DiLEMmák

Kezembe került a zseniális sci-fi író, Stanisław Lem egyik utolsó kötete, amelyben az ezredforduló táján írt jegyzeteit publikálta. Túl azon, hogy Lemtől sosem volt idegen a jövő filozofikus alapossággal történő kutatása – lásd az 1964-ben Summa Technologiae címmel kiadott esszégyűjteményét –, ezúttal látnoki képességekről is tanúbizonyságot tett.

A könyv bővebb elemzésére nem vállalkozom, de ajánlom mindenkinek. Olvassák el, mert túl azon, hogy a Lemet mindig is jellemző élvezetes stílusban megírt gondolatfutamok gyűjteménye, kiváló alkalmat kínál annak mérlegelésére, hogy az író felvetéseiből, sejtéseiből mi és mennyire lépte át a megvalósulás határvonalát.

Lem előre látta például a zöldpártiak minden rációt nélkülöző felemelkedését, az egyre mélyülő energiaválságot és a Szovjetunió megszűnése után kialakuló, majd permanensé váló politikai instabilitást, és persze az USA abbéli törekvését, hogy konkurencia nélküli szuperhatalommá váljon. De ez a könyv nemcsak a politika válságjelenségeivel, hanem a kultúránkat érintő drámai változásokkal, közöttük a globalizáció által szörnyeteggé változtatott a médiával, és a fogyasztói társadalom szellemi leépülésével is foglalkozik. A kötet rendkívül szórakoztató, és bár tudom, hogy ez nem szempont, a formátuma is barátságos: elfér egy kabátzsebben, így szinte mindenhová magunkkal tudjuk vinni.

A Lemet foglalkoztató témák közül csupán eggyel foglalkoznék, mert abban, ahogy a tengervíz cseppjében, minden benne van. Vegyük például ezt a jóslatot: „Közeledünk – nekem úgy tűnik – egy olyan világ felé, amelyben minden lehetségessé válik, amelyben hadüzenet nélkül is lehet háborút folytatni, a szerződéseket pedig vagy betartani, vagy nem, egy olyan világban, amelyben mindenki azt teheti, ami éppen tetszik neki, hasznosan vagy éppen szövetségeseinek kárára is. Az, aki rosszabb, nyer, aki jobb, veszít.”

A legtöbben biztosan arra a szövegrészre kapják föl a fejüket, hogy az író hadüzenet nélküli háborút emleget, ami kétségtelenül megvalósult az oroszok Ukrajna elleni agressziójával. Ez az a bizonyos helyzet, amit a politikusok „szövegkörnyezetből kiragadott” idézetnek neveznek, hozzátéve, hogy aki ezt teszi, a saját szája íze szerint alakítja a valóságot. Most is ez történt, mert ha az egész jegyzetet elolvassuk, érthetővé válik, hogy Lem nem konkrét háborúra, vagyis fegyveres összecsapásra gondolt, mert az már régóta nem hadüzenettel kezdődik, hanem arra a törekvésre, hogy a fejlettebbek, erősebbek leigázzák és kizsákmányolják a gyengébbeket. Ezt nevezzük ma globalizációnak, ami – bárhogy is csűrjük-csavarjuk a szót – bizony egyfajta háború az erőforrásokért, meg a prosperitást garantáló piacokért.

Számomra az idézet második fele a figyelemre méltó. Lem azt mondja, közel az idő, amikor a törvények alapján megírt és szentesített megállapodások nem fognak érni semmit. Talán abból a tapasztalatból indult ki, amit a görög-perzsa háborúk után nagyhatalommá lett Athén művelt az általa létrehozott Déloszi Szövetséggel: gyakorlatilag szolgáivá tette az ellenség legyőzésére verbuvált közösség minden egyes tagját. Athén fejlődött, gyarapodott, a bajtársak meg vonszolták a rájuk pakolt rabigát.

Most valami hasonlót láthatunk, ha az EU Magyarországgal szembeni bánásmódot megfigyeljük. Semmilyen jogi alapja nincsen, mégsem hajlandók kifizetni azt a szerződésben rögzített összeget, ami az országnak járna, mert egy homályos, nem megfogható, és nem is értelmezhető jogállamisági kívánalom hiányára hivatkoznak. Mintha Magyarországon nem harmonizált EU-s törvények szerint működne az igazságszolgáltatás, és nem írna, mondana, vagy éppenséggel közvetítene mindenki azt, amit az esze kiad. A brüsszeli döntéshozókat a realitás fikarcnyit sem érdekli, az erő pozíciójából állnak bosszút a kisebben, mert ezt büntetlenül megtehetik.

Lem nem érte meg azt, hogy láthassa, milyen módon valósult meg ez a jövendölése, pedig a mából a jövő felé pislogva biztosan ehhez a helyzethez is lenne hozzáfűzni valója. Mivel én a lába nyomába sem léphetek, csak annyit tehetek hozzá ehhez az egészhez, hogy semmilyen hegemónia nem tarthat örökké, ami egy jó nagy közhely. De Athént legyőzte a dacos Spárta, és ha ez a kor, amiben most élünk, egy folyamat része – márpedig egészen biztosan az – akkor Európára is ez a sors vár. És ez nem csupán DiLEMma, hanem tény.