Amikor jobb létre szenderült, Eduardo da Bamboa meglepően könnyedén jutott be a mennyországba. A teljesen üres tranzitzóna olcsó, sakktáblaszerű járólapjaival és sárgás olajfestékkel derékmagasságig bekent falaival egy vidéki rendelő várótermére emlékeztette, ezért Eduardo illedelmesen helyet foglalt az egyik vasvázas széken, és végigfuttatta pillantását a szemközti falon elhelyezett plakátokon. Ne legyél nagyravágyó, de ne is lustálkodj, mert könnyen a Pokolba jutsz! – olvasta az egyiken. A teremben alig hallhatóan szólt a techno, ugyanazt a ritmus ment körbe-körbe a végtelenségig.
Aztán kinyílt az egyik ajtó, és a résen kidugta a fejét Szent Péter. Szakasztott úgy nézett ki, mint egy háziorvos: ápolatlan, ritkás szakálla fehér köpenyének gallérjára omlott, amely alól kockás farmering sejtett elő. Egy beutalónak tűnő papírt tartott a kezében, amire éppen csak rápillantott, majd megkérdezte:
– Ön Eduardo da Bamboa?
– Én vagyok – emelkedett föl a székről a megszólított. – A neten ugyan nem egyeztettem időpontot, de úgy látom, ezt nem is követeli meg a forgalom.
– A kihaltság azért van, mert a Mennyek Országa mostanában nem egy vonzó célpont. Kevesen érzik azt, hogy megéri végigküszködni egy életet azért, hogy megkaphassák az ide szóló vízumot. Szomorú, de igaz, hogy a Pokol prosperitás tekintetében lehagyott bennünket. Nálunk eléggé behatároltak a lehetőségek. Szegényes a kulturális élet, a gazdaság recesszióval küzd, egyszóval hiányoznak a valódi reformok. Őszintén szólva, csak elvétve tér be hozzánk valaki – mondta Szent Péter.
– Magam sem értem, miért vagyok itt… – mentegetőzött Eduardo. – Templomba nem jártam, nem óvtam a környezetet és orrba-szájba csaltam a feleségem.
– Ebből is láthatja, milyen alacsonyra helyzetük a mércét. Néhány évvel ezelőtt az ilyen alakokat, mint maga, páros lábbal rúgtuk volna ki, most meg szíves mosolygással invitáljuk, hogy jöjjenek és telepedjenek le. De majd meglátja a saját szemével is. Kövessen, kérem!
Eduardo kissé csalódottan követte az előtte csoszogó Szent Pétert, aki egy szűk, klórszagú orvosi szobán keresztül egy kertbe vezette.
– Ha végigmegy ezen a kavicsos ösvényen, egy kertkapuhoz ér. Mögötte kezdődik a Mennyország. Ám előbb rendezzük a formaságokat, kérem, írja alá a belépési nyilatkozatot!
– Bevallom, egész más elképzeléseim voltak a mennyeknek országát illetően – mondta Eduardo, miközben a nevét ráfirkantotta a papírra. – Ugye a rét mögött más is lesz?
– Mire gondol?
– Városokra, csodás tájakra, meg ilyesmire. Úgy hittem, egy az egyben megtalálom majd az ókori Athén másolatát, benne pedig Szókratészt, Arisztotelészt meg a többieket.
– Ne vicceljen velem, jólélek! – mondta Szent Péter. – Tudja maga, mibe kerül egy skanzen kialakítása és működtetése? Nincs annyi ima a Földön, amennyi ki tudná hozni nullszaldósra. Mert azt ugye fölfogta, hogy mi az imákból gazdálkodunk. Minél többen fohászkodnak a főnököz, annál tágabb a beruházási és fenntartási keretünk.
– A logika azt diktálja, hogy a Pokol viszont a káromkodásokból prosperál.
– Így van! És ez meg is magyarázza, miért olyan nagy náluk a gazdasági növekedés. Már ott tartanak, hogy bevezették a negatív adót, vagy, ahogy maguk ott lent a Földön mondják: a teljesítés nélküli alapjövedelmet. Mi ezzel nem tudunk konkurálni. Ezt a zöld mezőt is csak kínlódva tartjuk fent.
– Micsoda szégyen! – dörmögte Eduardo.
– Az bizony, de nem tehetünk semmit ellene. A levegőnk viszont jó, és nagy a csönd.
– Egy prospektusban mintha azt olvastam volna, hogy itt állandóan szól a szférák zenéje, amelyhez az angyalok kórusa asszisztál.
– Ó, az nagyon régen volt! Az angyalok kórusa immár a Pokolban haknizik, a szférák zenéje pedig a legigénytelenebb techno, amit néhány szent életű zenebolond hozott össze társadalmi munkában.
– Van még valami, amit tudnom kéne?
– Csak az, hogy pillanatnyilag szünetel a melegvízszolgáltatás. Nemrég a mennyországi Zöldek ugyanis kampányt kezdtek az éteri tiszta energia népszerűsítése érdekében, és mi, hogy eleget tegyünk nekik, fölmondtuk a Pokollal kötött távhős szerződésünket. Azóta napkollektorokkal próbálkozunk, de azok meg rontják a tájképet, így csak elvétve van kihelyezve belőlük egy-kettő.
– Milyen az élelmezés?
– Egyszerűen szólva pocsék: a mannaföldeket kapálni kéne, de hiányzik a munkaerő. A múltkor legfőbb főnöki engedéllyel lehetővé tettük egy nagyobb csoportnak, hogy a Pokolból munkavállalási céllal áttelepüljenek hozzánk, de ők ahelyett, hogy integrálódtak volna, egy mini-poklot alakítottak ki maguknak, ami azóta is NO-GO zóna. Kerülje el őket, mert kimiskárolják.
– A kulturális életről már nem is merek kérdezni.
– Vasárnaponként régi, fekete-fehér cowboyfilmeket vetítünk.
– Ha ilyen gyér a választék. Mihez fogok itt kezdeni? – cövekelt le Eudardo a kertkapuban, amely mögött a birkalegelőre emlékeztető rét zöldellt.
– Unatkozik, mint mindenki, vagy bead egy kérelmet, hogy helyezzék át a Pokolba.
– Arra is van lehetőség?
– Természetesen. Mi nem zárkózunk el a kettős állampolgárság intézménye elől. Külföldön dolgozik, de nálunk adózik, ez a lényeg.
– És ha elegem lesz? Ha megunom ezt a hercehurcát?
– Akkor szépen beiratkozik egy tanfolyamra, és a megszerzett képességével újjászületik. Jelenleg kutya, skorpió és levelibéka kurzus várja a kandidátusokat, de hamarosan földi giliszta és cerkófmajom turnust is indítunk.
– Mennyi idő lesz, amíg ezt a képesítést megszerzem, ha történetesen kutya szeretnék lenni?
– Csupán egy örökkévalóság – mosolyintotta el magát Szent Péter. – De ne ijedjen meg, ebből mi nagyon jól állunk. Időnk annyi van, mint a tenger.
[Szvétics Hubenár fordítása]