Szenszációszámba ment a hír, hogy nemrég egy valódi beteg embert láttak kószálni jól szituált urbánus környezetben. A pontos helyszínt azért tartják titokban, mert a hatóságok attól félnek, az információ szétkürtöklése katasztrófaturizmust indít be, ami katasztrofális következménynel járhat a környék élő- és holt világára nézvést. Beteg embert ugyanis már hosszú ideje óta nem láttak, nemhogy a környéken, távolabb sem. Az egészségügyben hozott átfogó intézkedések a kiveszés mezejére terelték ezt a valaha szebb napokat is megélt populációt, úgyhogy mostanában egy náthás nem sok, annyi sem maradt belőlük.
De most megint fölbukkant egy beteg ember, ami vérmes reményekre adhat okot. Megfelelő szaporítási és félrekezelési technikákkal ugyanis ez az utolsó mohikán sokasodhat, miáltal újfent munkát adhat a bezárt és elfeledett egészségügyi intézményeknek. Újra lehetnének körzeti orvosok, akik kellemesen bizsergethetik az emberek idegrendszerét azzal, hogy a reggel 8-tól 14-ig tartó munkaidejük helyett 9 és fél 12 között rendelnek, úgy, ahogy. Élet lehelődhet az elfeledett kenőpénz iparba is, komoly hitet és tartást adva a nélküle csak tébláboló hagyományőrzőknek. Az is egyértelmű, hogy a munkájukat veszett orvosok letehetik a vakolókanalat meg a fáziskeresőt és visszavehetik magukra a fehér köpenyt, ami nélkül már annyira degeszre keresték magukat, hogy azt ők is restellik. A gyógyászokból lett szobafestő-mázolók szakszervezete nemrég egy közleményt is kiadott, hogy a kétkezi munkából befolyt gigajövedelem miatti szégyenüktől mereven elhatárolják magukat.
Bízvást állíthatjuk hát, hogy a betegnek vélt ember felbukkanása – nomen est omen – lázba hozta a világot, pedig valódi létezését még csak nem is bizonyították. A nyomai viszont egyértelműek: eldobott taknyos zsepik, üres pirulásdobozok szegélyezik az útját, és a tartózkodási helyének vélt utcákból éjjelente halk köhögés szüremlik elő. A szkeptikusok szerint ez az egész csupán a nemzeti mítoszunk felé tett újabb elhajlás, merthogy mi, magyarok csak betegként érezzük jól magunkat. A kormány ugyan még nem foglalt állást ebben az ügyben, de ha a közhangulat fokozódása a jelenlegi ütemben zajlik, nem úszhatják meg a színvallást, hiszen sokan érzik úgy, hogy a betegek eltűnése az egészségügy elhibázott reformjának a következménye, így a kormány felelőssége magától értetődik.
Nem kétséges tehát, hogy az utolsó fantombeteg megtalálása és mesterséges szaporítása össznemzeti érdek, ezért nem hivatalos, ám eléggé kormányközeli szervezetek már most felszólítják az ellenzéket, hogy ebben a stratégiai kérdésben álljanak a magyar emberek oldalára, és tegyenek meg mindent azért, hogy újra, együtt és közösen merjünk betegek lenni.
