Dohárnyék

Ma reggel, miközben a munkahelyemre vánszorogtam, annyit dohányoztam, mint még soha. Függetlenül attól, hogy még nem volt égő cigaretta a számban, két pofával szívtam magamba a friss, üde, tavasz közeledtét jelző cigarettafüstöt. Mindezt azért, mert amióta érvényben van a zárt helyen tilos a dohányzás rendelet, mindenki az utcán pöfékel. A zsúfolt pesti sztríteken slattyogó népség kezében ott lóg a cigi, amelyet a gazdája ritmikus időközönként meg-megszívogat, hogy aztán az izzó végű rudacskából kinyert füstöt hanyag eleganciával kifújhassa a szabad ég alá.

Egy falumbeli, hadifogságot látott ember mesélte, hogy a fogságba esése után egy völgykatlanban őrizték őket. Több ezren voltak ott összezsúfolva, és amikor néhány nap böjtölés után mindenkinek kiosztottak egy kis adag dohányt, egyszerre gyújtott rá az egész tábor. A mesélő szerint akkora lett körülöttük a füst, hogy nem látták tőle a napot. A pesti utcákon ez a jelenség nem a cigarettafüst miatt jelentkezik, de sok kicsi sokra megy alapon a cigarettázók is hozzáteszik a maguk adagját. A legzavaróbb az, hogy az utcán kivitelezett cigarettázás bizonyos közelségből éppen annyira sérti a nemdohányzók testi épségét, mint amikor zárt helyiségben a képükbe fújják a füstöt. Úgy saccolom, az alatt a kb. húsz perc alatt, amit ma reggel az utcán, aktív dohányosok gyűrűjében töltöttem, egy egész szál cigaretta konkrét elszívásával egál füstmennyiséget vettem magamhoz.

A felvázolt példából azt hiszem, világosan látszik, miért nem jó ez a dohányzás-ellenes szankció. Ugyanaz a baj vele, ami a többi tiltó rendelettel. Részint azok, akik az ilyen rendeleteket kidolgozzák, sosem látják át a rendszabályozni kívánt jelenség egészét. Lehet, hogy jó ötletnek tűnik az, hogy a dohányzókat tiltsuk ki az épületek beltereiből, de mert minden mindennel összefügg, az a füstmennyiség, amit zárt térségben, egymás jelenlétében prüszkölnének ki magukból, ezután kiáramlik a szabadba, és az érintetlen, szabad természetet kezdi mérgezni. Nem lett volna jobb a dohányzókat a wc-hez hasonló, zárt kapszulákba száműzni? Ha külön erre a célra kialakított, zárt fülkékben szívhatnák el a pöfékelnivalóikat, maga a helyiség is egyfajta filterként szuperálhatna. A füst lekondenzálódna a falakra, a kárpitokra és az egyéb berendezésekre, amelyekről egy bizonyos idő után spaklival levakarható lenne, hogy konténerekbe gyűjtve, veszélyes hulladékként elszállíthassák azokba a tározókba, ahol a kiégett hasadóanyagot is rejtegetik.

De így, hogy a népség telepöfékeli az utcákat, még azok is kedvet kapnak a bagózásra, akik ezt a dolgot egy emberként utálják. Az iskolába igyekvő kölkök látják, hogy a felnőttek nagystílű eleganciával eregetik a füstöt, és őket is megszállja az ihlet. Nem beszélve arról, hogy ez az utcán cigizés erősen rombolja az össznépi kultúrát. Régen csak a prolik bagóztak az utcán, a hölgyek közül pedig csak az utcasarkokon lézengő, kis retikült lóbáló egyedek gyújtottak rá, manapság viszont ez a sikk.

Az utcán folytatott dohányzás már pusztán a tömegessége miatt is egy folyamatosan zajló, nagy létszámú demonstráció hatását kelti. Mi pedig, akik más véleményen vagyunk, csak sodródunk az áramlattal, bár ez a tény, mármint, hogy a bagózás utcai tömegjelenséggé változott, számomra egy sokkal fontosabb dolgot is bizonyít: azok, akik a törvényeket kiagyalják, nem gyalogszerrel mennek a munkába, vagy nem látnak tovább az orruknál. De ezt már le se merem írni.