Aki börtönbe kerül, nagyon jó helyen van ott, ahol van. Persze megesik, hogy valakit ártatlanul csuknak le, de én most nem róluk beszélek, hanem azokról, mint amilyen a caracali rém. Ez a romániai szörnyeteg két tizenéves lány elrablásával, megerőszakolásával, feldarabolásával és elégetésével vált világhírűvé. Most kezdődik a tárgyalása, és mert Románia EU-s ország, nem fogják kivégezni, ami elég nagy kár. Mert, hogy az ilyen alakok nem érdemesek az élet nevű csoda gyakorlására, azt minden normális ember tudja. Az EU-s jogalkotók viszont azt mondják, minden istentől elrugaszkodott véglénynek joga van emberhez méltó életre, így azok, akiket fogva tartanak, és ők úgy találják, a börtön nem mindenben felel meg a kényelmi elvárásaiknak, kártérítésért beperelhetik az államot.
De lehet, hogy ez csak nálunk, Magyarországon működik, mert gyanítható, hogy mindenki másnál jobban el vagyunk látva olyan jogvédő szervezetekkel, amelyek a caracali rémhez hasonló férgek mögé állnak. Az, hogy a romániai rémet hoztam föl példaként, csupán véletlen. Minden országban van néhány ilyen szennyedék, mi, magyarok sem szenvedünk belőlük hiányt (emlékezzünk csak a néhány évvel ezelőtti Szita Bence gyilkosságra, amelynek elkövetői hál’ istennek, már mind eltávoztak az élők sorából).
Furcsa, torz világ az, amelyet nem a fizikai törvények, hanem a jogszabályok foglalnak keretbe, mert amíg a fizikai világban nincs apelláta – ha valaki tesz egy rossz lépést és belezuhan a szakadékba, végleg és visszavonhatatlanul szembesül a gravitáció kérlelhetetlenségével –, addig a jog tálcán kínálja az újraértelmezés lehetőségét. Márpedig mi, emberek semmit sem látunk egyféleképpen. Ha ketten, egymás mellett állva, ugyanazt a napfelkeltét nézzük, az egyikőnk kissé balra, a másikunk kissé jobbra kerül a témától és ez már befolyásolja a tanúvallomását. A jog tehát relatív, a bűn pedig abszolút. Ezt a kettőt kéne valahogy összehangolnia és kiegyenlítenie az igazságszolgáltatásnak, ami az értelmezési eltérések miatt eleve lehetetlen. Vannak viszont olyan ballépések – vagy nevezzük őket inkább galádságoknak – amelyekért nem létezik bocsánat. Talán Káin idejében még el lehetett nézni az, ha valaki szétverte a testvére fejét, mert akkor olyan kevés volt az ember, hogy a cégéres gazfickók is kincsnek számítottak.
Ma viszont többen vagyunk, mint égen a csillag, és bár furcsán hangzik, de az emberek tekintetében is létezik szemét termelés. Aki ocsmány, selejtes módon él, vagy viselkedik, netán elkövet egy utálatosan gonosz és aljas cselekedetet, a túlkínálat miatt minden különösebb gond nélkül kivonható ebből az agyonzsúfolt, egymás lábát taposó világból. Tudom, az is benne van a pakliban, hogy a börtönben, megfelelő körülmények hatására egy darabolós gyilkos is megvilágosodhat, és jó útra térhet, ám ennek kábé annyi az esélye, mint az én lottó ötösömnek, úgy, hogy eleve nem is töltöttem ki szelvényt.
Merjük bevállalni a kockázatot és azokat a férgeket, akik előre megfontoltan, aljas módon, különös kegyetlenséggel, alantas ösztöneik kiélésére vagy anyagi haszonszerzés céljából megkínozzák és megölik embertársukat egy laza mozdulattal emeljük ki az élők sorából és helyezzük át a végső megsemmisülés állapotába. Ez volna az egészséges, jövőbe mutató, az emberiség megtisztulását célzó intézkedés, de mondom: csak a fent vázolt bűntettek esetében, nem pedig két hamis tanúval rásütve, hogy ő ölte meg Kennedy-t, csupán azért, mert ez a valaki politikailag másként gondolkodik.
Ami pedig a börtönviszonyokat illeti, itt a szükséges minimum ez lehetne: hideg ivó, és heti egyszeri meleg fürdővíz, tiszta, belélegezhető levegő, napi háromszori szerény étkezés, alapvető orvosi ellátás, alvásra szolgáló szerény fekvőhely, tíz és tizennyolc fok közötti hőmérséklet a zárkában és igény szerint könyvolvasási lehetőség.
Ha mindezt kegyetlennek, sivárnak és an block elégtelennek tartják, nem tévednek: azt soroltam fel, amivel annak idején minket a katonaságnál traktáltak.