Az év legszebb hónapja sokak szerint a május. Ilyenkor lódul meg úgy istenigazából a természet, a napfény pedig még csak simogat, nem pedig éget, vagy világít mint az év többi részében.
De 1986 óta a belépőt ebbe a hónapba Csernobil adja. Nemsokára négy évtizede lesz, hogy bekövetkezett ez a minden korábbi ökológiai katasztrófát beárnyékoló tragédia, és szinte már el is felejtettük. Ennyire rövid az ember emlékezete: ahelyett, hogy tanulnánk belőlük, és megerősítenénk magunkat a jövőbeli tetteinket illetőleg, újból és újból megismételjük a kudarcainkat. Tálcán kínálkoznak ide a politikai tévedéseink is, mármint hogy az utódok soha nem képesek okulni az elődök hibáiból, és visszakívánják a legnagyobb kártevőiket, de maradjunk Csernobilnál, ami ugye, politikától és világnézettől függetlenül mindenkit érint.
A történet többé-kevésbé ismert: a szovjet rendszer abszurditásai és sorozatos emberi hibák következtében 1986. április 26-án felrobbant a csernobili atomerőmű 4-es reaktora, és radioaktív felhőbe burkolta gyakorlatilag az egész világot. Talán még Új-Zélandon is érzeték a hatását, bár ebben nem vagyok biztos. Az viszont tény, hogy Európát súlyos sugárfertőzés érte, és ha nem lett volna az a három búvár, akik a biztos halál tudatában is vállalták, hogy lemerülnek a vészhelyzetekben használt medence aljára, és a vizét leeresztve megakadályozzák, hogy azt elérve az olvadt reaktor lávaszerű anyaga egy gigantikus robbanást okozzon, akkor itt most egy radioaktív sivatag lenne. Valerij Bezpalov, Alekszej Ananenko és Borisz Baranov – ők a történelem legnagyobb hősei, tanuljuk meg a nevüket, megérdemlik.
A világ később összefogott, hogy megfelelő módon izolálja a reaktor továbbra is hozzáférhetetlen maradványait, és meg is épül fölé a szarkofág, de a hírek már akkor is arról szóltak, hogy Csernobil még vagy huszonvalahányezer évig veszélyforrás marad. Ennyi ugyanis azoknak az izotópoknak a felezési ideje, amelyektől leginkább tartanunk kell. Iszonyatosan hosszú idő ez, hosszabb, mint az emberiség egész történelme a kőbaltától egészen a mai napig, ráadásul semmi nem garantálja, hogy a politikai vagy a gazdasági helyzet közben nem változik meg annyira, hogy a szarkofág karbantartását a más gondok felé irányuló emberiség mellőzze, de azt senki sem gondolta, hogy ez az idő ennyire hamar, történelmi léptékkel mérve szinte pillanatok alatt bekövetkezik.
Ukrajnában jelenleg háború van, és mert az okos nyugati világ ezt inkább gerjeszti, mintsem elfojtaná, ebben a jobb sorsra érdemes országban most minden atomerőmű egy potenciális Csernobil. De mi nyugodtan alszunk, éljük az életünket, és bízunk a megváltó feledékenységünkben. Csernobil pedig, mint egy leláncolt fenevad, türelmesen vár. Tudja, hogy csak idő kérdése, és elszabadul.
