Közismert, hogy Sándor Móric grófot ördöglovasnak tartották, mert bámulatos mutatványokra volt képes lóháton. Ez volt a fémjelzése, aminek következtében bevonult a történelembe. Még az angolok is elcsodálkoztak, amikor egy betörhetetlennek hitt lovat kezes báránnyá, azaz kezes pacivá tett néhány ügyes mozdulattal.
De mindez már a múlt. Az idők változnak, és az ördöglovast felváltották a modern kor patás ördögei, nevezetesen azok, aki sátáni ügyességgel bántak az autóval, vagy éppenséggel a repülőgéppel, amikor azt még aeroplánnak nevezték. Rengeteg ördögautós és ördögrepülős tűnt fel, majd hullott bele a feledés homályába, rövid tündöklés után.
Egyvalaki viszont egészen mostanáig nem jelentkezett, és ő nem más, mint az ördöggyalogos! Önök, most bizonyára értetlenkednek, vagy a fejüket ingatva elnézően mosolyognak, mert az a gondolatuk támad, hogy mi rendkívüli van a közönséges, két lábon végzett gyaloglásban? Mi az, ami ezt a műveletet felemelheti a lovaglás vagy a repülőgépes bukfencezés művészetéhez?
Ha így vélekednek, nem jártak még Budapesten. Ez az a város, ahol gyalogosnak lenni nemes művészet. Részben azért, mert a parkolóhelyért küzdő gépkocsik elveszik előle a járdát, részben mert az a keveset, ami ezek után még számára megmarad, harámbasai rámenőséggel sajátítják ki a kerékpárosok és a rolleresek.
Nagy várakozás előzi meg tehát az igazi ördöggyalogos megjelenését, aki arról ismerszik majd meg igazán, hogy a kalandjaival tele lesz a média. Hasonlóan ahhoz a végtelen mutatványhoz, amit gróf Sándor Móric kalandos élete során kifejtett, ez a művész is lenyűgözi majd a környezetét. Képzeljük csak el azt a produkciót, ahogy a Lánchíd és a Margit híd között végigmegy egy közönséges hétköznap délutánján. Hiába jönnek rá falkában a bicajosok, hiába csöngetnek rá veszett hordaként, ő csak megy és megy, mint kés a vajban. Még a rolleresek sem kottyannak meg neki, mert azokat olyan könnyedén kerüli ki, ahogy füsti fecske a villanydrótot. Tudomást sem vesz a körülötte száguldozókról, miközben az egyik hídtól a másikig törekszik, és ha kutyaszar kerül az útjába, nemes egyszerűséggel átlép fölötte.
Hosszan sorolhatnám még azokat a kvalitásokat, amelyek ezt a hipotetikus ördöggyalogost jellemzik, de mindegyik közül kimagaslik a jókedv és a türelem. Nem zúgolódik, ha váratlan akadály miatt meg kell állnia, vagy ha útfelbontás miatt jókora kitérőt kell tennie. Ott és úgy megy át az utca túloldalára, ahogy és ahol neki tetszik, és nem hozza ki a sodrából az sem, ha az autósok rádudálnak. Amerre megy, a lába nyomán virág terem, vagy valamilyen ördögi növény, aminek fanyar illata megállítja az utána törekvőket.
Talán Sándor Móric gróf is ezeket a jellemvonásokat viselte, csak ő nem virágillattal, hanem lószarral bűvészkedett. Amíg az ördöggyalogos fel nem bukkan a köreinkben, maradjunk is meg ennyiben.
