Az olvasmány súlya

2013.02.20.
Olvasták: 848

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a mai fiatalok kb. olyan szívesen vesznek könyvet a kezükbe, amilyen örömmel mászik be a kanördög a gyóntatófülkébe. A jelenség eddig sem volt ismeretlen, de a  tanulmányozására szövetkezett szociológusok egész mostanáig egy rozoga, hepehupás tévúton botorkáltak. De ennek immáron vége: a tudósvilág pár nappal ezelőtt egyértelműen kiderítette, hogy a drámai olvasásundor mögött a társadalmi értékrend megváltozása rejtőzik. Ma már egyre kevesebbet beszélünk minőségről – főleg, mióta a kínai bóvli elözönlötte a világot –, de mert úgy érezzük, muszáj valami fogódzkodót keresnünk, belecsimpaszkodunk a mennyiségbe. Nem az számít, milyen, hanem hogy mennyi pénzünk van. Több ruha, több cucc, több bulizós élmény – ez az, amire a mai fiatalok nagy többsége vágyik. Az olvasás ebbe a képbe egyáltalán nem illik bele, mert semmit sem tesz hozzá a mennyiségi mutatókhoz. Rengeteg időbe telik elolvasni egy regényt, utána meg rendszerint kiderül, hogy nemcsak unalmas volt, hanem érthetetlen is. Az olvasás tehát a régi, szellemi megközelítéssel menthetetlenül pusztulásra van ítélve.

Ezt megakadályozandó legjobb koponyáink nemrég kiötlötték, hogy az olvasást ezentúl súlyalapon kell mérni. Az oktatásban nem a könyvek bizonytalan és érthetetlen szellemi aurája lesz a mérvadó, hanem az, hogy mennyit nyomnak a mázsán. Éppen ezért mostantól kilogrammban fogják számolni az olvasáshoz kötődő kulturáltságot. Nem lesz ritka, hogy valaki, egy jól szituált úri társaságban imígyen kiált fel: képzeljétek, tegnap elolvastam vagy fél kiló mai magyar irodalmat! A hallgatóság ettől nem jön majd zavarba, ahogy eddig mindig, mert rögtön lesz viszonyítási alapja. A fél kiló nyesedékárban mért mai magyar irodalmat hozzá tudja rendelni ahhoz az olasz felvágotthoz, amit akciósan vásárolt a SPAR-ban, és azt is tudni fogja, hogy ez a mennyiség egál egy dobozos sör súlyával. Ha tehát valaki fél kiló mai magyar irodalom elolvasását tudhatja magáénak, olyan szellemi mennyiségnek juthat a birtokába, amely megegyezik egy doboz sör által okozott illumináltsággal.

A könyvek súly alapú mércéje tehát megszünteti a zavart hebegést és a kínos másfelé pislogást, ami abból ered, hogy a beszélgetőpartnerek a könyv éterikusan szétfolyó minőségével nem tudnak mit kezdeni. Az új eljárás az idősebb évjáratok számára sem lesz teljesen idegen, mert ők még emlékezhetnek a 70-es és a 80-as években spontán kialakult hasonló valamire, amikor hosszmértékben porciózták az olvasmányt. Akkoriban a kultúra bajnokai legalább egy méter azonos színű kötetet tároltak a nappalijuk kombinált szekrényben, de mert ezt a mozgalmat nem követte átfogó tudományos analízis, a kilencvenes évek elejére teljesen kiveszett a köztudatból.

Reméljük, a súlyalapú olvasás nem jut erre a szomorú sorsra, a magyar olvasóközönség pedig rájön, hogy a kortárs magyar irodalmat tartalmazó kötetek is jók lehetnek valamire. Mondjuk, nehezéknek.

Majoros Sándor

Jobb sorsra érdemes írócápa, polihisztor és twist again. A honlap gazdája, működtetője és túlnyomó többségében írója, olvasója. Utóbbi majdnem teljesen.

Ne hagyja ki ezt sem: