A magyar helyesírás ragályai

Részlet a szerző reszkető kézzel írt előszavából: „Ismét változnak édes anyanyelvük helyesírási szabályai. Nem mintha már eddig sem lettek volna elég bonyolultak, de az utóbbi időkben cirka 4-5 évenként valakinek eszébe jut, hogy meg kéne őket frizírozni.

Különösebb indoka ennek az egésznek nincsen, leszámítva azt, hogy aki pozícióban van, igyekszik új szabályok, rendeletek – ne adj’ isten törvények – kibocsátásával hangsúlyozni a saját fontosságát. Gyanítom, hogy ez a beidegződés a helyesírást farigcsálók körében is működik. Az eredmény innentől közismert: a magyar helyesírás annyira bonyolult, hogy a gordiuszi csomó hozzá képest egy kiegyenesített spárga.

A legfőbb baj az, hogy ezekről a módosításokról nem megy ki körlevél, ezért az emberek nagy többsége azután is egy k-val írja a rizskását, miután azt már rég másféllel kellene. Ezért aztán joggal vetődik föl a kérdés: mi értelme ennek az egésznek? Nem kéne inkább – merő véletlenségből – az egyszerűség felé törekedni? Sokkal logikusabb lenne például egy olyan szabály, hogy hagyjuk a fenébe az idegen szavak idegen szabályok szerinti helyesírását, és írjuk őket úgy, ahogy kiejtjük. Cowboy helyett pl. írhatnánk kaubojt, chowubawamba helyett meg csovubavambát. Pláne annak tükrében, hogy a külföld sem sokat vacakol a mi, magyar helyesírásunkkal. Csak mi vagyunk annyira marhák, hogy megpróbálunk a világ elképzelhetetlen változatosságához idomulni, ami ugyebár nonszensz.

Aztán meg itt vannak a modern, digitális éra melléktermékei, a helyesírást új mederbe terelő elütések. Én például büszkén állíthatom, hogy többet ütök el, mint egy részeg sofőr a május elsejei fölvonuláson, a végeredmény mégis ugyanaz, mintha kínos precizitással, a helyesírási szótárakhoz igazodva tolnám fel a netre a cuccaimat.

De ha már itt tartunk, és ha már ilyen szépen kiforogta a szó: nem azzal kéne inkább foglalkozni, miként írjuk lazábban és közérthetőbben? Merthogy ezen a területen is bőven akadnak furcsaságok. A hivatalokban pl. – iskolai végzettségtől függetlenül – alig akad ember, aki meg tudna fogalmazni egy közönséges levelet. A jogszabályokról, rendeletekről már ne is beszéljünk. Helyesírás ide vagy oda, ezeknek a szövegeknek annyi értelmezésük létezik, ahányan olvassák őket. Aki azt mondja, hogy ez nem baj, igaza van: ez valóban nem baj, hanem tragédia, éspedig akkora hogy a Bánk Bán hozzá képest olcsó vásári börleszk.

Ezek a gondolatok késztettek arra, hogy megírjam ezt a hézagpótló könyvet, amelyet sznobériára hajlamos laikusok és ritka szakállú, kiülepesedett nadrágban csoszogó professzorok egyaránt nagy haszonnal forgathatnak. Vegyék, vigyék, mint a cukrot!”