Valószínűleg nem én voltam az egyetlen, aki fölkapta a fejét arra a hírre, hogy a NASA szerint huszonvalahány év múlva konkrét bizonyítékaink lesznek a Földön kívül élet létezésére. Lehet, hogy sokan arra gondolnak: eddig szól a roswelli ufólátogatás titkosítása, de már most megkezdik az infók óvatos csöpögtetését, nehogy a meztelenre vetkőztetett igazság – mely szerint ufók igenis léteznek – tömegpánikot okozzon.
Nem erről van szó. A NASA azt ígéri, 2035 környékére konkrét, tudományos adatokkal is alátámasztja majd az a sokat hangoztatott hipotézist, hogy valószínűleg nem a Föld az egyetlen élettel megfertőzött bolygó az univerzumban. Mához képest tehát csak 20 évet kell várni erre, ami, ha azt vesszük, nem is olyan beláthatatlanul hosszú idő. Egy kettős rablógyilkosság elkövetője például ennyi börizés után jó eséllyel szabadulhat, aki pedig húsz évesen, büntetlen, de kellően naiv előélettel vág neki a családalapításnak, ennyi idő után már túl van két váláson és ugyanennyi lenullázódásos újrakezdésen.
Fiatalon mindez még belefér, de mit szóljanak a hozzám hasonló, rozogább évjáratok, akik nem látnak tovább a hátulsó udvarnál? Hatvan év felé abban sem lehetünk biztosak, hogy megérjük a holnap reggelt, nemhogy ezt a húsz kemény évet. A játék különben is arra megy ki, hogy mire elérnénk a nyugdíjkorhatárt, szépen, rendben dobjuk fel a lábbelinket annak az égnek irányába, ahová a NASA távcsövek szegeződnek. Francokat nektek nyugdíjat meg csillagközi életet! – mormogja az illetékes hatóság főmuftija, amikor senki sem hallja. – Mars ki mindnyájan a temetőbe, mielőtt még teljesen ki nem ürül miattatok a pénztárkassza!
Ebből is látszik, hogy miközben a NASA a földön kívüli életet szuktatja*, mi fiatal öregek a földön belüli életünk meghosszabbításán mesterkedünk. Ki így, ki úgy. Van, aki szófogadóan szedi az orvosságait, van, aki sportol, van, aki fittyet hány a napi politikára, és van, aki csak úgy teng-leng. De ez a csillagközis hír most mindenkinek új löketet adhat. Ha tágul a világ, olyan tudás birtokába jutunk, amely látszatra nem jó semmire, virtuálisan mégis gazdagabbá tesz bennünket. Mátyás király például úgy halt meg, hogy nem tudott Amerika és az indiánok létezéséről. Mi hozzá képest Einsteinek vagyunk, sőt magához Einsteinhez képest is, mert ő meg a holdutazásról maradt le. Ezen az okfejtésen továbbgyalogolva már érthető, miért vagyok annyira oda ezért a földönkívülis dologért: ha megérném – megérnénk – ezt az eseményt, az olyan lenne, mintha a civilizáció határa velünk együtt kitágulna mit tudom én hány fényévnyire. Igaz, hogy én – meg önök – továbbra is ide lennénk szegezve erre a bolygóra, de tudnánk, hogy ott, az irdatlan messzeségben van valami, ami hozzánk hasonló, és ez a tudás arra a bizonyos valamire is kiterjesztené a fenségterületünket.
Ezért kéne kibekkelni azt a huszonpár évet, amit a NASA kilátásba helyezett, ráadásul ép ésszel, mert abban ugyebár nem sok köszönet van, ha a földönkívüliek itt lapulnak a spejzunkban, és mi nem tudjuk megkülönböztetni őket a penészes szilvalekvártól. Magasságos egek: most, hogy így belegondolok, van is egy penészes szilvalekvár a kamrámban! Ha a NASA csak annyi életet tudna kimutatni egy távoli csillagrendszerben, amennyi ebben az üvegcsében lappang, elfelejthetnénk ezt az egész kibekkelős históriát.
*nyomozza (bácskai tájszó)
