– Jó napot szomszéd, egy csipetnyi hülyeségre volna szükségem. Kisegítene?
– Milyen tisztaságúra gondol?
– Natúrra, fűszerezés és külön ízesítés nélkül. Házi használatra lesz.
– Őszintén szólva, van hülyeségem, de csak kevés. Adnék belőle szívesen, de tudja, hogy van ez ebben a hülyeségre kiélezett világban: ma még dúskálunk benne, aztán egyik napról a másikra eltűnhet. Mihez kezdek majd egy ilyen helyzetben? Ön is tudja: hülyeség nélkül nem élet az élet.
– Így van, ezért is bátorkodtam kölcsönkérni. De aggodalomra nincs ok: még ma megjön a bátyám, aki politikus és olyan hülye, mint az atom. Ha megszólal, dől belőle a hülyeség.
– Ezt hülyeség nélkül is elhiszem, de mi van, ha mégsem érkezik meg, vagy ami még ennél is aggasztóbb: megjön, és nem lesz kedve beszélni? Nem uram, ez így nem fog menni. Nem válhatok meg a saját hülyeségemtől, és azt hiszem, a helyemben mindenki így tenne. Miért nem néz körül alaposabban a portáján? Nem hiszem el, hogy valahol, valamelyik zugban ne fedezne föl némi odaszorult hülyeséget.
– Higgye el, kerestem, és hát találtam is, de az mind lejárt szavatosságú őshülyeség volt, és mint maga is tudja, ezzel az a kockázat, hogy idővel a hülyeség átváltozik bölcsességgé. Nem hazardírozhatom azt, hogy összeszedek valami bölcs kiütést, amikor erre jóformán nem is létezik ellenszer.
– Egyetértek, de ez még nem ok arra, hogy megváljak a saját hülyeségemtől. Tanácsot viszont adhatok: kapcsolja be a televízióját és üljön oda elébe. Meglátja, dőlni fog belőle a hülyeség.
– Már próbáltam, de sajnos ez nem így működik. Ha ugyanis azzal a szándékkal tanulmányozok valamit, hogy fölfedezzem benne a hülyeséget, az elveszi a dolog bukéját. Pont úgy, mint amikor egy éjszakára az asztalon felejtünk egy doboz kinyitott sört. Reggelre húgy lesz belőle.
– Akkor olvasson újságokat! Ezeket köztudottan hülyeséggel tartósítják.
– Valóban így van, de az újságból kivonatolt hülyeség mindig másoké, az enyém pedig csak az, amit a maga természetes formájában magamhoz veszek. Tudom, hogy ilyesmiért általában senki sem megy a szomszédba, mert a magának valót olyan könnyedén állítja elő, ahogy a büdös zoknit edzés után, de most felelőtlenségből vagy egyéb okból szorult helyzetbe kerültem. Annyira megbíztam a másoktól kapott, príma minőségű hülyeségben, hogy a magamét elhanyagoltam. Szégyen, de be kell vallanom, hogy amit mondok, teszek vagy gondolok, az egy sem hülyeség.
– Ne is folytassa, ez valóban borzasztó! Ha ilyen súlyos a helyzet, nem tagadhatom meg a segítséget. Jöjjön, adja ide az edénykét, amibe a hülyeséget beleprociózhatom!
– Ó, én balga! Most jut eszembe, hogy nem hoztam magammal semmit. Még egy árva tabletet sem, nem beszélve az egyéb hülyeségtároló eszközről.
– Hiba volt, sőt, hülyeség. Mert látja, a jó szándék az megvolt, de segíteni csak azon lehet, aki nem hülye elütni magát ettől a lehetőségtől.
– Semmi baj, felejtse el, már megnyugodtam, mert a napnál is világosabb, hogy ha szóban kifogyunk a hülyeségből, elég rákanyarodnunk a tettek mezejére és máris dúskálni fogunk benne.
