Nem csitulnak a kedélyek az Oumuamua körül. Az űrhajóra hasonlító égitest már rég faképnél hagyott bennünket, és mivel semennyi esély sincs arra, hogy újból visszajöjjön, az eredetével kapcsolatban mostantól az idők végezetéig csak találgathatunk. A józan, paraszti ésszel gondolkodó asztrofizikusnak nem marad más lehetősége, mint belépni a legfélelmetesebb tudás barlangjába, ahol a normális világ szabályai megszűnnek, és kezdetét veszi valami hátborzogatóan nyugtalanító, agykiolvasztó és visszás. Ha például egy tudós belegabalyodik önmaga vagy mások elméleteibe, megacélozza az akaraterejét, és a tömény unalom félelmetes attakjára hangolódva ellátogat egy jó kis felolvasó estre, egészen meglepő következtetésekre juthat. Nem baj, hogy ezeken a rituálékon a legritkább esetben sem az Oumuamua a téma, a vérbeli tudós, egy metaforából is képes kicentrifugázni magának azt az információt, ami átlendíti a holtponton. Hazafelé ezek után már felszabadult lelkiállapotban ballaghat, és mire a kulcsot a zárba illeszti, már tudja is, mi hozza el számára a megváltást.
Egy ilyen esten üldögéltem én is néhány nappal ezelőtt, mert elkapott a zápor, és nem volt nálam esernyő. Átszellemült, kísértetszerű emberek közé kerültem, akik állapotuknak megfelelő módon, átszellemült, kísértetszerű testtartásban hallgattak egy nem éppen fiatal írót. Ha itt, helyben agyonütnek, akkor sem tudom megmondani, mi volt a téma, de ez nem is érdekes, mert egy váratlan pillanatban az író említést tett a hüvelyesek rendjébe és a pillangóvirágúak családjába tartozó fás szárú növényfaj, a ceratonia siliqua terméséről, amit szentjánoskenyér néven tart nyilván a köznyelv. Csak egy kósza utalás volt, esetleg hasonlat, mit tudom én. Előttem mégis azonnal fölvillant az Oumuamua göcsörtös teste.
Csöndben, és gyorsan kiosontam a teremből, de odakint már vad indiántáncot jártam: megvolt végre a hiányzó láncszem, az igazi, mindenkit letaglózó magyarázat erre a kozmikus lövedékre!
Mert nézzük csak meg az Omuamuát: az alakja szokatlanul elnyújtott, hengeres, felszíne pedig vöröses árnyalatú, ami azt jelenti, hogy nincs rajta porréteg, és félméteres vastagságban szerves anyag fedi. A szentjánoskenyérfa termése kicsiben ugyanez,: vöröses, azaz sötétbarna árnyalatú, megnyúlt, göcsörtösen hosszúkás és egyenetlen. Hála annak az ismeretlen írónak – aki talán a lázálom irodalomszerű megjelenítéséről tartott előadást –, mert akaratán kívül rávezetett arra, hogy az Oumuamua minden kétséget kizáróan egy kozmikus szentjánoskenyérfa termése, és alighanem tele van különleges magokkal. Ha egy kicsit előbb kapcsolunk, és ráállítjuk a legfejlettebb technológiánkat, be is gyűjthettük volna, hogy a génállományát lemásolva egyszer s mindenkorra megoldjuk a világ élelmezési gondjait. Mivel mindez elmaradt, úgy tűnik, még nem vagyunk elég fejlettek ahhoz, hogy az ehhez hasonló űrbéli ajándékokat begyűjthessük és hasznosíthassuk.
Lehet, hogy nem ez a legtudományosabb magyarázat az Oumuamua körüli rejtélyekre, de hogy van benne kakaó, az nem lehet vitás. Ha az irodalom ennél merészebb, vagy ne adj isten hajmeresztőbb ötlettel rukkol elő, például kiókumlálja, hogy ez a mostani vírus is az Oumuamuáról esett le, akkor magára vessen.
