Kilencvenegy éves korában meghalt a veteránok veteránja, Onada Hiró. Egy hosszú háború túlélője, akit még MacArthur tábornok sem tudott térdre kényszeríteni, márpedig ő sok mindent elért a japánokkal szemben. A filippinóknak is megígérte, hogy visszatérése után megtisztítja a Fülöp-szigeteket a japcsaliktól. Ámbár az amerikai főtisztet szavahihető és szavatartó embernek ismerték, ez utóbbi ígéretét nem tartotta be.
1945 szeptember 2-án, a Missouri csatahajó fedélzetén ő fogadta el Japán feltétel nélküli kapitulációját, s ezt követően hat évig volt a megszálló csapatok főparancsnoka, s mint ilyen felügyelte a Felkelő Nap országának újjáépítését és demokratizálódását. Ez a feladat annyira igénybe vette energiáit, hogy egyszerűen elkerülte figyelmét a Fülöp-szigeteken továbbra is harcoló alakulat, amelynek vezetője a fentebb említett Onada Hiró volt.
Onada Hiró azt a parancsot kapta felettesétől, hogy háromfős egységével addig tartson ki, míg megérkeznek a japán katonák. A felmentő sereg eljövetele azonban akadályokba ütközött, melyek közül a Mikádó kapitulációra történő felszólítása volt a legkevésbé áthidalható.
Onada Hiró tehát várta bajtársait, és harcolt a maga módján. Harminc éven keresztül. Ennyi idő után már a lengyel meg az orosz partizánok, a francia maquisardok is, feladva a reménytelen küzdelmet, visszavonultak volna a családi tűzhely mellé. Nem úgy Onada Hiró, akit engedelmességre neveltek, a kapott parancs maradéktalan és ellenvetés nélküli végrehajtására. S aki volt katona, az pontosan tudja: mindig az utolsó parancs van érvényben. Márpedig ő 1944-ben kapta a legutolsó ukázt, s mint jó katona, ehhez tartotta magát.
Partizánakciókat hajtott végre, katonai létesítmények ellen intézett vakmerő támadásokat, minek során harminc ellenséggel végzett. Egyik embere 1950-ben megunta a kilátástalan harcot és dezertált. Japánban tőle tudták meg, hogy a Fülöp-szigeteken még mindig háborúskodik egy osztag. Ezt követően röplapokat szórtak a dzsungelbe, így akarván felhívni Onada Hiró figyelmét, hogy a háború véget ért, neki is illenék letenni a fegyvert. Őt azonban nem hagyta magát félrevezetni. Tovább folytatta partizánakcióit.
1959-ben felhagytak keresésével, senki sem hitte, hogy valaki képes tizenöt éven keresztül megélni a dzsungelben. Ennyi idő alatt az őserdei viszontagság még egy bátor oroszlánt is próbára tesz. Nem úgy Onada Hirót, aki megmaradt társával újabb akciót hajtott végre 1972-ben. A vállalkozás balul ütött ki, mert hűséges és kitartó társa otthagyta fogát. Ha minden igaz, ő volt a második világháború utolsó hősi halottja.
Amikor Onadával végre sikerült kapcsolatot teremteni, kerek-perec kijelentette, kizárólag parancsnokának hajlandó engedelmeskedni. Tokióban elő is kerítették a volt parancsnokot, aki időközben békésebb foglalkozásra adta fejét, könyvkereskedő lett.
Az antikvárius, kormánya kérésére, ismét felöltötte magára a császári hadsereg egyenruháját, s 1974-ben elutazott a Lubang szigeti dzsungelbe, hogy belátásra bírja egykori alárendeltjét. Az őseredei állatok minden bizonnyal álmélkodva figyelték a jelenetet. „Fegyvert lábhoz, fehér zászlót a szuronyra tűzni!” „Értettem!” S ezzel – kevésbé ünnepélyes körülmények között, mint a Missouri csatahajó fedélzetén – a Mikádó utolsó katonája is kapitulált.
A Fülöp-szigeti kormány Japán kérésére megkegyelmezett neki, elvégre egy harcban álló katona még akkor sem tekinthető gyilkosnak, ha kioltotta néhány ember életét.
Aki csak teheti, olyasmivel foglalkozik, amihez a legjobban ért. Ezért Onada Hiró számára is kézenfekvőnek tűnt, hogy túlélő tanfolyamokat szervezzen. Éveken keresztül oktatta hallgatóit a túlélés különböző technikáira. Mindamellett, bármennyire sikeres volt is vállalkozása, a saját halálát ő sem élte túl. Amit viszont véghezvitt harminc év alatt, az maga az igazi hiróizmus. Aki nem hiszi, csinálja utána.
