Bányai TamásA Péterfy Sándor utcai kórház egyik – gondolom sebész – orvosa kevesellte a betegétől kapott hálapénzt. Még ha csak magában dünnyögött volna emiatt! De ő nem, ő szóban is kifejezte elégedetlenségét, mondván, aki olyan jól áll anyagilag, hogy szép summát költ tengeri búvárkodásra, az már ugyan ne fukarkodjon a pénzével. Nyúljon a bukszája mélyére, s ne csak tízezer forinttal fejezze ki háláját. Ennyi pénzt ugyanis – mondá a doki – két perc alatt elisznak a barátaival. S bizony ő meg a barátai valamivel többet szeretnének benyakalni.
Érdekes módon, nem is a kezelt beteg, hanem annak főnöke emelt panaszt a kórháznál. Az ügyet vizsgálják, s ebbe a vizsgálatba – mint hallom – most már a rendőrség is bekapcsolódott.
Függetlenül attól, milyen következtetésre jut a kórház etikai bizottsága (amely egyébként jogosnak és elfogadhatónak ítéli a hálapénzt), az orvos magatartása enyhén szólva rosszalható. Ugyanakkor más megközelítésből tekintve az ügyre még igazat is adhatnánk az orvosnak. Kétségtelenül durván fogalmazott, viszont rátapintott egy kényes kérdésre. Mert valóban úgy tűnik, az emberek többsége nem sajnálja olyan dolgokra költeni pénzét, ami neki kedves, vagy amire szükségszerűen igényt tart. Csakhogy az egészsége is kedves mindenkinek, a valóságban erre van a legnagyobb szükségünk. És éppen erre sajnáljuk a pénzt? Miért van ez így, ha valóban így van?
Ennek látszólag egyszerű az oka. A tengeri búvárkodás, a horvátországi vakáció, vagy akár a párizsi városnézés, mindaz, amire pénzt költünk, a mi döntésünkön múlik. Hosszú hétvége egy wellness szállóban fél panzióval? Csábító, az ára sem borsos, akkor hát rajta, gyerünk!
Ugyanez a helyzet a lakással, az autóval, bútorokkal vagy hütőszekrénnyel. Szükség van rá? Ki tudjuk fizetni? Akkor felesleges rágódni rajta, indulhatunk a boltba vásárolni.
Sajnos a bajt, a betegséget, netán a sérüléssel járó balesetet nem mi választjuk magunknak. Ebből adódóan úgy véljük, miért is pazarolnánk pénzt olyasvalamire, amit nem mi kértünk. Ráadásul úgy hiányzik, mint a durva hátba vágás. Egyébként is, azért van az egészségügyi biztosítás – s bizony az sincs ingyen! –, hogy fedezze az ellátás költségeit. Minek még hálapénzt is legombolni? Ezt inkább az orvosoknak kellene a beteg zsebébe csúsztatni, elvégre ők tartoznak hálával, amiért pácienseik munkával látják el őket. A sok beteg olyan és annyi munkalehetőséget teremt számukra, amely lehetővé teszi, hogy ne éhezzenek, ne kelljen külföldre vándorolni, esetleg éppen egy olyan országba, ahol nem ismerik a hálapénzt. Csak a hálát.
Valakitől hallottam egy érdekes összevetést. Az illető azt mondta, ha Puskás Öcsi ki merte jelenteni, hogy kis pénz, kis foci, akkor egy orvos is mondhatja azt, kis hálapénz, kis gyógyítás. Éppen csak annyi, hogy ne forduljon fel a beteg?
