Aligha létezik izgalmasabb kérdés az egyetemleges emberi történelemben – nem mintha létezne állati történelem is –, hogy van-e különbség a férfi, meg a női irodalom között. Gondolom, sokan kapásból rávágják, hogy van, mert a napnál is világosabb, hogy a férfiak meg a nők észjárása alapvetően különbözik. Tisztán tudományos aspektusból megközelítve ezt a fenevadként acsargó és vicsorgó témát, azonnal eszünkbe juthat Karinthy ma is aktuális megállapítása, mely szerint: férfi és nő hogyan is érthetné meg egymást, hiszen mind a kettő mást akar: a férfi nőt, a nő férfit.
Ezzel a vibrálóan izgalmas várakozással sereglett egybe az érdeklődők nagy számú tömege Az irodalom visszavág április 11-én a Várkert Bazárban tartott tényfeltáró estjére (Felléptek: Nényei Pál író és pedagógus, valamint Ugron Zsolna és Szabó Borbála írók). A fölfokozott várakozás jogos volt és szabályos. Részint, mert a műsor szórólapja nem kisebb fajsúlyú kérdés megválaszolását ígérte, mint hogy: kisebb művészek-e a nők, mint a férfiak, másfelől pedig odakint éppen sétára alkalmatlan, csípős hideg uralkodott.
Mindez egyenes úton cibálta maga után a következményt, hogy a Várkert Bazár vetítőtermét csaknem zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők, ami őszinte meglepetést csiholt ki e sorok írójából, tekintve, hogy ő alig néhány vámpírként lézengő, az extremitás jegyeit magán viselő bölcsészre számított. Azt viszont már rezzenéstelen nyugalommal vette tudomásul, hogy a közönség kb. 95%-át nők képezték.
Mivel a téma, mint fentebb mondottam volt, a bölcsek kövéhez mérhető rejtélyt hordozott magában, nem hiszem, hogy egyedül voltam azzal az előítéletes gondolkodásommal, hogy ebben a nyomozati ügyben csak magas tudományossággal, példák és ellenpéldák ütköztetésével, helyenként pedig asztalcsapkodásos vitával, és egymást legyűrni igyekvő, ádáz kézitusában lehet eredményre jutni. Az sem vitás, hogy jelenleg tapasztalható, modern, haladó gondolkodású transzgenderes világunkban férfit és nőt emlegetni súlyos istenkáromlás, ezért a közönség joggal reménykedhetett olyan botrányos megnyilvánulásokban, amelyeken hosszan csámcsoghat az erre szakosodott sajtó. Mindezt szem előtt tartva, és mivel mi, férfiak nyomasztó kisebbségben voltunk, úgy helyezkedtem, hogy az ajtó közelében legyek, ha a nők frontális attakja esetén ne adj’ isten menekülnöm kéne.
A vita és az ebből adódó feszültség viszont az atomok szintjéig sem valósult meg, mivel villámgyorsan kiderült, hogy nem egy földkéregig lenyúló mélységbe süppedő, elemző, mérlegelő és konzekvenciákra jutó oknyomozásnak leszünk szem- és fültanúi. Nemesül azért, mert amit Az irodalom visszavág magára vállalt, az éppen annyira komolytalan, mint a férfi és a női irodalom közötti különbség natúr emlegetése. Szinte nincs is az életnek olyan területe, ahol ez szóba kerülne. Hogy mást ne mondjak, egyetlen példa: ugye önök is dolgoztak már ásóval meg lapáttal? Nos, ásás meg lapátolás közben vajon mikor értekeztek a női és a férfi irodalomról?
A szereplők is tudatában voltak ennek, mármint a vállalt feladat reménytelenségének, ezért a várt szellemes eszmefuttatások helyett vicces helyzetgyakorlatokat rögtönöztek, amelyekbe a közönséget is igyekeztek bevonni. Az est egy jelentős része például abból állt, hogy kivetített szövegekről kellett megállapítani: női, avagy férfi írta-e őket. A helyes választ adók cukorkát kaptak. Emellett szó esett még a férfi és a női íróságot jellemző közismert sztereotípiákról, és láthattunk néhány ügyes, a commedia de l’arte stílusában előadott jelenetet, aztán az előadók meghajoltak és kivonultak a teremből. A közönség ezután még percekig mozdulatlanul ült, mert egyszerűen nem hitte el, hogy ez már a vég.
Ha ennek a kurta és furcsa estnek létezett üzenete, az nyilván abban a magától értetődő következtetésben látta meg a napvilágot, hogy a férfi és a női irodalom minőségének meghatározása és elhelyezése nem egyórás feladat, ezért hót bolond, aki ilyesmibe egyáltalán belevág. A viccelődés ebben az esetben tehát sokkal járhatóbb, célravezetőbb és nem utolsó sorban indokoltabb.
Azt már csak én teszem hozzá, hogy ettől függetlenül a jelzett téma fölött, alatt és mellett mindenki szabadon elidőzhet, ha úgy hozza a kedve, vagy ha olyan társaságba keveredik, amely fogékony az ilyen vitákra – és az ehhez szükséges italmennyiségben sem szenved hiányt. Szintúgy magánvéleményem az, hogy a férfi és a női irodalom mellett kardot kivonva lándzsát törni (bocs a képzavarért, szándékos) végső soron hitbeli kérdés: van, akinek a férfi, van, akinek a női írók tetszenek jobban, és vannak, akiknek tetszenek, de irodalom nélkül. Talán nekik van a legnagyobb igazságuk.