozott a fiával együtt. Úgy sejtem, fölmentek Pestre, a vágóhídjukba.

– Akkor én is odamegyek. Ártányt csinálok abból a nyeszlett féregből!

– Te tudod Janikám, de Pesten annyi az ÁNTSZ-es ügynök, mint a nyű!

– Szarok rá!

– Nem lesz az könnyű, baszod – ingatta a fejét a kocsmáros – Na lóduj! Gyorsan fogynak a percek.

Jani János biccentett, és elballagott, így nem láthatta, hogy a pultos kiveszi a zsebéből a mobilját, és alamuszi mosolygással felhív valakit.

 

(folytatjuk)

Bustenák Dezmond

1992., Alsócsököny, Kiváló prózaíró, a modern akcióregény megteremtője és mindmáig legnagyobb mestere. Szabadszájú, durva szövegeitől a gyengébb idegzetű olvasók hajlamosak kiütést kapni, ezért nekik ezeket a műveket nem ajánljuk. Írásaira a lendületes cselekmény és a kompromisszumokat nem ismerő megoldások jellemzőek. Publikálni nem szokott, műveit inkább füstös kocsmák zárt szeparéiban olvassa fel a rajongóinak. Honlapunk pénzt és italt nem kímélve végül meggyőzte, hogy ezt a folytatásos regényét a rendelkezésünkre bocsássa, vélhetően a műértő közönség legnagyobb örömére.

Ne hagyja ki ezt sem: