Van egy futballrajongó barátom, aki a kákán is csomót keres, minden elért eredmény mögött keres (talál?) valami gyanúsat. Most, hogy az Atletico Madrid megnyerte a spanyol bajnokságot, azonnal tudta a siker magyarázatát.
Évente eurómillárdokat költenek az eredmények befolyásolására, gondolod, hogy ebben nem volt bunda?, kérdezte tőlem. Nem tudtam mit felelni, nem vagyok pesszimista és nem szeretem az összeesküvés elméleteket, így csak hümmögtem, amit a barátom bíztatásnak vett.
Ősszel a fogadóirodák még hatvanhatszoros pénzt fizettek arra, hogy az Atleticó nyeri a bajnokságot. Aki akkor tízmillió eurót tett fel a madridi csapatra (s ne hidd, tette hozzá, hogy nem forognak ekkora összegek a fogadóknál), az a múlt héten hatszázhatvan millót kaszált. Ebből a pénzből akár az egész spanyol válogatottat ki lehet fizetni úgy, hogy még a befektetőnek is jócskán marad valamit a tejbe aprítani. Ezen azért nem ártana elgondolkodni.
Mondok valami mást, folytatta, ami ugyan nem szorosan vett bunda, ám attól még figyelemre méltó. Hallottál te már egy San Lorenzo nevű futballcsapatról? Ugye, hogy nem. Hát kérlek szépen Dél-Amerikában a Santos, a Botafogo, a River Plate, az Independiente, a Colo-Colo vagy a Penarol tartozik az ismert nagy csapatok közé. A San Lorenzoról akkor hallott először a világ, amikor kiderült, hogy Ferenc pápa ennek a csapatnak szurkol. S mit tesz Isten, ez az ismeretlen argentín gárda bejutott a Libertadores kupa legjobb négy csapata közé. És ez egyáltalán nem véletlen. Pápai áldással, Isten segedelmével – majd meglátod – meg is fogja nyerni azt a kupát. Ez is egyfajta bunda ám! Be-fo-lyá-so-lás! Érted?
Fejcsóválva megkérdeztem tőle, ha ennyire sötéten látod a dolgokat, ha minden meccs kimenetelét előre sejted, akkor mi a fenének nézed állandóan a futballmérközéseket a tévében?
Na, ebből is látszik mennyire nem konyítasz a lényeghez, felelte. Persze, az ember zsebében kinyílik a bicska, de attól még reménykedik abban, hogy jó meccset lát. Mert nem lehet tudni, ki bundázik jobban, ki fizet többet. És ez nem csak a focimeccseken lehet így.
Az angolokra már évszázadok óta jellemző, hogy mindenre fogadnak az epsoni derbitől a királynő fogfájásáig. Így volt ez már Shakespeare idejében is, amikor még futballról senki sem hallott. A nézők a Globe színházban is kötöttek fogadásokat. A többség arra, hogy Rómeó és Júlia életben maradnak, mert azt szerették volna látni, és mert két ilyen nagyszerű szerelmes meg is érdemli, hogy hosszú ideig boldogságban éljen. Ám az angol bárd az utolsó pillanatban csavart egyet a történeten, nyilván mert ő erre fogadott, és a drámaíróknak már akkor is jól jött egy kis mellékes. Biztos volt, aki dühöngött az őt ért veszteség miatt, s megfogadta, legközelebb okosabb lesz. Hétszentség, hogy később is ráment a gatyája egy-egy fogadásra, ám attól még élvezte a darabot. Végtére, a dühöngés is egy fajtája a szórakozásnak. És ez a focimeccsekre is vonatkozik.