Határátlépés, Páncélbontás

2023.11.29.
Írta:
Olvasták: 152

Határátlépés

 

Az írás szerint.

Gyászmunka, önéletrajzi elemek,

képesítés nélkül neked dalol

a versesített félemelet,

irodalomóra, advent, varjak,

a dolgok, akarjak, ne akarjak,

reggeli a lövészárokban,

recenziós epigon, hiányos

párterápia borzongó csendben,

egy apa, nem szól a fiához –

 

az írás szerint.

Képesítés nélkül versesül,

zen fotók és teljesség-átiratok,

a visszalépkedésből kimarad,

ha nem érzek mégse áhítatot,

kút mélyén csillanó hold képtelen

szögből zuhanó vetülése,

kiszegezem a választásaim,

tollakat, ahogy lebegésbe:

 

tegnap, ahogy a tiszta ég

és a teljes borultság határa

húzódott fölénk,

egy elhullt galambpihe lebegett

fenn a kilencedik emelet

magasában – ahogy a lehelet,

a világlég határ-feszült, sehova tartó

tétovasága nem vitte semerre.

 

Tegnap a tiszta ég

és a teljes borultság határa

fölöttünk,

így ismert magára

ebben a pihében bennem valaki –

 

minden írásból kitépett tollakon

szeretek lebegni, a szavakon,

ennyire fújtan, ennyire szabadon

szeretnék sehova tartani.

 

 

Páncélbontás

 

Olykor a legtöbb, amit tehetek, hogy

lehalkítom magamban a nem-világ evilági

elektronok áramlásán,

azaz a világelme szolgasorba kényszerített

villódzásán alapuló

légvárépítészetének (sejtjeim közé duzzadt)

súrlódás-zaját.

 

Hogy tényleg hozzám érjen a felhő formája, a

varjú, ahogy sólyom-mód ül meg a szemközti

torony villámhárítóján,

a szender, aki idén először

mutatta meg magát, vagy a dongó, aki másodjára,

az ázott begónia lélegzete, amit most ne takarjak

füstbe.

 

A feleségem hasán az

otthonosan ívelődő vonal, ahogy a csípőmhöz

nyomódik, amikor a vállgödrömbe

temeti a szomorúságát, a macskánk hiánya, ahogy

kupacolnánk, ha volna –

 

hogy hozzánk érjen a

hol vagyunk, és épp hol mit vagyunk, amikor

semmit, amikor csak úgy.

 

Tegnap a kiszakadást követően, már a keréken

jutottak eszembe az adekvát rímek, de

mostanra felejtettem őket.

 

Ha sikerült, valahol

vannak.

Egy felhő-formában, hártyás

szárnyak verdeső zajában, varjú röptében,

vágyillatban, egy dorombolásban máshol

kupacán – olykor a legtöbb, amit

tehetünk, hogy valahol, ahol

halkítsuk magunk, ezt a

verset se olvassuk tovább, legyünk,

csak úgy.

 

 

(A szerző rövidesen megjelenő Tkp. ugyanaz c. kötetéből)

 

Kiváló Költemény díj
Kiváló Költemény díj

Hegyi Zoltán

Hegyi Zoltán Imre 1967-ben született. 34 éves koráig semmi érdemlegeset nem csinált. Utána szerelmes lett, később megnősült, megjelent pár verseskötete és majdnem úgy él, ahogy egy normális ember. Bár a feje lágya azóta sem nőtt be: jelenleg is biciklis futár.